Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
III. AZ ETHNOLÓGIAI ADATTÁR GYŰJTEMÉNYEI - Fogarasi Klára: Fényképgyűjtemény
754 Fogarasi Klára niszteri engedély tette lehetővé, hogy „a fotólabor állandó és a tudomány érdekében fontos nagyobb mértékű foglalkoztatása céljából intézményektől megrendelést fogadjon el”.84 A fényképgyűjteménybe osztották be szolgálattételre Farkass Endre iskolaigazgatót, aki feladatul a földrajzi és szakmutató kartonjainak pótlását kapta.85 Szendrey Ákos még ugyanabban az évben átvette tőle a munkát. Az átadási jegyzőkönyv megállapítja, hogy a szak- és a földrajzi leltárcédulákat 1-94 000-ig, az adattári földrajzi kartotékokat, törzskönyvet rendben találta, maguk a fényképek azonban az „anyag rendezetlensége miatt” tételesen nem vehetők át.86 A háború utáni leltárkönyvi bejegyzések 1948-tól indultak: Kresz Mária, Manga János, Fél Edit, Vargha László, Sólymos Ede, K. Kovács László, Szolnoky Lajos, Bene Zsuzsanna, Diószegi Vilmos, Bakó Ferenc, Balassa Iván, Hofer Tamás, Molnár Balázs, Boross Marietta, Takács Lajos, Csilléry Klára felvételeinek leltározásával. Míg a fényképgyűjtemény változatlanul az Ethnológiai Adattár részeként működött, a fényképészeti laboratórium (a többi műhellyel és a gazdasági hivatallal'egyetemben) a főigazgatósághoz tartozott (Selmeczi Kovács 1989. 19). 1950-ben vezették be a nemzetközileg elfogadott méretű (minden előnyomás nélküli), nyolcpontos kartonokat. Az új típusú kartonokra még egy 6x9-es nézőkép is került. A leltározás is jól haladt: a fényképgyűjtemény beleltározott tételeinek száma 1954-ben elérte a 110 000-et. Folytatódott a szakmutató készítése, a földrajzi mutató pedig naprakész volt. Ez utóbbi végleges rendezését, a községenkénti kimutatást felhasználva egy alaptérkép elkészítését tervezték,87 hasonlóan a tárgyi gyűjteményekhez (vö. BARABÁS 1949). Ez azonban csak terv maradt, pedig a további gyűjtések, a kevéssé kutatott területek megismerése szempontjából lényeges lett volna. 1952-ben L. Kovács Ágnes, a fényképtár kezelője a fényképészeti laboratórium munkarendjének tervezetében írja le az intézményen belüli szabályokat: a múzeum beleltározott negatívot kölcsön nem ad; „a laboratórium vezetője [...] évente a gyakorló egyetemi hallgatók és a fényképezésben kevésbbé jártas múzeumi dolgozók részére fototanfolyamot rendez, melyen megtanulják a résztvevők a fényképezés technikáját. A tanfolyamon résztvesz oktatóként egy néprajzi szakember is, aki a hallgatóknak a néprajzi célokra készített terep- és tárgyfelvételek elkészítésének módját magyarázza meg.”88 Ez utóbbi különösen figyelmet érdemel, hiszen még az elmúlt évtizedben is adódtak konfliktusok, amennyiben a fényképész a néprajz szempontjainak figyelembevétele nélkül dolgozott, illetve kettejük együttműködése nem kölcsönös megegyezéssel zajlott. A Néprajzi Múzeum háború utáni első jelentősebb gyűjtőprogramja a tiszaigari munkaközösség munkája volt 1949-től. A falu teljes néprajzi felmérése során fényképek is készültek: Bakó Ferenc néprajzkutató és Réger Endre (a laboratórium fényképésze) ötszáznál több felvételét őrzi a gyűjtemény. A kutatás eredményeképpen 1950-ben nyílt meg a falu néprajzát és történetét bemutató kiállítás. Az utolsó teremben nagyrészt fényképek és más dokumentumok segítségével bemutatta azokat az eseményeket, amelyek a háború után zaj84 NMI 133/1949. 85 NMI 1/1949. 86 NMI 208/1949. 87 NMI 43/1950. 88 NMI 863-02-21/1952.
