Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
III. AZ ETHNOLÓGIAI ADATTÁR GYŰJTEMÉNYEI - Fogarasi Klára: Fényképgyűjtemény
Fémképgvüitemém 763 sebb a szerzőknek az a törekvése, amellyel a helyi társadalomról (bíró, esküdt, presbiter, tanító, majoroslányok, pásztor stb.) és az ott élő etnikumokról (magyar, román, szász, cigány) nyújtanak fotográfiai körképet. A magyar fotótörténet szempontjából még egy említésre méltó tényre derült fény a Glatz-album jóvoltából- két, korábban Orbán Balázsnak tulajdonított felvétel szerzője Glatz Tivadar (ltsz.: 297773-297774). Erdélyi Lajos könyvében, még az újabb, javított kiadásban is, az udvarhelyszéki viseletét bemutató tablóról közli, hogy „két fényképész keze nyomáról árulkodik. A bal felső és a jobb alsó kép műteremben készült, nyilván Mezei József műve. A többi - szabadtéri felvétel - Orbán Balázs alkotása.” (Erdélyi 1971. 58.) E két felvétel, amely a verzó szerint Glatz Tivadar alkotása, ugyanakkor azt bizonyítja, hogy Orbán Balázs nemcsak Mezei felvételeit használta fel a Székelyföldről készült művében (Orbán 1971). A gyűjteményben 1982-ben leltározták be azokat a másolatokat, melyeket Plohn József 372 üveglemezéről készítettek. A lemezeket a hódmezővásárhelyi múzeumtól húsz évvel korábban kapták kölcsön. 1988-ban a múzeum Kankovszky Ervin, Maksay Zoltán miskolci, Horváth József kolozsvári fényképész egy-egy nagyobb anyagát vásárolta meg. Szávay Edit végrendeletében hagyott a múzeumra összesen mintegy tízezer színes diát és negatívot. Koffán Károly fotóművész néprajzi vonatkozású negatívjait, azaz 868 afrikai tárgyfotóját és 1073 magyar népművészeti felvételét a Magyar Fotográfiai Múzeum ajándékozta a gyűjteménynek. A magyar anyag mellett a Magyarországon kívüli felvételek is - jóval kisebb számban ugyan -, de jelentős sorozatokkal gazdagodtak. A néprajzkutatók felvételei közül az utóbbi évek leltározásaiból négy nagyobb kollekció érdemel említést: Boglár Lajos felvételei dél-amerikai indiánok között, Vargyas Gábor 1982-ben készített 2000 új-guineai képe és Molnár Benő több ezer, a korábbi évtizedekben Ázsiában és Távol-Keleten készített és a múzeumnak ajándékozott felvételei. Gunda Béla halála után, 1995-ben vásárolta meg a múzeum élete utolsó évtizedeinek fotográfiáit. Ezzel vált teljessé néprajzi felvételeinek ma a múzeum birtokában lévő kb. húszezres gyűjteménye. Gunda Béla első felvételei még az 1930-as évek közepén kerültek a Néprajzi Múzeum gyűjteményébe, amikor az egyetem Néprajzi Intézete munkatársaként (1936), a múzeum külsős gyakornokaként (1937-1938), majd 1939-1943 között gyakornokként, illetve segédőrként dolgozott.103 A Néprajzi Múzeum munkatársaként készült fényképeit még abban az időben beleltározták. Jóval később, 1980-1981-ben vásárolták meg második világháború után készített felvételeit. A mintegy 20 000 képből kb. 7500 a két világháború közötti évekből származik, a két ütemben vásárolt képek mennyisége az átmenő adattári leltárkönyv adatai szerint 6300-6300. Gunda Béla a kivételesen igényes képanyagot létrehozó kutatók közé tartozott. A fotók adatairól vezetett egyik füzetében ő maga ezt írta: „Számtalan olyan helyen készült felvételeim vannak, ahol etnográfus még sohasem járt, vagy Magyarországon arról a területről fényképek nincsenek.” Ezért az összehasonlító történeti, néprajzi, antropológiai kutatásokban fotográfiái nélkülözhetetlenek. Gunda az atlaszmunkák híve, kezdeményezője volt (Gunda 1939d), ezért is fűződik nevéhez az extenzív, földrajzilag széles körben készített képek sokasága. A magyar nyelvterületen kívül Európa legtöbb országában (Portugália, Spanyolország, Németország, Svájc, Dánia, Svédország, Norvégia, Finnország, Lengyelország, Ausztria, az egykori Szovjetunió, Szerbia, Bosznia, Bulgária, Törökország, Olaszország, Görögország), továbbá Észak-Amerika indiánjai között fényképezett az 103 Néprajzi Értesítő 1937-1943.
