Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
III. AZ ETHNOLÓGIAI ADATTÁR GYŰJTEMÉNYEI - Fogarasi Klára: Fényképgyűjtemény
Fénvképgvűjtemény 769 jelentek (a néprajzi kiállítások bábuin).107 A beállított művészi népéletképek a századfordulótól azonban már csak ritkán, kivételszerűen fordultak elő. Hasonlóképpen kutathatók a gyűjteményben a professzionális (műtermi szolgáltató) fényképészek - a paraszti rétegekkel üzleti kapcsolatot létesítők - produktumai, valamint a 20. század elejétől a fényképészek egy másik csoportjának, az újságoknak dolgozó, országjáró riportfényképészek felvételei. Látványos, hatásos felvételekben kellett bemutatniuk a falusi élet szépségeit, vonzó mozzanatait. A szabadban való fényképezésben új formanyelvet teremtettek, és az új stílus, a magyaros fényképezés általuk vált világszerte ismertté. A gyűjtemény történetének látszólagos ellentmondása, hogy miközben az adott időszakban szigorú elutasítással és ellenállással viseltetett a múzeum vezetősége - a tudományos hitelességre hivatkozva - a szakfényképészek által készített felvételekkel szemben, nagy nyereség, hogy később ezek a sajtófotók ide kerültek. A kollekció a néprajzi tudományos, szakmai publikációkban fenntartásokkal és nagy körültekintéssel kezelendő, ugyanakkor a felvételek kordokumentumok. Tudományos értékük ezért nem csekély, s ugyanúgy a történeti képanyag részét kell hogy képezzék, mint bármely - meghatározott felfogást, tudományos irányzatot követő - néprajzkutató felvételei. Számbeli arányait, jelentőségét tekintve kisebb arányú egység a műgyűjtésből származó felvételek csoportja. Ami a fényképeket illeti, a néprajz más területeivel összehasonlítva - textil, kerámia - a régi fotográfiákat gyűjtők száma elenyészően kevés, de van. Magyar- országi viszonylatban olyan gyűjtők tevékenységéről tudunk a 20. század elejéről, akik foglalkozásuk révén kötődtek a fényképekhez, mint például Nagy Miklós, a Vasárnapi Újság szerkesztője, fotópublicisztikával is foglalkozó fényképész, mint Balogh Rudolf, illetve a néprajz- kutatók közül az, akinek egyrészt témája, másrészt a történetiséget nélkülözhetetlennek tartó szemléletmódja ezt megkövetelte (például Györffy István). De nemcsak hazai, hanem például oroszországi műkereskedőtől, Eugen Alexandertől is vásárolt a Néprajzi Osztály fényképeket. Szót kell ejteni a tematikai aránytalanságok kérdéséről is. A kezdetektől - az egyéb témakörökhöz képest - összehasonlíthatatlanul több felvétel készült a viseletekről. A néprajz más területeihez képest, a hitelesség kérdését tekintve, itt jóval több gond merül föl: az öltözet és viselője, az öltözet és életkor, az öltözet és az alkalom - tevékenység - stb. részleteire vonatkozóan. A fotótörténeti, néprajzi források több ízben utalnak a „beöltözés” tényére. A gyakorta publikált Tamás Kotta hajadon fonográfba énekel című felvétel (ltsz.: 4040) készítésének körülményeiről ismert az a történet, miszerint Tamás Kata kikötötte, hogy csak abban az esetben hajlandó a fővárosi szereplésre, ha a saját, általa szépnek tartott ruháját viselheti, nem kell idegen, „úri” ruhát öltenie (Vikár 1997). A két világháború közötti riportfényképészek a magyar falvak vonzerejét igyekeztek azzal növelni, hogy az adott vidék látványos viseletét bemutató fiatal lányokat szerepeltettek a képeken, de arra is volt példa, hogy a fényképész barátnője öltözött be, s „állt modellt”.108 Az öltözeteknek azonban nem minden csoportjára vonatkozott ez a népszerűség, csak a legdíszesebb, cifrább változatokra, noha mint a gyűjteménytörténeti áttekintésből kiderül, már a legkorábbi időszakban is akadtak olyan néprajzkutatók, akik nem csak az ünnepi viseletek megörökítésére törekedtek. Feltétlenül figyelmet érdemel, hogy bizonyos témakörökben, mint az egészségügy, az orvoslás, a büntetőjog és a bíráskodás vagy a vadfogás egyáltalán nincs vagy csak kevés a képanyag. De sok esetben hiányoznak a 107 A millenniumi kiállítás metzensefi szobájában a család éppen az elkészült fényképet tekinti meg. 108 Balassa Iván szíves közlése.
