Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)

I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Rékai Miklós: Táplálkozásgyűjtemény

Táplálkozásgyűitemény 301

ménybe. 1902-ben Farkas Sándor szentesi gyógyszerész - aki közel 10 ezer (!) tárgyat ajánlott fel a Néprajzi Osztálynak - jóvoltából a táplálkozásgyűjtemény 38 darab1 tárggyal gyarapodott: a szabadtűzhely fémkellékeivel, vas háromlábbal, pecsenyeforgató villával, teknőva- karókkal, mérlegekkel (vö. Bátky 1903b). Ugyanebben az évben Csergheö Ervinnel történt csere révén búcsúban árult festett fakanalak2 kerültek be.

A Néprajzi Múzeum Semayer Vilibáld beszámolója szerint 1905-ben 313 konyhaeszközzel lett gazdagabb (Semayer 1906. 311-313). Nem kétséges, hogy ezek zöme ma már más gyűjteményekben található. Ugyanez mondható el a következő évekről is. Az ajándékozók közül Spitzer Mór műgyűjtő érdemel még említést, aki nemcsak a múzeum állományának növekedésében játszott fontos szerepet, hanem - Grünbaum Gyulával együtt - az eddig még fel nem tárt zsidók használta tárgyak egyik fő ajándékozója is volt.

A korszak muzeológiai céljait Semayer abban látta, hogy főleg „elsőrendű”, nép- művészeti jelentőségű tárgyak kerüljenek a gyűjteménybe (ez merőben eltért mind Jankó, mind Bátky sokkal összetettebb és árnyaltabb felfogásától, amelyről még esik szó), kétévenként az új szerzemények a nagyközönség előtt is megjelenjenek, és lehetőleg minél több múzeumi gyűjtés szerveződjön. Ez utóbbi elmaradását pénzhiánnyal magyarázta, és ezzel igazolta, hogy a gyűjteményben „kilincsel székely és zsidó házaló” (Semayer 1913. 188). Koncepciója szerint szükséges minden falu jellemző viseletét, szerszámait, jellemző építményeit kutatni, nemkülönben az „ősturán” népek teljes néprajzát (uo. 188).

Bátky 1926-ban a Néprajzi Értesítőben foglalta össze az előző évtized viharos eseményeit (Bátky 1926b). Ezek közül említést érdemel, hogy háborús kár nem érte a gyűjteményt, valamint hogy a hadicélokra gyűjtött fémtárgyak a Fémelosztó Rt.-től részben a múzeumba kerültek. Ennek aránya a táplálkozásgyűjteményben máig közel 3 százalék.3 Meglétük későbbi gyarapításokat is inspirált, így a jelenlegi fémtárgyak korántsem csak ennek a korszaknak köszönhetők. Egyébként ez az állomány alkotja máig a táplálkozásgyűjtemény legkevésbé feltárt részét. Annyi elmondható róluk, hogy legértékesebb részüket erdélyi szász ónedények (237 darab) alkotják, amelyek közül a legrégibb datált példány egy 1658-ból való tányér (ltsz.: 124600); nagy részük 18-19. századi munka. Művelődéstörténeti értékelésük voltaképp nem a néprajz, hanem a művészettörténet tárgykörébe tartozik, hiszen paraszti használatuk valószínűleg kuriózumnak számított. Mindenesetre némelyik óntányér drótkapcsa arra utal, hogy dísztárgy szerepét is betölthették, a kerámiákhoz hasonlóan. Ebben a tárgycsoportban található a gyűjtemény kisszámú zsidó tárgya. Ezek feltárására korábban történt kísérlet, azonban kizárólag csak a héber feliratok alapján. Ezek szerint a gyűjteményben négy szédertál is található. A dolgozat előmunkálatai során végzett feltárás során azonban kiderült, hogy számos más, morfológiai jellemzők alapján azonosítható zsidó tárgy is található itt, összesen nyolc darab.4

Az 1930-as évek a táplálkozásgyűjtemény gyarapodásának mélypontja. Ebből a szempontból egybevág a Néprajzi Értesítő korszakra vonatkozó adatsora az állomány összesítése révén nyert adatokkal. Noha 1937-ben az akkor két éve a múzeum élén tevékenykedő fizikai ant1 Ltsz.: 52291, 52307, 52377, 52379, 52401-52411, 52414, 52430-52433, 52438-52439, 62802-62803, 63409, 63412, 70429-70432, 70640-70641, 70722, 71170, 71172.

2 Ltsz.: 37623-37770, 38042-38079.

3 Leltári számaik 51122 és 68793 között elszórtan találhatók.

4 Szédertálak (ltsz.: 78807, 79808, 124465-124466), fűszertartó (ltsz.: 92018), kézleöntő edény rituális tisztálkodáshoz (ltsz.: 123474), rituális tárolóedények (ltsz.: 124569, 124580).