Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)

I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Szacsvay Éva: Egyházi gyűjtemény

Egcházi gyűjtemény 405

rültek múzeumunkba és az Egri Dobó István Vármúzeum néprajzi gyűjteményébe. (Bemutatása a Devóció és dekoráció című kiállítás alkalmával Egerben, 1984-ben történt.)

Bálint Sándor enciklopédikus munkájának (Bálint 1976; 1977) megjelenése inspirálta a néprajzi szempontok felerősödését a művészettörténeti feldolgozómunkában, valamint a „Volksfrömmigkeit” magyarországi vizsgálatait is (Tüskés Gábor, Knapp Éva, Barna Gábor, Tomisa Ilona stb.). Varga Zsuzsa kutatásainak kibontakozását Bálint Sándor személyes megerősítései, majd a lassan kialakuló munkakapcsolat segítette (Bálint-Barna 1994. 9). (Például a Tornyai Mária tükörképi ábrázolásához a néprajzi adatokat szolgáltatta a Szeged melletti múlt század végi Mária-jelenéssel kapcsolatban.)

Vizsgáljuk meg az önálló gyűjtemény kialakuGyarapodÓStÖrténeti vázlat lását (1968) megelőző hosszú időszakban a

gyűjtemény tárgyainak gyarapodását, a tudománytörténet egyidejű változásaival a népi vallásosság kutatásának területén. A hazai néprajzkutatásban a múlt század végétől kezdődően a fogalmi rendszerben szétválik a „Volksglaube” fogalom „néphitre” és „vallásos néphitre”, megkülönböztetve ezzel a nem keresztény (pogány és profán) szokás- és hiedelemrendszert a vallásos hiedelmektől, hittől. Az előbbi vált meghatározóvá a szokás- és játékgyűjtemény kialakításában. Az egyházi gyűjtemény a vallásos néphit tárgyaiból tevődik össze.

A képeket, a múlt század végi nagy kiállítások enteriőrjeiből az ábrázolás tárgyától függetlenül a bútor- és világítóeszköz-gyűjteményben őrizték, a templomi berendezések maradványait pedig az úgynevezett hagyománygyűjteményben (a mai szokás- és játékgyűjtemény, valamint az egyházi gyűjtemény előzménye). Ezekből többet más múzeumi gyűjteményektől vett át a Néprajzi Múzeum (korábban a Néprajzi Osztály); a Szépművészeti Múzeumtól, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Tárától és több alkalommal az Iparművészeti Múzeumtól. Átkerültek szobrok és képek is; az átadásnak tudományos, múzeumszervezeti vagy más egyéb okai voltak. (Ma jelentős templomberendezési anyagot őriznek még a református gyűjtemények [Sárospatak, Debrecen, Kecskemét, Pápa] és más múzeumok [Bartók Emlékmúzeum, Budapest, Dobó István Vármúzeum, Eger, Herman Ottó Múzeum, Miskolc].)

A hagyománygyűjtemény kialakítására vonatkozóan először Bátky Zsigmond Útmutatójában találunk utalást. Ez a rövid koncepcióvázlat tágabb keretet jelölt ki, mint amely később, a két világháború közötti időben kibontakozni látszik; magában foglalja nemcsak a hiedelem, hanem a vallásos élet tárgyait is. Már a tárgyak csoportjának megnevezése („Népélet”) is erre utal, de Bátky kifejti és világosan körülhatárolja e tárgycsoportot; e tárgyak „a népéletnek főképen alkalmi megnyilatkozásainál játszanak szerepet, azoknál, a melyek tág értelemben a folklore körébe valók” (Bátky 1906a. 307). „...néprajzi becsük fölötte nagy, hiszen egy részük az emberi nem legősibb lelki vagyonával, cselekvéseivel van kapcsolatban” (uo.). „...különösen nemzetiségi vidékeinken dolgozó társainkra vár e téren szép feladat és még sok felfedezés” (uo.). „A népszokások, hit, babona, ünnepek tágas mezején előforduló gazdag tárgyi anyag tartozik e csoportba, mint pl. a be nem mutatottakon kívül májusfák, lakodalmi jelvények, kalácsok, arató-koszorúk, faragott keresztek, útszéli díszített feszületek, temetőfejfák és más jelvények, legényczímerek, dékántáblák, a lakószobában népkészítette szentképek, szentelt víztartók, ablakokban, kéményeken fából vagy agyagból madarak, háztetőkön cserépedények, keresztek, buzogányok és más oltalmazó faragványok, fogadal-