Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Gráfik Imre: Mesterséggyűjtemény
Mesterséggyűitemém 341 László 1943). (Fontos megemlíteni, hogy László Gyula régész professzor a tiszafüredi nyergesmesterség utolsó képviselőjének emlékanyagát rögzítve több tárgyat is gyűjtött a múzeumnak.) Végezetül még egy példa a leltári cédulán található félrevezető utalásra. A 140574-es leltári számú offerminta (Máriabesnyő) 1950 körül írt kartonján olyan szöveg olvasható, mely arra engedne következtetni, hogy maga a konkrét tárgy került publikálásra A magyarság néprajza 2. kötetében. Ellenőrizve az utalást, csak arról van szó, hogy a hivatkozott olda- l(ak)on az offerekről olvashatunk. Végezetül a mesterséggyűjteményben előforduló igen kevés letéti tárgyról adok számot az 1950 előtti kollekció ismertetése során. Gróf Zichy Jenő letétjében (tksz.: 2241) a túlnyomó többségében etnológiai vonatkozású tárgyak között például a 119812-es leltári számú vetélő (Kalotaszeg) szerepel, mely rovásokkal gazdagon ékített tárgy. Díszítőművészeti szempontból nem kevésbé figyelemre méltó özv. Koronghy-Lippich Elekné örök letétje (tksz.: 3322), mely 182 pengő becsértékkel 32 darab szaru- és fafaragással készült tárgyat foglal magában, mint például a 134990-es leltári számú sulyok, mely szintén Kalotaszegről származik, s legutóbb éppen 1998-ban A népművészet felfedezése - Kalotaszeg című kiállításon szerepelt. Gyarapodás a mesterséggyűjtemény önállósulása után Mint arra már utaltam, a Néprajzi Múzeum szervezeti keretei 1945 után megváltoztak, s ezzel egyidejűleg a gyűjteménygyarapító tevékenység is megélénkült. A nyilvántartási adatokból több tény is kiolvasható. Mindenekelőtt az, hogy az 1950-es, de különösen az 19601970-es évek gyakorlatával szemben (amikor is gyakoribb volt a több százas nagyságrendű éves növekedés) az 1980-1990-es években - kevés kivételtől eltekintve - csökkent az évenkénti gyűjteménygyarapítás. Ezzel kapcsolatban idézem a 2. világháború utáni évek értékelését: „A felszabadulás után bekövetkezett fellendülés megmutatkozik a múzeumi tárgyak gyarapodásában is. Míg az utolsó négy »békeév« (1935-38) átlagos gyarapodása évenként 466 tárgy volt, ezt már a felszabadulás utáni első négy év (1945-48) is túlszárnyalta: az évi ádag 600-ra emelkedett. De a tárgyak számának növekedése 1950-től indul meg igazában, s a legutóbbi négy év (1950-53) ádaga 3955.1953-ban a Magyar Osztály kidolgozta a tárgyak gyűjtésének új módszerét, és ennek alapján indult meg a rendszeres tárgygyűjtő tevékenység.” (Balassa 1954b. 301-302.) A fentiekkel összefüggésben a számszerű kimutatásokból az tűnik ki, hogy a mesterséggyűjtemény 1945 és 1948 között a múzeum éves ádagának közel harmadával, mintegy évi kétszáz (183 darab) tárggyal gyarapodott. 1949 és 1952 között a mesterséggyűjtemény gyarapodása megtorpant, majd 1953-1955 között ismét növekedett, s az éves átlag háromszáz fölé (317 darab) emelkedett. A 2. világháború óta eltelt időszakban a korábban uralkodó mennyiségi szempont időközbeni felváltása mellett a tárgygyűjtő tevékenység csökkenő trendjének magyarázataként részben a múzeum általában visszaesett tárgygyűjtő tevékenysége, részben pedig a zsúfolásig megtelt raktár, valamint az időlegesen háttérbe szorult kutatói érdeklődés egyaránt ott található. Másfelől viszont látható, hogy egy-egy kézműves-tevékenység, mesterség műhelyegyüt- tesszerű begyűjtése nagyobb tételszámokat eredményezett (például 1987-ben falfestő- és ci- gánykovács-kollekció). Az 1960-as évektől tehát inkább az a jellemző, hogy egyes kutatási tervekhez, gyűjtési programokhoz, személyes tudományos érdeklődéshez és muzeológiai/raktárrendezési
