Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Gráfik Imre: Mesterséggyűjtemény
342 Gráfik Imre munkálatokhoz kapcsolódnak a számszerűségükben is kiemelkedő gyarapodások. Ez utóbbiak - miközben örvendetesen elősegítették a gyűjtemény nyilvántartási rendezettségét - sajnálatosan nem tudták maradéktalanul megvalósítani a hiányzó adatok pótlását. A korszak teljesítményét jól tükrözik az 1960 és 1980 közötti - csak az 50 tételszám feletti egységekre vonatkozó - gyűjteménygyarapodási adatok (lásd 4. számú táblázat). Az 1968-ban történt újraleltározással kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy az két korábbi tétel feldolgozására vonatkozik. Az elsőbe az 1884-es törzskönyvi számú (dr. Lacz- kó Antal ajándéka, Nógrád megye, 1912) tételek tartoznak, melyek régi leltári számain (122063-122070) több tárgy került beleltározásra, s ezek az újraleltározás során tárgyanként kaptak új típusú leltári számokat (ltsz.: 68.63.1-68.63.18). A második csoportban a 2491-es törzskönyvi számú (Szűrik Antal gyűjtése és ajándéka, Selmecbánya, 1926) tételek szerepelnek, melyek régi leltári számain (126462-126473) ugyancsak több tárgy került leltárba vételre, melyeket az újraleltározásnál egyenként leltároztak be (ltsz.: 68.63.19-68.63.130). 1980 és 1990 között a gyűjteménygyarapodás ismét csökkent, s csak újabb műhely-, illetve üzletfelszerelések bekerülése révén tapasztalható ismét jelentős tételszámokat magában foglaló gyűjtés az 1990-es évek elején: egy Budapesten gyűjtött kalaposműhely (ltsz.: 92.98.1- 92.98.595) Horváth Gyula révén, egy süttői kőfaragó műhelye (ltsz.: 92.56.1- 92.56.253) Hála József és Hortváth Gyula révén, valamint egy makói asztalosműhely (ltsz.: 93.45.1- 93.45.425) Fejér Gábor gyűjtése révén. Az önálló mesterséggyűjtemény időszakában a fejlesztéssel, gyűjteménygyarapítással kapcsolatban megvizsgáltam azoknak az eljárásoknak az arányát, melyek eredményeként egy-egy tárgy, illetve tárgyegyüttes a múzeum tulajdonába került. Az 1950 utáni gyarapodásnál a nyilvántartási bejegyzések lehetővé teszik, hogy e vonatkozásban megkülönböztessük egymástól az eltérő gyűjtési módokat, illetve formákat, amelyek bizonyos megszorításokkal a korabeli gyűjteménygyarapitási stratégiákat is leképezik (lásd 5. számú táblázat). Az adatok - kisebb értelmezési eltéréseket is figyelembe vevő - értékelése alapján az állapítható meg, hogy a mintegy 7000 műtárgy mesterséggyűjteménybe való kerülésében (leszámítva az 5 százalék adatoladan mennyiséget) meghatározó a vásárlás, mely valószínűsíthetően a múzeumnak vételre felkínált tárgyakat foglalja magában. Elfogadható ugyanakkor a terepmunkával (a „gyűjtés” megjelöléssel) kapcsolatba hozható gyarapodás aránya. Mai megítélésünk szerint viszonylag magas az ajándékozás részesedése, különösen akkor, ha beleértjük a hagyatéki tételt is. Magasnak ítélem a raktárrendezés során történt gyarapodást (1966-ban 344, 1968-ban 453, 1980-ban 346 tétel), ez azonban egyrészt összefügg a múzeum mostoha körülményeivel (többszöri költöztetés, ideiglenes tárolás, zsúfolt raktárak), másrészt viszont a gondos és lelkiismeretes gyűjteményvezetői (főként Szolnoky Lajos munkájához köthető) muzeológusi tevékenységgel. Áttekintve a mesterséggyűjtemény gyarapodá- A mesterséggyűjtemény belső si adatait és módjait, rátérek az anyag tárgyi, il- tagolódósa letve tipológiai, valamint táji, területi tagolódásának arányaira. Ez természetesen összefügg bizonyos gyűjteménygyarapítási elképzelésekkel, de mint ahogy már utaltam rá, meglehetősen sok az esetlegesség, a helyzet és az alkalom által kínált lehetőség kihasználása. A gyűjteménygyarapítás főbb elvei, trendjei a gyűjtemény esetében általában azonosak voltak a múzeum más gyűjteményeinél érvényesült elvekkel. A generális elv - úgy tűnik - az, hogy a
