Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Rékai Miklós: Táplálkozásgyűjtemény
308 Rékai Miklós szervezett gyűjtésének keretei között zajlott. E program célja archaikus területek hagyományos kultúrájának feltárása volt, alapvetően leíró módszerrel. Kardos is ezt igyekezett megvalósítani. Az szerző által bemutatott tárgyak az általánosan ismert formákra szorítkoznak, táji jellegüket, valamint más tárgyakkal való összefüggő használatukat nem tárgyalja. Vajkai Aurél 1947-ben a Magyar népkutatás kézikönyvében jelentette meg összefoglaló tanulmányát H magyar népi táplálkozás kutatása címmel (VAJKAI 1947). Ebben a tematikus összefoglalóban az addig felmerült kutatási szempontokat mutatja be, új programot azonban nem ad. A tanulmányt kiegészítő irodalomjegyzék tartalmazza a téma legfontosabb statisztikai és művelődéstörténeti szakirodalmát is. Az 1950-es évek egyik legfontosabb múzeumi vállalkozása a tiszaigari munkaközösség megalakítása volt 1949-ben. Követve a monografikus, a népi írók által a 2. világháború között végzett falukutatás már létező irányzatát, kollektív szakmai keretek között kívánták a kutatásokat végezni. Ha a szakmai elgondolásokat megszabadítjuk a sztálinista frazeológiától, kiderül, hogy mind a néprajzi muzeológiában, mind a társadalomkutatásban már előzményekkel rendelkező törekvésekről van szó. Nemcsak a már említett szokolyai (1938) vagy a Szernye- fflocsár környéki falvakban (1940-1944) folyt kutatásokra kell itt utalni, hanem az Erdélyi Tudományos Intézet Borsa-völgyi kutatásaira (1941-1944 között [Balassa 1955a. 501]), illetve a Táj és Népkutató Központ kutatótáboraira (1938-1944), ahol a későbbi tiszaigari kutatás számos tagja - Bakó Ferenc, Barabás Jenő, Molnár Balázs - szerezte nemcsak néprajzi-muze- ológiai gyakorlatát, hanem igényes történeti és szociográfiai szemléletét is (Kardos 1997. 5). A Néprajzi Múzeuín a tiszaigari gyűjtés alapján 1952-ben Tiszigar, egy alföldi agrárproletár falu élete címmel kiállítást rendezett, melynek témánk szempontjából fontos tanulsága, hogy az a szociologizáló sematizmus, a mely-a korszak ideológiájának-politikájának kiszolgálója Volt, mennyire nem tudott mit kezdeni a táplálkozáskultúrával. Hiába kapott önálló tárlót a téma - ez minden bizonnyal bizonyos tudománytörténeti hagyomány öntudatlan követése lehetett -, ennek szerepe mindössze a kezdetleges életviszonyok illusztrálása volt: a berendezett konyhai enteriőr semmilyen önálló értelmezést nem kapott (Bakó 1954). A korszak más, véleményem szerint nem eléggé akceptált kutatásai Morvay Judit nevéhez kapcsolódnak. Boldva-völgyi kutatása több szempontból is példaértékű (Morvay 1950). (A kiválasztott terep kutatására többször sor került: korábban Viski Károly és Gunda Béla 1933- ban, majd Hoffmann Tamás 1950-ben dolgozott itt.) Ennek az a magyarázata, hogy a Boldva- völgy gazdálkodása átmenetet képez az alföldi és a felföldi gazdálkodási rendszerek között.) A régió általános jellemzése után a szerző egy olyan többtényezős vizsgálat eredményeit mutatja be, amelyben az ünnepi táplálkozás változásai három időmetszetben, a földvagyonnal jellemzett társadalmi rétegek eltérő szokásait is figyelembe véve jelennek meg. Pontosan dokumentálja a 20. század változási trendjeiben a táj szintetizáló és a társadalmi rétegződés differenciáló hatását. Másik, mezőkövesdi kutatása a kerámiatárgyak használatában századunkban bekövetkezett változást dokumentálja, és értelmezi a használat - és nem a népművészet - szempontjából (Morvay 1955). A századfordulótól megjelenő öntöttvas, gránit- és zománcedények népművészetre gyakorolt, alapvetően mentalitásformáló hatásának bemutatása máig korszerű. Morvay (akinek érdeklődése korántsem korlátozódott a táplálkozás kutatására, hiszen legfontosabb munkája társadalomnéprajzi jellegű) 1962-ben útmutatót tett közzé a népi táplálkozás kutatásához (Morvay 1962a). Sokoldalú szempontjait - melyek legfeljebb kvantitatív mozzanatokkal egészíthetők ki -, logikus tematikai rendjét a szakterület kutatói azóta sem haladták meg. Útmutatója ma is használható, és nem csak a népi táplálkozás kutatásában.
