Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
II. A NEMZETKÖZI OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Kerezsi Ágnes: Európa-gyűjtemény
472 Kerezsi Agnes Az anyag nehezen kiállítható. Esetleg egyszer, emléket állítva a nagy magángyűjtőknek, be lehetne mutatni a több száz tárgyból álló Lévay-hagyatékot is. Végül, de nem utolsósorban a múzeum birtokában, ha csekély számban is, vannak kelet-európai tárgyak, Lengyelországból összesen 61 darab. Egy baba Krakkóból (ltsz.: 61.79.17), 13 kerámia (vízisip, korsó, cserép, palack, virágváza), illetve textil (posztódarab, főkötőrész) a Rzeszav és Poznan Vajdaságból (ltsz.: 61.138.1-61.138.13). Ez utóbbi tárgyakat Hofer Tamás adta át a múzeumnak 1961-ben, aki ugyanebben az évben kapta őket egy lengyel kastélymúzeumtól ajándékba. 1962-ben 23, lakásdíszül szolgáló papírkivágást kapott a múzeum (ltsz.: 62.148.1- 62.148.23), majd 1963-ban egy tálat (ltsz.: 63.11.9) vásárolt. Még ugyanabban az évben 35 további tárggyal (ltsz.: 63.102.1-63.102.35) gyarapodott a lengyel gyűjtemény a krakkói Néprajzi Múzeummal lebonyolított csere révén. Egy palóc, egy matyó és két sióagárdi öltözetért cserében Krakkó és Zakopane környékéről származó két teljes női és két teljes férfiviseletet kapott a múzeum: ingeket, alsószoknyákat, főkötőket, mellényeket, kötényeket és lábbeliket. Ezeket egészítette ki egy festett láda és két festett papír falikép. Az anyag jól összeválogatott, értékes népviseleti tárgyakból álló kollekció. Kodolányi János is beszámolt róluk az 19631964-es tárgygyarapodások között. „A négy öltözet tehát nemcsak azért jelentős, mert eddig nagyon hiányos lengyel gyűjteményünk alapjait veti meg, kiállításra is alkalmas, hanem a Kárpátok vidéke népviseletének kutatásában is forrásértékű” (1965b. 258). 1971-ben egy 18. századi üvegképhez (ltsz.: 71.90.1) 1978-ban egy ikerpohárhoz (ltsz.: 78.106.32) jutott a múzeum. Az utolsó gyarapodás egy korbács, Lévay Gyula hagyatékából került a gyűjteménybe 1987-ben (ltsz.: 87.13.211). Ukrajnából, pontosabban a Krím-félszigetről 1938-ban ajándékozott 3 kendőt a múzeumnak Tagán Galimdsán (ltsz.: 136013-136015). 1959-ben 5 ingrészt vásárolt a múzeum Volhiniából (ltsz.: 59.147.1-59.147.5), majd 1960-ban egy bőrmellényt Delatyu Nadvornából (ltsz.: 60.13.1). Azóta összesen 7 darabbal bővült az ukrán anyag. Ebből 2 szőlőmetsző kést Vincze István gyűjtött 1963-ban a Krím-félszigeten (ltsz.: 63.1.1-2). „Az egyik (ltsz.: 63.1.1) nyélbe behajtható, a pengéje enyhén ívelt, recés élű. Hasonló a Bulgáriából és Albániából ismert formákhoz. A másik (ltsz.: 63.1.2) sarlóformájú, a pengéje erősen ívelt, a nyele eszter- gályozott keményfa. Segítséget nyújtanak a magyar szőlőmetsző típusok feltárásához.” (Kodolányi 1965b. 258-259.) 1964-ben és 1966-ban egy-egy ikont (ltsz.: 64.22.1, 66.165.1) vásárolt a múzeum, 1966-ban pedig egy szoknyát (ltsz.: 66.107.1) kapott a Jelmezkölcsönző Vállalattól, majd a Lévay Gyula hagyatékból egy női tarsolyt (ltsz.: 87.13.203). Az utolsó gyarapodás Kerezsi Ágnes ajándéka, egy ukrán női ing a 20. század elejéről, Kijev környékéről (ltsz.: 90.26.1). Fehéroroszországból egyeden tárggyal, egy 1960-ban Mecsési Józsefnétól vásárolt kanállal (ltsz.: 60.48.1) rendelkezik a múzeum Belezna Kartocskából. Vincze István Grúziában és Örményországban gyűjtött 2-2 szőlőmetsző kést (ltsz.: 63.1.3-63.1.6). Összességében az Európa-gyűjtemény létrejöttével kapcsolatban elmondhatjuk, hogy expedíciók, terepmunkák révén elsősorban a finnugor gyűjtemény fejlődött, az is inkább a századforduló tájékán, majd több mint fél évszázados szünet után a 1990-es években. A többi európai nép gyűjteményeinek tudatos fejlesztésére irányuló törekvés már a kezdeti időszakban megtorpant. Kivételt képeznek a Trianon előtti Magyarország területén élő nemzetiségek, akiktől már Xántus János és Rómer Flóris is gyűjtött tárgyakat, de ezek nagy része nem az Európa-gyűjteménybe, hanem a magyar gyűjteményekbe került. A Jankó
