Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Szűcs Alexandra: Szokás- és játékgyűjtemény
Szokás- és iátékgvűitemém 391 gyakat kidobták. A gyűjtemény azonban így is több mint 423 darab leltári számmal azonosított törött tojással rendelkezik. Ezek között vannak csekély mértékben (két-három darabra tört), közepesen (8-10 darabból összerakható), illetve nagymértékben (számtalan apró darabra tört) sérült tojások. Restaurálásukra több alkalommal is történtek kísérletek az elmúlt 30 évben, több-kevesebb sikerrel. Többféle technika közül egyeben mutatkozott igazán tartósnak és eredményesnek, a tojásdarabok japánpapírra történő rögzítése, melynek során a tojás eredeti alakja is megmarad. E technika nagy előnye, hogy kiállítható állapotba tudja juttatni a tárgyakat, és megakadályoz minden további anyagmozgást. Felmérve a törött tojások mintakincsét, illetve a hozzájuk tartozó adatokat, azt mondhatjuk, hogy a tojások restaurálása a törött állománynak csak egy részét érintené, ennek felmérése azonban még nem zárult le. Végezetül néhány mondat a raktározási problémákról. A gyűjtemény jelenlegi beépítettségi állapotában gyakorlatilag megtelt. További tárgyak elhelyezése a már meglévő fiókokban képzelhető el, így azonban a tárgyválogatás során óhatatlanul is sérülhetnek a tárgyak. Egy készülő beépítési javaslat azokat a minimális igényeket tartalmazza, amelyek kielégítése feltétlenül szükséges ahhoz, hogy bizonyos tárgycsoportok már gyűjteményben lévő darabjai, illetve az esetleges további gyűjtések tárgyai helyet kaphassanak. Ez a polcrendszer néhány négyzetméteres megnövelésére és az így nyert polcokon méretre készített fiókos szekrények elhelyezésére vonatkozik. A szokás- és játékgyűjteményt bővíthető, tehát A gyűjtemény jövője nyílt gyűjteménynek tartom. Ugyanakkor az eddig összegyűlt tárgycsoportokat a gyűjtési koncepciók szempontjából tekinthetjük lezártnak is. Például a hímes tojások esetén az esztétikai, népművészeti szempont továbbvitelét nem tartom indokoltnak, legalábbis a gyűjteményen belül. Ugyanakkor a jelenséget - tehát a tojáskészítést, -festést - kutatásra méltónak tartom, de kizárólag a szokáskutatások keretei között. A másik ilyen megfontolandó tárgy- csoport a játékok csoportja. Mint már írtam, ez a tárgyállomány összetételét, életkorát, használóit, készítőit tekintve egy jól körülhatárolható, a falusi, paraszti játékszerekről szerzett tudásunkat jól reprezentáló korpusz. Mennyiségi gyarapítása indokolatlan. Határait viszont több irányban is lehet bővíteni (például időben, társadalmi csoportokban, földrajzilag, tárgytípusokban, anyagokban, a készítés módja szerint stb.). Konkrét kutatások nélkül, pusztán bizonyos jelenségek illusztrálása céljából való, illetve tárgymorfológiai indíttatású gyarapításnak azonban nem sok értelmét látom. Azért sem, mert létezik egy játékmúzeum (a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum), melynek működése az ilyen tárgygyarapításokra is irányul. A' fenti két tárgycsoport gyűjtése terén elért eredményeket érdemes lenne katalógusok formájában összefoglalni. A bővítés azonban nem vonatkozik minden tárgytípusra. Az eddigi tárgygyűjtés alapján egy tárgycsoport gyűjtését mindenképpen abba kellene hagyni (valójában már régóta abba is maradt), ez a hiedelmekhez kapcsolódó tárgyak. Ezek a szokás- és játékgyűjteményen belül nem képviselnek jelentős tárgycsoportot, elsősorban azért, mert komoly gyűjtésük soha nem folyt. Ennek oka valószínűleg egyrészt annak köszönhető, hogy gyűjtésük általában nehéz, másrészt a néphit mint önálló szakterület külön szakembert kíván, és ilyen a múzeumban nem volt. Természetesen minden tárgytípus gyűjthető a továbbiakban is, amennyiben valamilyen kutatási téma része. A lényeg inkább az, hogy ne legyen elég a gyűjteménybe való be
