Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
BEVEZETŐ - Fejős Zoltán: Útmutató néprajzi gyűjtemények értelmezésére
Útmutató... 47 ra. Újdonság, hogy egyre általánosabban tudatosult: a múzeumi belső ügyek, problémák, a múzeumi gyakorlatot megszabó tudományos feltevések, normák és megszokások nem függetlenek tágabb szakmai, társadalmi, kulturális, politikai összefüggéseiktől. A jövő - úgy látszik - más, a múzeum nyitott könyv lesz - s nem kizárólag kiállításai révén, hanem működésének egész sor nyíltabb vagy rejtettebb szintjén, amit az intézmény lehetőleg minden munkatársának szem előtt kell tartania, és folyamatosan értékelnie kell. S ez érvényes a múzeum tevékenységét értelmezni kívánó elemzésekre is: az intellektuális vélekedések, a bevett eljárások, az újítások, az eredmények, a hiányosságok, a korlátok, a lehetőségek vizsgálatát s más hasonlókat a kor adottságainak legszélesebb körébe illesztve szükséges elvégezni. Ez a bevezető tanulmány a vállalkozás elméle- Korlátok, továbblépési irányok ti kapcsolódásait kívánta összesíteni, továbbá a munka egyes részeit összefogó, de a nem vagy csak alig tárgyalt általánosabb vonásait akarta kiemelni. Mindezek mellett a kötet más eredményeket, praktikusan hasznosítható információkat is tartalmaz. Önkritikusan meg kell azonban vallani, hogy nem teljes mértékben sikerült elérni a kitűzött célt. Többféle oka van ennek. így viszonylag kevés, a témába vágó előmunkálatra lehetett támaszkodni, noha - mint fentebb említettem - meglehetősen bőséges a más irányú múzeumtörténeti szakirodalom. Munkánk célja nem monografikus igényű, teljes forrásfeltáráson alapuló átfogó alapkutatás volt, mert a jelen kötettel egy hosszabb távú munka első fázisaként a legfontosabb ismereteket kívántuk összegezni. A belátható időn belüli áttekintés igénye kompromisszumok vállalását jelentette, például lemondást a teljes irattári anyag feldolgozásáról. Befolyásolta a feltárómunka eredményét az egyes gyűjtemények eltérő muzeológiai állapota, így az anyagismeret tekintetében határozottan előnyt élveztek azok a szerzők, akik épp állományrevíziót követően vagy azzal párhuzamosan írhatták meg munkájukat (szokás- és játékgyűjtemény, földművelés-gyűjtemény, Afrika-gyűjtemény, festmény- és rajzgyűjtemény). Kétségtelen, hogy sajnos nem sikerült hiánytalanul érvényesíteni az egységes szempontrendszert sem, olykor azok túlzottan egyéni értelmezése vagy felkészültségbeli korlátok miatt. A szerzők tárgyismerete, szakmai és irodalmi képzettsége, problémaérzékenysége változó, ami a fejezetek között lényeges minőségbeli különbségekkel járt. Néhány esetben sajnos csak szerényebb színvonalú feldolgozások születtek. Szerencsére jól sikerült tanulmányokat is olvashatunk, ami korántsem egyszerűen az életkor, a gyűjteményben eltöltött idő vagy az eddigi általános kutatói tapasztalat függvénye. így biztató néhány fiatalabb, még nem „évtizedek óta” a gyűjteménnyel foglalkozó kutató teljesítménye. Értelemszerű aránytalanságok adódnak a gyűjtemények eltérő nagyságából, mert a nagy tárgyszámúakat csak bővebb terjedelemben lehetett áttekinteni, mint a kicsiket. A megjelölt három feldolgozási irány közül - talán meglepő módon, s néhány kivételtől eltekintve - a legkevésbé sikerült a gyűjtemény jövőjének megrajzolása. Helyenként csak néhány semmitmondó formula szerepel - például hivatkozás a „fehér foltok” eltüntetésére, a közelebbről meg nem nevezett aránytalanságok csökkentésére -, másutt ki- dolgozadan ödetforgácsok vagy a gyűjteménytől voltaképpen független javaslatok pótolják az elvárt koncepciót és elemzőmunkát. Felvetődött, hogy nem célszerű közölni a tanulmányok ezen utolsó, olykor a többszöri újraíratás után még mindig vérszegény fejezetét. Ezt mégsem követtük. Ha ugyanis egyik célunk az elődök tevékenységének kritikai elemzése volt, akkor saját munkánkkal kapcsolatban is az elfoguladan értékelés mércéjét kellett vállalni. Nem lehet kibújni az alól a felelősség alól, hogy beszámoljunk: miként is gondolkodik a mai gene-
