Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
BEVEZETŐ - Fejős Zoltán: Útmutató néprajzi gyűjtemények értelmezésére
Útmutató... majd Jankó János határozott, elméletileg is megalapozott fellépése eredményeként a Néprajzi Osztály mindkét irányban folytatta gyűjtőmunkáját, és a lehetséges két múzeumtipus egy- gyé vált (vő. Hofer 1973; Fejős 2000c). A Néprajzi Múzeum nem magyarországi, nemzetközi tárgyi anyaga jelenleg hat gyűjteményben található, amelyet alapvetően földrajzi elvek alapján választottak szét. Összesen kb. 54 000 műtárgy (1998) képviseli a nem magyar nyelvterületet, vagyis a teljes tárgyállomány jó egynegyede, amit kéziratos feljegyzések, fényképek, filmek és hangfelvételek egészítenek ki. Ezek nem a tárgyi kollekciók mellett, hanem a magyar anyaggal együtt a megfelelő archivális gyűjteményekben találhatók. Elkülönítésüket földrajzi mutatók teszik lehetővé. Az állomány törzsanyagát szinte minden földrész esetében a múlt század végén, illetve századunk elején gyűjtötték össze, de a gyarapodás jelenleg sem állt meg. A tárgyállomány ilyen kettőssége mellett az egyetemes és a nemzeti viszonya végigkíséri a Néprajzi Múzeum eddigi történetét az intézmény irányultsága és a kutatói szemlélet síkján egyaránt. A szakmai orientációban, a múzeumi tevékenység legáltalánosabb céljában és értelmében változó vegyületet adott az általános néprajz - etnológia, antropológia - és a szorosabban vett, a hazai viszonyokat tanulmányozó néprajz felfogásmódja. A két pólus változó viszonyban van egymással, kapcsolatukat, illetve az egyes ágakról vallott elképzeléseket természetesen korszakonként, az intézmény vezető munkatársainak munkássága szerint többféle szín árnyalja, de az alapok jószerével Jankó .óta szilárdak, ő, majd nyomában Bátky Zsigmond az általános és a magyar néprajz összhangját vallották, s annak értelmében alakították kutatásaikat és a múzeumi munkát. Jankó jelölte ki azt a programot, amiben a magyar nép s az ország nemzetiségeinek tanulmányozása elsőbbséget élvezett, amihez összehasonlító alapon hozzákapcsolta a szomszédos és rokon népek anyagának gyűjtését és vizsgálatát. Harmadik körben más népekre, távoli kontinensekre az emberiség fejlődésének távlatai miatt terjesztette ki a figyelmet és a múzeumi rendszert (Bátky 1929. 3-4; Kodolányi 1973. 12; Szemkeő 1997a). Tevékenységét ugyanakkor a tudományos munka jelentőségének és a nemzeti művelődést szolgáló szerepének egységes felfogása jellemezte (Szilágyi 1993. 22- 23). Utóbb szemléleti irányok, iskolák viszonylagos változatossága érvényesült az intézmény falai között, de ezek a törekvések a kutatások alapvető célját és a muzeológiai munka nagy részét nem állították át gyökeresen más pályára. A szemléleti fordulatot ugyan nem lehet elvitatni a 2. világháború utáni nemzedékektől, akik között ugyancsak éles különbségek voltak - elegendő Balassa Iván, Bodrogi Tibor és Hoffmann Tamás karakterisztikusan eltérő felfogására és szakmai habitusára gondolni -, ám történeti távlatban mindez megfért az alapító atyák meghúzta keretek között. Legfeljebb az egyetemes és nemzeti egymáshoz mért viszonya, valamint a tudományos szemlélet alapzata, jellege, ideológiai horizontja szerint lehetséges különbségeket kimutatni. A múzeum alapirányultságát s ily módon a múzeumi anyagot a művelődéstörténet határozza meg. Ez az a keret, ami eddigi évtizedeit mindvégig jellemezte, noha az imént jelzett felfogásbeli különbségektől nem szabad eltekinteni. Idézhetjük a Bátky Zsigmond által megfogalmazott klasszikus nézetet s egyben törekvést, mely szerint a néprajzi múzeumoknak előbb-utóbb ki kell egészülniük más gyűjteményekkel, hogy „az egész emberiség művelődését” átfogva „valódi művelődéstörténeti múzeummá” váljanak (Bátky 1992. 5 - kiemelés az eredetiben). Épp ez a külső kapcsolódás magyarázza a szorosabban vett „néprajzi beosztású rendszer” jellegét. Elragadtatva írt a nürnbergi Német Múzeumról: „Itt volt módunk először teljes valóságában átérezni azt, hogy mi az a művelődéstörténeti múzeum. [...] A mi viszonya
