Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Gráfik Imre: Mesterséggyűjtemény
330_ Grafik Imre Nem könnyű feladat számba venni a létező va- A kézművesipar kutatása, lamennyi kézműves-tevékenységet. Noha volkézműves-tevékenységek tak törekvések a kézművesipari kataszter elkébesorolósa szítése során az összes lehetséges mesterség, háziipar lajstromozására, az áttekintés nem tekinthető lezártnak. A besorolást minősítő paraméterek kidolgozásának, valamint teljes szakmai konszenzus hiányában az egyes kézműves és (házi)iparszerű tevékenységek, mesterségek felvétele az összesítésbe véleménykülönbségekre adhat okot. Mindez természetesen kihat az egyes szakmúzeumok - így a Néprajzi Múzeum - muzeológiai munkájának, különösen pedig gyűjtőtevékenységének illetékességi körére és hatékonyságára is. A kézműves-tevékenységek számbavételének egyik módja az egyes mesterségnevek előfordulása, illetve az úgynevezett mesterségnévszótárak (latin, német, magyar nyelvű) adatainak áttekintése. E közléseknek a 19. század első harmadából származó adatai alapján az alábbi kép tárul elénk: 1827: 127 mesterségnév, 1831: 150 mesterségnév, 1835: 193 mesterségnév (Éri-Nagy-Nagybákay 1975-1976:1. 180). Másik megközelítési mód a céhes dokumentumok elemzése. A budapesti Egyetemi Könyvtár 1889-ben közzétett céhlevéllajstroma 67 céhes mesterséget sorolt fel, 104 mesterségelnevezéssel. Valamivel nagyobb ennél a fentebb hivatkozott Szádeczky Lajos által publikált kötetben a céhkiváltságlevél-lajstrom alapján összeállított mesterségnévjegyzék. Egy, a céhek történetével foglalkozó másik munka Szómagyarázatok című függelékében pedig 116 mesterséget különböztet meg (Éri-Nagy-Nagybákay 1975-1976:1. 181). Eddig nem ismert történeti források feltárása és elemzése részben további információkat hoz felszínre, részben bonyolíthatja a kérdés tisztázását. Egy újabb kutatás (a Pest város levéltárában lévő 1797. évi Classificationsbuch, valamint az 1800. és 1802. évi adókivetési összeírások alapján) 161 mesterségelnevezést közöl (Nagy 1958). Nem kis mértékben a már hivatkozott alapművek, valamint az időközben végzett kutatások alapján egyesek úgy számítják, hogy csak céhes keretek között mintegy 75 alap- és 97 sajátos, összesen 172 mesterség, továbbá céhen kívül mintegy 65 alap- és 14 sajátos, együtt tehát 79 mesterség művelése ismert hazánkban (Bogdán 1984. 92, 105-106). A magyarság néprajza szemléletét meghaladó s a történeti néprajzi vizsgálatokat érvényesítő néprajzkutatás a kézművesség terén is a 2. világháború után indult meg és teljesedett ki. Noha e tárgykörben nem született önálló füzet a Népkutatás kézikönyve sorozatban, a téma rövid összefoglalása és a további kutatás irányának kijelölése Tálasi István jóvoltából megtörtént: „A kisiparok s a kisiparosok életmódja feldolgozása bizonyos intenzitással megélénkült. Szükségesnek láttuk, hogy elsősorban a paraszti élet legfontosabb szükségleteit kielégítő mesterségek kerüljenek vizsgálatra, amelyek a parasztság mezőgazdasági termelését, ruházatát és viseletét az önellátáson túl közvetlenül érintik, és azok a mesterkedések, amelyek esetleg háziipari keretek között a parasztság kézműves tevékenységét is jelentik. A továbbiakban még fokozottabban igyekeznünk kell a falusi, sokszor kétlaki iparos társadalmi jelentőségét is megvizsgálni, s a mezővárosok vásározó-piacozó mesterembereinek a népi anyagi kultúra fejlesztésében való közvetlen kapcsolatát megismerni, s ugyanakkor a céh- és testületi élet hagyományait néprajzi eszközökkel felgyűjteni.” (Tálasi 1955. 38.) „...a mesterkedések, iparok vizsgálata nem szűnő, de erősödő tevékenysége lesz az anyagi műveltség kutatásának, sőt szükséges lesz behatóbban megszervezni” (Tálasi 1955. 42).
