Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
II. A NEMZETKÖZI OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Vargyas Gábor: Óceánia-gyűjtemény
„politikai szerzeményeken” túl mindössze néhány külföldön élő magyar adományáról vagy vételről/cseréről tudott beszámolni. Közöttük elsőként a Sydneyben élő antropológus, Vimláti László neve említendő, aki néhány észak-ausztráliai, Arnhem-földi tárgyat, köztük két értékes kéregfestményt ajándékozott 1968-ban a múzeumnak (ltsz.: 68.96.1-68.96.2, 68.117.1-68.117.6). A montreali Nógrádi György bakteriológus-orvos nagyjából ugyanekkor adományozott egy kisebb Hús- vét-szigeti, recens faragványokból álló kollekciót az Óceánia-gyűjteménynek (ltsz.: 66.36.1- 66.36.12, 67.163.1-67.163.3). Ehhez járult az 1970-es évek végén Pintér László ausztráliai aranyásó Tennant Creek (Ausztrália, Northern Territory) vidékéről való mintegy 360 darabra rúgó anyaga (ltsz.: 77.7.1-77.7.298, 77.73.1-77.73.48). E tárgyak jórészt a warramunga és walbiri törzsek területéről származnak, nagy részük felszíni leletként talált kőeszköz (kőpenge, dárdahegy, kőkés, kaparó stb.), tehát voltaképp a régészet hatáskörébe tartozna. Ám mivel Ausztrália ezen részének őslakói egész néhány évtizeddel ezelőttig, sőt helyenként máig is értették, illetve értik a pattintott kőeszközök készítését, gyakorlatilag nincs különbség a 100 és az 1000 éves tárgyak között. E felszíni leletek tehát jól reprezentálják az ausztrál őslakók hódításkori kultúráját, és a velük együtt adományozott egyéb nyersanyagokkal (kenguruideg, Spinifex mézga, emberhajból fonott zsinór stb.) együtt lehetővé teszik az őslakók technológiájának bemutatását. Ehhez járulnak még a különböző használati eszközök és fegyverek (bumeráng, pajzs, fatál), valamint hangszerek és rituális tárgyak (didgeridoo, csurunga, búgófa stb.), amelyek mind jó párhuzamot szolgáltatnak a Róheim-féle közép-ausztráliai anyaghoz. Vértes László világhírű ősrégésztől, a vértesszőlősi ősemberlelet, „Samu” megtalálójától 1953-ban, majd 1954-ben jutott a múzeumba két páratlan értékű - általa a nemzetközi műtárgypiacon beszerzett - régi Húsvét-szigeti faszobor.62 Ezt követte hagyatékából 1970- ben egy maori faszobor és néhány más Európán kívüli tárgy.63 Ebben a stagnáló, szűkös periódusban, a világtól politikai, majd gazdasági okok miatt elzártan, terepmunka és a nemzetközi műtárgypiacon való vétel lehetősége nélkül a gyűjtemény tudományos szempontokat is figyelembe vevő gyarapítására jószerével egyedüli lehetőségként a csere kínálkozott. Ezt a célt szolgálta a baseli Museum für Völkerkundéval végrehajtott csere 1962-ben. Mint Bodrogi írja (1989. 65), a híres svájci oceanista, A. Bühler anyagából, a Középső-Sepik vidékéről és a Maprik-vidékről való tárgyak jól egészítik ki a Biró- féle Alsó-Sepik menti és partvidéki anyagot, s egyben lehetővé teszik az egyik legjelentősebb új-guineai stílusprovincia, a Sepik-vidék művészileg talán legfontosabb alcsoportjának bemutatását kiemelkedő művészeti értékű darabok segítségével. Mindez azonban nem érinti a lényeget. Az Óceánia-gyűjtemény továbbra is csak a vé- ledennek köszönhetően gazdagodik, esetenként néhány tárggyal. Hivatásos gyűjtő, kutató vagy etnológus a gyűjteményt továbbra sem gyarapítja. A gyűjtemény egykori kezelője, a magyarországi óceanisztika megalapozója, Bodrogi Tibor például soha nem tette lábát Új-Guinea földjére. És ha jelen sorok írója már el is jutott oda, állami támogatás és pénz híján neki sem állt módjában a múzeum számára tárgyakat gyűjtenie. Csak remélhetjük, hogy a nem túl távoli jövőben magyar etnológus számára is ismét megadatik, hogy a Néprajzi Múzeum óceániai gyűjteményét gyarapíthassa. 62 Ltsz.: 53.75.1, 54.29.1. Lásd Bodrogi 1959a. 138a-b, 139a-b képtáblák; továbbá Bodrogi-Boglár 1981. 193-195. képtáblák. 63 A maori szobor leltári száma 70.161.2, lásd Bodrogi 1959a. 137. képtábla és Bodrogi-Boglár 1981. 203. képtábla. A szobrot később a múzeum elcserélte E. Rassiga magángyűjtővel. 574 Vargvas Gábor
