Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
II. A NEMZETKÖZI OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Wilhelm Gábor: Ázsia-gyűjtemény és Indonézia-gyűjtemény
nik, hogy a korábban is tapasztalható, sőt a gyűjtemény egész történetét végigkísérő egyéni kutatói érdeklődések, divathullámok, véletlenszerű alkalmak törvényszerűen hozzátartoznak a gyűjtemény fejlesztéséhez. Ahol minden bizonnyal fontos a tervszerűség, az az egyes gyűjtések előkészítése, megvalósítása. Az Ázsia-gyűjtemény nem attól használható, jó gyűjtemény, hogy egyenletesen reprezentál területeket, tevékenységeket és tárgytípusokat, hanem attól, hogy vannak benne olyan kerek gyűjtemények, tárgysorozatok vagy akár egyedi tárgyak, melyek jól illusztrálnak egy-egy szélesebb körű érdeklődésre számítható témát. Ezek a gyűjtések azonban szinte minden esetben a „tradicionális” kultúra tárgyaira vonatkoznak, vagyis legáltalánosabb felfogásban is feltételeznek bizonyos helyi jellegzetességeket a tárgyi világ létrehozásában és használatában. Nehezebb a helyzet a hagyományosabb tárgyakkal párhuzamosan jelen lévő modern tárgyak jelenlétét, valamint a nagyobb mértékben modern életformák tárgyi világának a kérdését illetően. Az előbbi probléma - némileg más köntösben - a modernizáció előtt is megvolt. A dilemma ugyanis ott is az volt, kel- lenek-e a gyűjteménybe olyan tárgyak, melyek nem tűnnek tipikusnak. Például nem a többség vagy nem a többségi etnikum által használtak. így nézve, a modern kor tárgyai azért nem tipikusak egy adott helyszínen, mert a keret, amihez viszonyítjuk a tipikusságot, már globális. A gyűjtés, a használat és a készítés helye egyre nyilvánvalóbban nem esik egybe a mai korban. Ilyen egybe nem esésre korábban is volt példa, de ez az akkori néprajzi háttérfeltételezések szerint inkább kivételnek számított, mint szabálynak. A jelenkori gyűjtéskor azonban a három helyszín különbsége több problémát okoz, nem utolsósorban amiatt, hogy a tipikus „tradicionális” néprajzi tárgyat e hármasság azonossága jellemzi. A három helyszín eltérésekor nem minden esetben magától értetődő a tárgy kategorizálása akár a földrajzi helyszínt nézve, akár a funkcióját tekintve. Jellegzetes példát jelentenek erre a gyári készítésű eszközök. Hiába használják őket a vizsgált helyszínen, készítési technikájuk és helyük radikálisan eltér a lokálistól. Ugyancsak gondot okozhat, ha bizonyos távoli helyeken - nem gyárilag - készített tárgyakat használnak, esetleg nem az „eredeti” funkcióban. Ha például - művészi vagy hétköznapi - keleti tárgyak bukkannak fel Magyar- országon a legkülönbözőbb funkciókban, akkor ezek az Ázsia- vagy a magyar gyűjtemények körébe tartoznak, egyáltalán milyen megfontolás alapján gyűjtendők? Ha a hagyományos gyűjtésnek a hagyományos tárgyi világ a gyűjtési területe a maga - hozzánk viszonyított - különlegességében, egzotikumában, akkor a modern életformák gyűjtéséhez újra kell gondolni a néprajzi, etnológiai gyűjtés szándékait. Ráadásul precedensekben sem bővelkedünk ezen a téren. Teljesen hiányoznak az eddigi gyűjtések közül a mikrovizsgálatok tárgyi anyagai. Kérdés, hogy egy nagyon sok szempontból - a hagyományos gyűjtés szerint is - „hiányos” gyűjteményen belül hogyan integrálhatók a különböző irányzatok. Valószínűleg itt is a legfontosabb a hosszabb távon - akár évtizedekben - való tervezés, mivel az alkalmi gyűjtések óhatatlanul esetlegesek maradnak, és az így gyűjtött anyagok nem különböznek a vétel útján megszerzett gyűjteményektől. Egyszerűbbnek tűnik az úgynevezett repülőtéri művészet kérdése. Bár az ide kapcsolódó tárgyak egy globális méretű kontextusban mozognak, az egyedi tárgyak mintaképei mégis helyiek, nemritkán múzeumban is őrzött darabok. A klasszikus törzsanyag bizonyos szeletei ráadásul igen hasonló háttérrel rendelkeznek. Fontos lenne figyelembe venni és gyűjteni a modern etnoművészetbe sorolható tárgyakat. Bár ezzel kapcsolatban viszonylag kevés az előmunkálat és a tapasztalat, nemzetközi példák már léteznek. Azsia-gyűiteménx és lndonma-gvűitemény S45
