Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
III. AZ ETHNOLÓGIAI ADATTÁR GYŰJTEMÉNYEI - Szemkeő Endre: Az Ethnológiai Adattár dokumentációs gyűjteménye (EAD)
650 Szemkeő Endre- levéltári gyűjtemény: a múzeum működésének iratanyaga (az úgynevezett NMI gyűjtemény) és más intézményeknek irattári anyaga;- nyomtatott történeti dokumentáció: az általában valamilyen nyomdai módszerrel sokszorosított dokumentumok (sajtó, aprónyomtatványok stb.), például egy táj- és népkutató tábor programja és meghívója;- kéziratos történeti dokumentáció: ismert vagy ismeretlen szerző nem sokszorosított irata, például Bartók Béla vagy Kálmány Lajos levelei stb. Az EAD gyűjtemény történetének leírása tehát azzal az időponttal kezdődik, amikor még mint önálló gyűjtemény nem is létezett. Az EAD egyik igen jelentős csoportja ugyanis maga az a történeti irattár (ma már levéltár vagy szaklevéltár, ha úgy tetszik), amely egyidős a Nemzeti Múzeum keretén belül létrehozott Néprajzi Tárral, tehát 1871-től keletkezett. Ezt a levéltári iratanyagot az EAD gyűjteményen belül NMI (Néprajzi Múzeum Irattára) rövidítéssel jelöljük, s levéltári feldolgozó módszerekkel kezeljük. A Néprajzi Tár vagy ahogy hivatalosan nevezték, Ethnográphiai Osztály a Nemzeti Múzeum hivatali szervezetén belül működött. Az osztály vezetője alárendeltje volt a Nemzeti Múzeum igazgatójának, mégis teljes önállóságot élvezett az osztály megszervezésében, illetve működtetésében. Önálló „hivatalként” működtette az adminisztrációt, az osztálynak saját irattára volt, s szakmai feladatokban a külvilággal közvetlen érintkezésben (levelezésben) állt. A múzeum, illetve még csak múzeumi osztály belső szervezeti, pénzügyi, munkaügyi feladataiban is az irattárban lefektetett levelezésen keresztül állt kapcsolatban a Nemzeti Múzeum vezetésével. Az irattári anyag a múzeum történetének lenyomata, mondhatni a história domusa. A kor szabályainak megfelelően iktatták s fektették le az iratokat évenként újrakezdődő növekvő sorszámokkal, ezeket iktatókönyvbe vezették be, s nagy valószínűséggel rögtön tárgyszavas mutatókönyvet is nyitottak, aminek azonban az első kötete még nem került elő. A kezdeti időkben az iratokat növekvő sorrendben fraktúr formában (hosszában felébe hajtva) fektették le. Az iratok felső lapján az iktatószám mellett vagy alatt rövid tartalmi jelzés is található az akta tárgyáról. Később ez változott aszerint, hogy a Nemzeti Múzeum, illetve az országos hivatalok ügyiratkezelése hogyan alakult. A fejlődés az iratok „termelésében” a Néprajzi Múzeum irattárában is nyomon követhető. Míg a valójában csak 1874- től működő hivatal első éveiben 150-200 iratot alkotott, addig az 1920-1930-as évek 350- 500, míg az 1980-as évek már évi 2-3000 darabbal dicsekedhetnek. Az 1871-1988 közötti iratok tehát a Néprajzi Múzeum tevékenységének, működésének legfontosabb forrásai, melyek felhasználása nélkül sem tudományos, sem gyűjteményi történeti múltját nem lehet feltárni. A Néprajzi Múzeum gyűjteményeit ismertető tanulmányok is nagymértékben támaszkodnak erre az iratanyagra. Az NMI anyaga állandóan növekvő levéltári fond, amely a levéltári törvények szerint minden esztendőben egy év iratanyagával bővül. Mivel az irattárban a hivatali ügyek alkalmas intézéséhez legalább 10 év visszamenőleges iratanyaga kötelezően megtartandó, s csupán a 10 évnél korábbi iratok adhatók át a levéltárnak, az a szerencsés helyzet, hogy az irattár és a levéltár egy épületben, egy igazgatás alatt működik, lehetővé teszi, hogy a kutatás és az igazgatás egymást kölcsönösen kisegíthessék. így minden esztendőben az irattár (a központi iktatás) egy esztendő anyagát átadja az Ethnológiai Adattárnak, ahol ez az anyag besorolódik az NMI gyűjteménycsoportba. A múzeum történetének 125 éve alatt azonban a hivatalos iktatott ügyiratok mellett különféle olyan dokumentumok is keletkeztek, amelyek nem mindig szorosan a múzeum
