Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
III. AZ ETHNOLÓGIAI ADATTÁR GYŰJTEMÉNYEI - Fogarasi Klára: Fényképgyűjtemény
768 Fogarasi Klára A két világháború között Gönyey Sándor készített néhány sorozat autochrom felvételt népviseletekről. Ezek azonban átnézeti képek. A mai értelemben vett színes felvételek a Néprajzi Múzeum fényképgyűjteményében csak jóval később jelentek meg. Molnár Benő 1958-ban Kínában fényképezett először színes filmre, akkor még mint a múzeum munkatársa, útjain legnagyobbrészt ma is ilyennel dolgozik. A nyersanyag megválasztása szempontjából vannak olyan kutatók, akik párhuzamosan fekete-fehérre és színes nyersanyagra is dolgoznak napjainkban is; ugyanakkor van, aki csak színessel dolgozik, hiszen sok információ vész el, ha nem használjuk ki a színes technika adta lehetőségeket - még ha jóval drágább is. Az anyag legnagyobb részét az alkalmazott fotográfia termékei képezik. A tudományos kutatást (az anyaggyűjtést, összegzést, a tárgy, szokás stb. rekonstrukcióját vagy bemutatását) segítik, adatok ezreit, százezreit tárolják. Ezek a fényképek azért készültek, hogy (a különböző tárgyak, jelenségek, korszakok bemutatásával) egy adott helyen és időben élt népcsoport kultúrájára vonatkozó tudás részleteit, illetve ezek variánsait dokumentálják - a tudományos kutatás természetének megfelelően adatok sokaságával alátámasztva és hitelesítve. Noha történeti gyűjteményről van szó, a fényképezés korai periódusából származó, technikatörténeti szempontból jelentős 19. századi fotográfiák (dagerrotípia, talbotípia, ambrotípia stb.) hiányoznak az archív pozitívok közül. A gyűjteményben a tár megalakulását (1894) követő évtizedekben használatos technikák (albumin, celloidin, zselatin ezüst) fordulnak elő legnagyobbrészt. A 20. század eleji nemes eljárásokat a brómolaj, illetve brómre- tustechnikával készült felvételek képviselik. (Pontos szám a különböző gyűjteményekben való szétszórtságuk miatt nem tudható.) A múlt századi neves fényképészektől, műhelyekből viszonylag kis számban vannak felvételeink (a kolozsvári Veress Ferenc, a fővárosi Koller- Borsos és Erdélyi Mór, a szászvárosi Adler műterméből). A korai fotográfiák még a 19. század tipikus műfaját, az ország(rész-)ismertetés részét képezték. A majdnem két évtizeddel későbbi vizitképek, a Glatz Tivadar és Koller Károly albumában található felvételek ugyanezt a célt már az egyre gyakoribbá váló világkiállítások egyikén (az 1873-as bécsi európai seregszemlén) kivárnák elérni (ezért készültek). Itt a felvételek kiállítási tárgyak, műtárgyak is voltak, ennek megfelelően alakították ki küllemüket, megjelenésüket is: díszes albumba helyezték, sorrendjük egyfajta képi elbeszélést valósított meg - tehát önmagukon túlmutató tárgyakká váltak. Az 1870-es években az Orbán Balázs, Lóczy Lajos, Divald Károly tevékenységével meginduló tudományos fényképezés alkotásai között egy-egy néprajzi jellegű is előfordult. A művészi céllal, művészeti alkotásként készült fotográfiák egy részén is jelen van a népi tematika. Ez a népies zsánerképek jellegzetes csoportja. A már említett Glatz-Koller- albumban is találunk zsánerképeket, de más, korabeli műtermekben készült felvételek között is. Ezeknek a képeknek a legjellemzőbb vonása a paraszti jelleg hangsúlyozása volt. A téma- választást is ez határozta meg: fonó nő, korsós lány, kútnál stb. Kedvelték a tartalmi egyszerűsítést: a paraszti élet valamely meghatározónak vélt vonását emelték ki, ahogy az kívülről, felülről látszott. Ebből (is) következett az idilli, romantikus megközelítés, s mindezek látványos vagy közérthető formában való megjelenítése. Gyakorta polgári származásúak - többnyire nők - öltöztek be paraszti ruhába fényképezéskor vagy jelmezes összejövetel megörökítése alkalmából. A népies zsánerkép tehát a magasművészetből - festmény, grafika - a sokszorosított műfajokba (nyomat, fénykép) is átkerült, majd háromdimenziós változatai is meg
