Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Gráfik Imre: Mesterséggyűjtemény
Mesterséggyűjtemény 343 mesterséggyűjtemény a tematikus elkülönülés során alapvetően az eszközök, szerszámok, minták és nem a (kész)termékek gyűjteménye. Ez alól kivételt lényegében csak a fafaragás területe jelent, de ez is csak részben. Feltehetően ez a magyarázata annak is, hogy a mesterséggyűjtemény tárgyait tekintve nem túl jelentős a többi gyűjteménnyel való átfedés. Ilyen kivétel egy nagyobb kékfes- tőminta-kollekció (ltsz.: 50672-50917, Szekszárd), mely a textil- és viseletgyűjteménybe került, egy kalapos talicska (ltsz.: 140929, Békés), melyben a leírókarton adatai szerint a kasba rakott kalapokat hordták festeni a Körösre, majd piacra eladni, és amely a közlekedésgyűjteménybe került. Ebben a tekintetben rendhagyó az a tárgygyűjtési beszámoló, mely a népi mesterségek (kisipar) gyűjteménye 1960. évi gyarapodásának 391 objektuma között említi: „a fazekas mesterség eszközkészlete 41 tárggyal gyarapodott” (Néprajzi Értesítő 1961. 81), melyek a kerámiagyűjteményben vannak. A mesterséggyűjtemény gyarapításában a határozottabb szemlélet- és szempontváltást az jelentette, amikor a figyelem a műhelyekre, azaz a minél teljesebb műhelyfelszerelésekre, az enteriőrszerű megjelenítést lehetővé tévő műhelyegyüttesekre irányult. E törekvéseket jól mutatják az 1960-as évek tárgygyűjtési beszámolói, jelentései. „Az 1960-as évben a csizma, illetve a lábbelikészítés szempontjából kettős gyűjtés indult meg. Ez főleg a csizmadia szerszámokra vonatkozott. Célul tűztük ki egy olyan teljes csizmadia műhely elméleti berendezését, amelynél nemcsak a készítéshez szükséges minden egyes szerszám legyen képviselve, hanem e szerszámok időbeli és formai variánsai is. A régi szerszámkészlet a ma felé haladva nemcsak fajta és féleség szerint gyarapszik, hanem anyagában és készítőjében is változik. A régi szerszámok nagyobb részben fából készültek - készítőjük vagy maga a csizmadia, vagy kismester. A fát fokozatosan szorítja vissza a fém, s a készítés helye is egyre inkább a nagyüzem vagy a gyár.” (Néprajzi Értesítő 1961. 85-86.) A program ekkor annyira meghatározó volt, hogy például az 1961. évi gyűjtésben a 479 tárgyból 405 darab tartozott műhelyekhez: „Évi tervünknek megfelelően különösen törekedtünk az egyes témakörökön belüli funkcionális egységek gyűjtésére. így igen jelentős eredménynek tartjuk négy mesterségágban egy-egy teljes műhelyfelszerelés megszerzését: csizmadiaműhely Egerből (61.53.1-48) és Nagykőrösről (61.56.1-50), tímárműhely Nagykőrösről (61.57.1-55), szűrszabóműhely Kiskunmajsáról (61.58.1-186), valamint cigánykovács műhelyek Bács, Szatmár és Győr megyéből (61.73.1-66). A teljes műhelyek, az egy-egy mester által használt szerszámkészlet együttese mind a tudományos feldolgozás, mind pedig a múzeumi bemutatás szempontjából a népi kisipar mélyrehatóbb megismerését teszi lehetővé.” (Szolnoky 1962. 223.) A több helyről összeállt cigánykovácsműhelyek tárgyi anyagát önálló tanulmány is ismerteti (Erdős 1962). A kitűzött cél elérése azonban több nehézségbe ütközött. Ezt tükrözi az 1962. évi jelentés: „Ez évben - sajnos - teljes műhelyegységek megszerzéséről nem tudunk beszámolni. Ellenben értékes gyarapodást jelentenek azok a sorozatok, amelyek egy tárgy készítésének több fázisát mutatják be, s kiállításoknál rendkívül instruktiven szemléltethetik a készítés menetét.” (Szolnoky 1963. 119.) A műhelyek iránti érdeklődés azonban továbbra is fennmaradt: „Kiemelkedő az a 48 tárgyból álló együttes, (63.54.2-51), amely egy faddi (Tolna m.) faragómester, paraszti specialista, teljes szerszámkészlete. Ez a típusú műhelyfelszerelés eddig hiányzott a gyűjteményünkből.” (Molnár 1965a; vö. 1965b.) „A kisebb együttesek, valamint az egyes darabok külön-külön hozzájárultak gyűjteményünk gazdagodásához, azonban kiemelkedő jelentőségű az a műhelyfelszerelés, amely egy pápai mézeskalácsos és viaszgyertyaöntő hagyatékából származik. E jelentős mesterséget gyűjteményünkben eddig - egy
