Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Szacsvay Éva: Egyházi gyűjtemény
404 Szauim Éva alkotó folyamatokkal: „Az ábrázoló, figurális művészet összetevői közt viszont még népi szinten is jelen van az a szellemi, teremtő mozzanat, melynek alapján már a reneszánsz művészetelmélete is kiemelt helyet biztosított a »nagyművészetek« számára. [...] A célszerűség elve azonban mégis érvényesül e nagy műfajok népi megfelelőivel kapcsolatban is, mégpedig a tárgyak funkciója terén használóik számára létező tartalmukban. A paraszti élet »képző- művészete« ugyanis nem véledenül korlátozódott szinte kizárólag a vallásos ábrázolásokra.” (Varga 1970b. 6-7.) Gyakorlatilag Varga Zsuzsa „fedezte fel” ezt a tárgyi anyagot a hazai kutatás és a kiállítások számára az 1970-ben Székesfehérváron bemutatásra került Képek és szobrok című kiállítás alkalmával és a katalógusban közreadott tanulmányával (Varga 1970a). Ebben támogatta őt Hofer Tamás, a Székesfehérváron 1969-1970-ben megrendezett, A magyar népművészet évszázadai címet viselő kiállítássorozat rendezője és K. Csilléry Klára, e gyűjteményi tárgyak korábbi kezelője és kutatója. Az ekkor létrehozott egyházi gyűjtemény a benne található tárgyak műfajai és típusai szerint jelentősen eltér a már hivatkozott osztrák és bajor, illetve más hasonló osztrák és bajor gyűjteményektől: bár egyenetlenül, de átfedi a magyarországi történeti felekezetek közösségi és magánájtatossági anyagát, és ezért egyedülálló gyűjteményi korpuszt jelent a közép-európai hasonló gyűjtemények között. (A székesfehérvári bemutatón külön kerültek bemutatásra a festett református templomok belső berendezéseinek 16-19. századi maradványai [Hofer 1969] mint a magyar népművészet, díszítőművészet, illetve a bútorfestés korai előzményei. Ma már látjuk, hogy a feltárt vakolatfestések [a feliratok, igés szövegek köré elhelyezett dekorációk] is lehettek az előképek [Marosi 1975]; a feliratokban és alakos ábrákban protestáns teológiai programok, kegyességi irányzatok nyilvánulhatnak meg [Balassa M. 1995; Fügedi 1989; Szacsvay 1999; Vilhelm 1975].) A Képek és szobrok című kiállításban a római katolikus vallásosság tárgyai mellett bemutatásra került néhány figyelemre méltó tárgy az egykori ortodox katolikus közösségek használatából, illetve templomaikból. Kutatásainak kezdeti időszakában tehát Varga Zsuzsa e tárgyegyüttest a „népi ábrázoló művészet”-1 megnyilvánulásaiként vizsgálja és értelmezi, képeket és szobrokat kutat. „A vallásos tárgyú ábrázolásoknak ez a népies rétege ugyanis nem mutat túl sok közvetlen megfelelést magával a néphittel, vagy szokásokkal.” (VARGA 1974. 454.) A gyűjtemény anyagában fellelhető, az egyéni vagy közösségi ájtatosság más műfajú tárgyai nem keltették fel Varga Zsuzsa érdeklődését, de ezek kutatása nem a művészettörténet, hanem a néprajz körébe tartozó: így a rózsafüzérek, szenteltvíztartók, gyertyák, viasztárgyak, offerek stb. század eleji kutatásának (Bátky 1904b; Bellosics 1908) nincs folytatása. Varga Zsuzsa tevékenységével párhuzamosan bontakozott ki Szilárdfy Zoltán művészettörténész munkássága, aki a művészettörténet nézőpontjából a történeti források felkutatásával, az egyes műfajok hazai történetének felvázolásával, valamint ikonográfiái kutatásainak kibontakoztatásával kiteljesítette e megkezdett kutatást (Szilárdfy 1984; 1987; 1994; 1995; 1997). Nemcsak kiemelkedő kutatója, hanem gyűjtője is e tárgyaknak; plébániákon, templomok sekrestyéiben, falusi padlásokon járva gyűjtötte össze a művészettörténet számára érdektelen, templomokból kikerült népies munkákat, megmentve azokat a végső pusztulástól, elkallódástól. „Érdeklődésében a tárgy van a középpontban, amelyet 30 éves tárgygyűjtő munkássága is igazol” (MojZER 1987. 11): magángyűjteményének értékes darabjai ke1 Például Verebélyi 1993b és elméleti előadásai a fogalomról.
