Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Gráfik Imre: Mesterséggyűjtemény
Mesterséggvűitemém 327 lékek úgynevezett csoportokba való beosztását javasolva 14 csoportot különböztetett meg. A kötet ábrákkal és fényképekkel illusztrált s a Néprajzi Múzeum anyagából válogatott példatárat is bemutat. A csoportok megnevezését tekintve a VI. fonás-szövés szerszámai (65-72 tábla), X. kismesterségek (99-107. tábla) és a XIV. céhemlékek (113. tábla) tartalmaznak olyan tárgyakat, amelyeket mai gyakorlatunkban is a mesterséggyűjteménybe sorolunk (BáT- KY 1906a. 201-221, 283-306, 320-323). Az egyes csoportok között - mint arra bevezetőjében a szerző is utal -, valamint a későbbi gyűjteményi besorolások szerinti hovatartozásban természetesen vannak átfedések, átmenetek, illetve egyes tárgyaknál fennáll azoknak az egyik vagy éppen másik csoportba sorolási lehetősége. A legkirívóbb példák ebben a vonatkozásban a kismesterségek körében tárgyalt fazekas- és kályhásmesterségek, melyek tárgyai később az önállósult kerámiagyűjteményben kaptak helyet. Érdemes itt egy kis visszatekintést tennünk a gyűjtemény témakörének, illetve tárgycsoportjának századfordulós szakirodaimában előforduló megnevezéseivel kapcsolatban. A gyűjtőfogalmak szintjén felbukkantak a „háziipar”, „kézműipar”, „kézi munka”, „kisipar”, „mesterség”, „kismesterség”, „céhemlék” kifejezések. Az egyes tevékenységek konkrét megjelölésével pedig a „faragás”, „fazekasság”, „fonás”, „szövés”, „hímzés” („varrottasok”) megnevezések tűntek fel. Az utóbbiak később átkerültek a kialakult textil- és viseletgyűjteménybe, csakúgy mint a szövés-fonás késztermékei, melyeknek ily módon csak a munkaeszközei maradtak az eredeti besorolásban. A Bátky-féle Útmutató tábláin azonban további kézműves-tevékenységek jelennek meg tárgyakon, munkaeszközökön, késztemékeken keresztül. Ilyen például a pintér, a köteles, a csizmadia, az ács, a kádár, a lakatos, a kovács, a bognár, a szűcs, a varga, a tímár, a szűrszabó, a mézeskalácsos, a kékfestő, a kályhás, az esztergályos, az asztalos, a takács, melyek több-kevesebb tárggyal szerepelnek a kötetben. Minden múzeum életében, Így a Néprajzi Múzeum esetében is jó lehetőséget nyújt a gyűjteményi anyag áttekintésére egy-egy újabb állandó kiállítás rendezése. Igaz ez még az olyan, szakmai kompromisszumot követelő körülmények közötti megvalósításokra is, mint amilyenekre a története során folyamatosan ideiglenes otthonban működő Néprajzi Múzeum kényszerült. 1922-ből rendelkezésünkre áll a korabeli állandó kiállítás vezetője, mely egyrészt tükrözi a gyűjteménykezelési szempontból osztadan műtárgyállományt, másrészt bizonyos témák, tárgykörök kezelésében kiállítástechnikai szempontok érvényesítése mellett már megjelenik egyes kollekciók kvázi „önállósulása”, azaz gyűjteményi egységként való szerepeltetése (Bátky 1922a). Az előbbit szemlélteti jószerével az egész kiállítás, melyre a Kalauz több helyen is utal. Példaként a 9. tér: téli felső ruhaneműk kapcsán: „A nyugatról jövő idegennek semmi sem tűnik fel annyira Magyarországon, mint az a különös látvány, hogy az emberek itt állatbőrből és nemezposztóból készített ősiszabású, felső ruhákban járnak. [...] Ez a viselet tehát abból a korból maradt vissza, amikor az öltözetet házilag állították elő, mely aztán lassankint - de teljesen még ma sem - a kisiparosok kezébe ment át. [...] Minthogy a mesterség népi talajból fakad és táplálkozik, ezek a néha pazarul kivarrott ruhaneműek, mégpedig elsősorban a magyar fajták (szűrök, mellesek, ködmönök, subák) a leggazdagabb és legigazabb forrásai a magyar népművészetnek. [...] Míg nemzetiségeinknél a népművészet teljesen a nép kezében van, addig a magyarságnál bizonyos díszesebb ruhadarabok készítésére külön rátermett emberek vállalkoztak, kik mesterkedésükkel a céhes mesteremberek közé is fölemelkedtek. Ezek a szűrszabók, szűcsök, szíjgyártók.” (BáTKY 1922a. 21-22; kiemelés az eredetiben.) Az utóbbira pedig példák a 10. tér: szövés-fonás szerszámai és a 11. tér: kismesterségek kiállítási egységek. Tanulságos lenne a nem túl hosszú bevezető szövegek akár teljes
