Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
III. AZ ETHNOLÓGIAI ADATTÁR GYŰJTEMÉNYEI - Fogarasi Klára: Fényképgyűjtemény
760 Fogarasi Klára viselet stb. - mellett sok esetben gyűjtött és fényképezett a népi hitvilágra vonatkozó adatokat. Ennek során megörökítette a tudós embereket (halottlátó, boszorkány), a gyógyítás eszközeit, a műveletek előkészítését vagy mozzanatait: rostaforgatás, ólomöntés, füstölés, vihar ellen sütőlapát, viaszöntés, szemmelverés ellen szenesvíz készítése, állatgyógyítás, idő- és haláljóslás, szerencsevarázslás stb. E témakörökben csak rövidebb sorozatokat találunk: a harmatszedésről Szuhahután 16 filmkockát, míg például a halászatról mintegy 50 felvételt készített. A fényképeket kísérő adatok részletesek nemcsak magáról a dokumentált tevékenységről, hanem a fényképezés körülményeire vonatkozóan is; külön megjegyezte például, ha rekonstrukciót fényképezett. Diószegi nemcsak maga gyűjtött, de a népi hitvilág körébe tartozó témák minél alaposabb feltárása érdekében szervezett is gyűjtést. Ilyen volt a szlovák nemzetiségi falvakban még élő vagy rekonstrukcióval feléleszthető szokásnak, a lucázásnak dokumentálása. Ehhez Luca-napkor nemcsak múzeumi kollégákat mozgósított, hanem családjának jól fényképező tagjait is beosztotta a kiszállásra megszervezett csoportokba.96 A fényképgyűjtemény szempontjából kiemelkedő jelentőségű azonban a Sámánhit Archívum, amelyet 1953-tól kezdett kialakítani (Diószegi 1958). A cél az volt, hogy az eurá- zsiai sámánhitre vonatkozó tárgyakat, ismereteket a különböző országok tudományos intézményeiből egybegyűjtsék, hogy a témakör különböző nézőpontú vizsgálata egy helyen legyen kutatható (monografikus igénnyel, szemlélettel és összehasonlító elemzéssel). 1953-ban kezdődött meg a gyűjtőmunka, s 1958. december 31-ig a fényképgyűjteményben 12 000 fényképes és rajzos kartont regisztráltak. Diószegi tanulmányútjain fényképezte az érintett népek hitvilágához kapcsolódó tárgyakat, cselekményeket, s a helyi múzeumok erre vonatkozó anyagát: 1954-ben Törökországban, 1957-1958-ban a Szovjetunióban a szojotok (tuvák) között négy hónapot töltött, továbbá Leningrádban kutatott. 1960-ban Mongóliában járt, 1964-ben az Altaj környékén fényképezett összesen ezernél több felvételt. Könyveit saját képeivel illusztrálta (Diószegi I960; 1962). Saját 1500 felvételén kívül orosz múzeumokból kb. 10 000 tárgyfotót, már megjelent könyvekből kb. 35 000 mikrofilm kockát hozott. (Ezekről később pozitív másolatokat is készítettek.) Az archívum ugyan tematikailag összefüggő egész volt, de több részből állt, melyek műfajukból eredően a múzeum más-más osztályára (könyvtár, népzenei osztály, filmtár, kézirattár, rajztár) kerültek.97 Az anyag tudományos kezelhetősége több gondot felvetett, ezért Diószegi publikációban közölte a legfontosabb tudnivalókat: a kartonok készítésének rendszerét, módszereit, az anyag összetételét, a forrásmegjelöléseket (Diószegi 1954). A fényképgyűjtemény állományának rohamos növekedésével egyre nehezebb volt egyes szerzők felvételeinek kikeresése. Ezért halaszthatadanul szükségessé vált a szerzői katalógus elkészítése. A munkát Gönyey Sándor kezdte el, halála után pedig Ruitz Izabella folytatta az 167 000 leltári számig. A fényképgyűjteményben dolgozó, illetve besegítő kollégák a földrajzi katalóguscédulákat megyénként, a községeket azon belül alfabetikus sorrendben rendezték. „Számos szakmai ülés és vita, valamint több évtizedes tapasztalat alapján született az a magyar néprajzi terminológiát alkalmazó szakcsoportosítás”, amely a múzeum összes gyűjteményének szakcsoportbeosztásával megegyezik, tehát a gyűjtemények egységes szempontrendszer szerinti használatát teszi lehetővé (Tari 1984. 116). 96 Ruitz Izabella szíves közlése. 97 Az anyag egy része később az MTA Néprajzi Kutatócsoporthoz került.
