Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
III. AZ ETHNOLÓGIAI ADATTÁR GYŰJTEMÉNYEI - Forrni Ibolya: Kéziratgyűjtemény
ViNCZE 1956). 1959-ben Manga János a múzeum éves beszámolójában Biró Lajos és Herman Ottó hagyatékának rendezését emeli ki.27 Ebben az időszakban több kutatási programban vesznek részt a múzeum munkatársai: így például folytatódik a bukovinai székelyek néprajzi vizsgálata (ORTUTAY 1947; DÉGH 1955-1960; Belényesy 1958), a migráció kutatása. Új témák és területek (Ortutay 1949) néprajzi vizsgálata folyik a különböző munkaközösségek keretében, amelyekben szintén jelen vannak a múzeum szakemberei (az MTA Néprajzi Bizottsága által javasolt néprajzi munkaközösségek: földművelési, bibliográfiai, népköltészeti, történeti néprajzi stb.). Más intézményekkel közösen végzett programok is voltak (például a táncgyűjtés és népszokásgyűjtés a Népművészeti Intézettel közösen). Ezek a kutatások tetemes külső dotációt, különböző célhiteles pénzügyi támogatást kaptak. A múzeum saját kezdeményezésében indul a tiszaigari kutatás,28 valamint Tiszaigar mellett kiemelten említhetők még az Őrségben, Nyírségben, Völgységben, Átányon, Bodonyban és Magyarhomorogban végzett monografikus kutatások, tárgygyűjtések (Vincze 1950; Balassa 1955a; Morvay 1951; Fél-Hofer 1961b; 1964; 1967). A terepmunka eredményei természetesen a múzeumokba kerültek, hiszen az adatgyűjtések beadásával pontosan elszámoltatták a munkatársakat, s kölcsönösségi alapon ugyancsak megkapta a múzeum a vidéki kollégák gyűjtéseinek egy példányát is. A megállapodások alapján az egyetemi intézetekkel, tanszékekkel is folytak cserék, s ezek is a gyűjteményt gyarapították. A kapcsolatrendszer jól működött (egészen az 1970-es évek közepéig), s végül is ez tette lehetővé, hogy az Ethnológiai Adattár s így kézirattára is valóban a magyar néprajztudomány központi intézményévé vált, amely számos kézikönyv, tanulmány, monográfia stb. alapvető forrásául szolgál.29 Elmondhatjuk, hogy 1949-1959 között megvalósul a rendszeres néprajzi kutatás és a gyűjtemények tervszerű gyarapítása. A szervezett, irányított néprajzi gyűjtések sorában kiemelkedő jelentősége van a társadalmi gyűjtőhálózat munkájának, s ezen belül az országos néprajzi pályázatnak, amelyet 1952-től önálló szervezeti egységként a gyűjtésszervezés irányit. A második évtizedben 3202 tétellel gyarapszik a gyűjtemény, leltározott állománya összesen 5071 tétel. A harmadik évtized - anyagrendezés 1960-1969 között viszonylag nyugalmas időszak következett az Ethnológiai Adattár s így a kéziratgyűjtemény életében: „csak” a felhalmozódott kéziratos anyag rendezését, feldolgozását volt hivatott elvégezni az ekkor véglegesült, egységesült katalógusrendszerek és nyilvántartási előírások alapján. A 1962-es szervezeti és működési szabályzat már a kézirattár használati rendjét is rögzíti. Az új szakkatalógus harminchárom, római számokkal jelzett tárgycsoportot tartalmaz. További viták után 1966-ban már csak egy-egy nagyobb 27 NMI 863-02-01/1960. Manga János: Jelenlés a Magyar Nemzeti Múzeum - Néprajzi Múzeum 1959. évi tervtel- jesitéséről. 28 Az éves munkajelentésekből tudjuk, hogy ezekben a kutatásokban (más intézmény által szervezett és belső kutatóprogramokban egyaránt) részt vettek a múzeum munkatársai, köztük az Ethnológiai Adattárban dolgozók is. Lásd erről a következő jelentéseket az Ethnológiai Adattár belső levelezésében: EA 43/1950, EA 178/1950, EA 2/1953. 29 NMI 863-0206/1959. Domanovszky György: Tájékoztató a Néprajzi Múzeum anyagáról, működéséről és terveiről (56 oldal); NMI ad 863-0206/1959. K. Kovács Péter: Ethnológiai Adattár. Jelentés a Néprajzi Múzeum történetéről, munkájáról szóló összesítéshez (22 oldal).
