Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
II. A NEMZETKÖZI OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Wilhelm Gábor: Ázsia-gyűjtemény és Indonézia-gyűjtemény
544 Wilhelm Gábor várható: magángyűjtőktől való vásárlás, hagyaték, aukciókon történő vétel, múzeumi csere, tartós kölcsönzés. A nem jelenkori tárgyi anyag gyarapítására Így (is) több lehetőség nyílik. így például a most tárgyalt gyűjteménykiegészítés, ami vagy véletlenszerű, vagy hosszas kutatás eredménye, általában szerényebb eredménnyel. Mód van természetesen önálló gyűjtemények megszerzésére is, bár ezek is inkább a ritka, mégis fontos kivételek közé tartoznak, például hagyatékok révén. Mindkét típusra igaz, hogy kevéssé tervezhető előre. A gyűjteményekre összpontosítás miatt a múltbeli egyedi tárgyak beszerzése ritkán tűnik megalapozottnak. Kivételnek látszik az az eset, mikor egy gyűjtemény már eleve min- tavételszerűen jött létre, különböző gyűjtők révén. Ilyen esettel találkozunk például, mikor egy-egy tárgytípus minél teljesebb beszerzése volt a fő cél. A hosszabb távú gyűjteménygyarapítást - nemcsak a gyakorlatát, hanem az elveit is - ugyanakkor alapjában meghatározhatja annak finanszírozási rendszere. Lényegesen másképpen lehet tervezni például, ha kisebb gyűjteményegységekre vagy gyűjteményekre lebontott összegekkel lehet gazdálkodni, mint ha közös pénzből érkezési sorrendben használódik fel a pénz; illetve más a stratégia, ha a pénz egy évre áll rendelkezésre, mint ha ennél hosszabb időszakra. Részletesebben nézve, az 1. világháború előtti gyűjteményeket egyedi vásárlások útján lehet leginkább kiegészíteni és bővíteni, elsősorban magángyűjtőktől való vásárlásokkal. Ilyen jellegű tárgyak jelenleg is fel-felbukkannak a műtárgypiacon vagy hagyatékokban. A gyűjtések nagysága és szervezettsége miatt ugyanakkor ezek között található a legtöbb feldolgozásra alkalmas gyűjtemény. A két világháború közötti időszak gyűjtéseivel kapcsolatban van a legtöbb nehézség. Egyedi tárgyakat lehet ugyan venni magángyűjtőktől, e korszakból azonban nincsenek törzsanyagok, melyeket bővíteni lehetne. Teljes gyűjtemények pedig a legritkább esetben bukkannak fel. A 20. század második feléből jelenleg is lehet teljes gyűjteményeket összeállítani, vagy akár helyszínen gyűjteni. Itt a két fő feltétel a finanszírozás megléte és a terület politikai stabilitása. A mai tervszerű gyűjtéseknek két fő változata képzelhető el. Az egyikben a múzeum külsős kutatókat, utazókat biz meg, támogat célzott gyűjtésekkel. A másikban hosz- szú távú (4-6 éves) kapcsolatot dolgoz ki a gyűjtemény valamilyen távolabbi társintézménynyel, melynek keretében a múzeum 2 vagy 3 alkalommal meghatározott területen és tematikában gyűjt a társintézmény támogatásával (akár kölcsönösen). Bár elvben lehet önállóan is pályázni és pénzt szerezni néprajzi tárgygyűjtésekre, a gyűjtések történetéből az látszik, hogy vagy több alkalom, ismételt gyűjtés szükséges ugyanazon a helyen, hogy egy többé-kevésbé kerek gyűjtemény alakuljon ki egy bizonyos helyről, vagy egyszeri alkalommal, de igen hosz- szú ideig kell dolgozni ugyanazon a helyszínen. A gyakorlatban ugyanakkor a legtöbb ilyen jellegű gyűjtés más célú kutatás mellékterméke volt. Konkrét, közvetlen bővítési területet nagyon nehéz felrajzolni. Részben azért, mert a helyi lehetőségek nem feltédenül vannak szinkronban a gyűjteményből levezethető preferenciákkal - azaz például bizonyos területek, ahonnan nagyon kevés anyag van, a tárgygyűjtés szempontjából nehezen megközelíthetők (lásd Afganisztán, Tibet), részben pedig azért, mivel a gyűjtemény alapján csaknem minden típusú elképzelés ugyanolyan jól indokolható. Ha valahonnan nincsen anyag, érvelni lehet a gyűjtés mellett. Ha már létezik onnan törzsanyag, ezt érdemes esetleg bővíteni más időmetszetekben, vagy bővíteni hiányzó tárgytípusokkal. Úgy tű-
