Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)

II. A NEMZETKÖZI OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Vargyas Gábor: Óceánia-gyűjtemény

584 Vargas Gábor pedig felveti azt a további kérdést is, hogy a Néprajzi Múzeum profilját mennyiben szabad, akár egy kiállítás céljaira is, „primitív művészeti” múzeummá alakítani, és hogy a gyűjtemény­fejlesztés során mik azok a fő szempontok, amelyeket szem előtt kell tartani. Végeredményben tehát, ha a csere által a múzeumba jutott tárgyak a kiállítás kon­cepciójához kapcsolódtak is, a meglévő gyűjteményekhez szervesen már egyáltalán nem. Ezen az alapon pedig legalább ilyen jól, sőt sokkal indokoltabban fejleszthető lett volna az Óceánia-gyűjtemény is: fordíthattuk volna a cseretárgyakat például a már emlitett Highlands vidéki tárgyak beszerzésére is. Egy ilyen cserében ráadásul a Port Moresby-i pápua Nemzeti Múzeum és Galéria is érdekelve lett volna.79 De visszafejlesztés helyett fejleszthette volna a múzeum például polinéziai gyűjteményét is.80 A felmerülő lehetséges további elvi kérdések közül még kettőre szeretnék itt utalni: az egyik a csere mértéke, a másik a már publikált tárgyak cseréje. Az elsőhöz annyit, hogy még ha nem is fogadja el valaki a fenti érveimet, akkor is nyilvánvaló, hogy egy új gyűjteményt a régiek rovására felépíteni és sokáig továbbfejleszteni aligha lehetséges: előbb-utóbb a cserére felajánlható tárgyak kimerülnek, és a gyűjtemények veszélyeztetése nélkül a csere tovább már nem folytatható. Az Óceánia-gyűjtemény esetében el is jutott a múzeum idáig, és ezt valószí­nűleg mindenki érzékelte. Az óceániai tárgyak „kimerülése” után ázsiai (elsősorban japán), majd magyar tárgyak következtek, és a főhatóság is felhívta a főigazgató figyelmét arra, hogy „hasonló nagyságrendű műtárgycserét ....a jövőben csak a legnagyobb körültekintéssel, bel- és külföldi (szocialista országbeli) szakértők egybehangzó javaslata alapján kezdeményezzen.”81 Ami a publikált tárgyak cseréjét illeti, hangsúlyoznom kell, hogy a publikáció jelen­tős mértékben megemeli az adott tárgy műtárgypiaci értékét, hiszen mintegy hitelesíti azt. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert a cserék során az iratokban többször is a csere mellett szóló érvként hozták fel azt, hogy például „az említett óceániai tárgyakat Bodrogi Tibor tudomá­nyosan már feldolgozta és publikálta”82 - mintha ez az érv éppen nem a szóban forgó tárgy megartása mellett szólt volna! Az elcserélt tárgyak között így szép számban voltak olyanok, amelyek valamelyik publikációban már szerepeltek - többszörösen is kiváltva a külföldi szak­értők meglepetését. Az elvi-koncepcionális megfontolnivalók mellett további gyakorlati, adminisztrációs és anyagi-financiális kérdések és problémák is említhetők. A gyakorlati kérdések között fel­79 Valamikor az 1970-es évek közepe táján volt szó arról, hogy az akkoriban létrehozott pápua új-guine- ai Nemzeti Múzeum és Galéria valamilyen formában Astrolabe-öböli tárgyakat szeretett volna kapni a Néprajzi Múzeumtól. Ebben az ügyben (az akkor már nem a múzeumban dolgozó) Bodrogi Tibort ke­resték meg, aki a kéréshez pozitívan állt hozzá, és néhány tucat tárgyból álló gyűjtemény ajándékozá­sára tett javaslatot. Cserébe - emlékeim szerint - lehetőség lett volna akár gyűjtőexpedíció vezetésére, akár cseretárgyak megszerzésére. Általam ismereden okok miatt a javaslatból végül semmi sem lett. 80 A Zichy Jenő gyűjteményéből származó, 119869 leltári számú egyedüli polinéz szobrunkat („maori bál­vány”) épp azon az alapon cseréltük el Deletaille-jal, hogy „A terület a gyűjteményben alig van képvi­selve, kérdéses, hogy érdemes-e foglalkozni a rendkívül problematikus további gyarapítással.” (Bodrogi Tibor szakértői véleménye az „E. Deletaille számára a Néprajzi Múzeum által adandó óceániai és in­donéziai cseretárgyakról”, 1973. augusztus 15.) Ugyanilyen ok miatt cserélte el a múzeum a Vértes László hagyatékából bekerült, 70.161.2. leltári számú maori szobrot is E. Rassigával. 81 Iktatószám: 48.529/73. 82 Hoffmann Tamás főigazgató levele a Művelődési Minisztérium Múzeumi Főosztályához 1971. szep­tember 14-én (iktatószám: 780/71).

Next

/
Thumbnails
Contents