Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
III. AZ ETHNOLÓGIAI ADATTÁR GYŰJTEMÉNYEI - Granasztói Péter: Diapozitív-gyűjtemény
780 Granasztói Péter első, felelős gyűjteménykezelője Krepuska Gyuláné volt, aki 1962. november 14-én vette át a munkát heti egynapos munkaidővel. Ót 1967-től Iványi Imréné követte. A diapozitív-gyűjtemény kezelőinek éves munkajelentéseiből kiderül, hogy nem volt feladatuk a diagyűjtemény tudományos szempontok és megfontolások szerinti fejlesztése. A felajánlott anyagok megvételénél sem volt döntő szavuk, pedig számtalan esetben kerültek gyengébb vagy már sokszor fotózott helyekről sorozatok a gyűjteménybe. Munkájuk a múzeumba került, és az ott készült diák beleltározásából és mutatózásából állt. A gyűjtemény gyarapodását és annak sajátosságait elsősorban a muzeológusok kutatási területe, a múzeumban rendezett kiállítások tematikája, valamint a múzeumban folyó nagy kutatások befolyásolták. A múzeumban dolgozó régi és jelenlegi néprajzos-etnológus generációk változó mértékben, de otthagyták nyomukat a gyűjteményben. A diára fotózás speciális technikája is fokozta a gyűjtemény tematikai aránytalanságait, hiszen ez bizonyos típusú kutatások dokumentálására különösen alkalmas, ilyen például a tárgy- és épületfotó, de terepmunka során viszont már sokkal kevesebbet használták, akkor is legtöbbször csak részterületek megörökítésére. A gyarapodás nagyon változó darabszámú sorozatokat takar, hiszen több száz darabos tételek mellett gyakran néhány felvételből álló anyagok is kerültek a gyűjteménybe. A tudománytörténet szempontjából fontosabb és érdekesebb kisebb sorozatok mellett elsősorban a nagyobb, 80-100 darabot elérő sorozatokat érdemes megemlíteni. Az első nagy egység a legkorábbi leltározású mintegy 4100 diát öleli fel, ezeket még a gyűjtemény kialakításakor, 1961-ben leltároztak be. Többségüket feltehetően a nagy számbavétel után megmaradt, illetve az 1960-ig a múzeumba került diák alkotják. Ez a meny- nyiség - amely még gyarapodott a később megtalált kisszámú régi diával - meglepően kevés ahhoz a tízezerhez képest, amiről Gönyey Sándorék beszámoltak a munkajelentésükben. Úgy tűnik, hogy igazából sohasem tudták pontosan felmérni a különböző helyekről összegyűlt „többezres”, „pár ezres” nagyságrendűre becsült tételek valóságos darabszámát. Iványi Imréné szerint a régi, például a Gönyey-féle anyagban sok duplum vagy rossz minőségű dia volt, amelyeket aztán nem leltároztak be a törzsanyagba. Többek között e duplum, triplum diapo- zitívok jelentették az alapját a későbbi cseréknek. A 4100 darabnak kb. a fele kisebb - legfeljebb 10-15 darabos - sorozatokból vagy egy-egy darabból álló nagyalakú (9*9-es méretű) diapozitív, nagy részüknek a készítője és a keletkezési éve ismereden. A rendezés során azonos témájú sorozatokat hoztak létre, így sokszor különböző szerzők hasonló tematikájú felvételei váltják egymást. Tudománytörténeti szempontból ez a gyűjtemény talán legértékesebb része, hiszen többségüket az 1910-es évek és a második világháború között készült felvételek alkotják. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne kerültek volna korábban is diafelvételek a Néprajzi Múzeumba, sőt egy 1967-es irat szerint a Néprajzi Múzeumnak szinte azóta voltak diapozitívjai, mióta fényképei. Már 1900 körül szerepelnek diapozitívok az alapleltárkönyvben, a legkorábbi dia a D betűs dialeltárkönyvben 1912-ből származik, egyébként Györffy István felvétele. Az első nagy néprajzos-etnológus generáció(k) minden tagjának megtalálhatók felvételei a gyűjteményben. így például Györffy István kunsági pásztorkodást bemutató sorozata mellett in vannak Gönyey Sándor diái Mezőkövesdről, a somogyi gyermekéletről, illetve különböző népszokásokról; Biró Lajos Új-Guineában készített felvételei (7 darab); K. Kovács László finnországi kátrányégetést bemutató, az 1941-es Néprajzi Értesítőben megjelent tanulmányának felvételei (64 darab); valamint Viski Károly, Cs. Sebestyén Károly, Jankó János, Madarassy László egy vagy több diája, elszórva vagy kisebb sorozatokban.
