Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)

I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Rékai Miklós: Táplálkozásgyűjtemény

300 __Rékai Miklós Az első jelentősebb, szisztematikus néprajzi tárgy gyűjtésre az 1873-as bécsi világkiállítás al­kalmából került sor. Xántus 1872-ből való gyűj­tési koncepciójából hiányzik a népélet teljes kö­rű dokumentálásának igénye, így a táplálkozás témakörét is csak néhány tárolóedényre való utalás képviseli (XÁNTUS 1872). Ennek ellenére a Fővárosi Lapok tudósítója a kiállítás anya­gának közszemléjéről szóló beszámolójában „pecsenyesütő bujdosót”, köpülőt, sótartót és zsí- rosbödönt említ (Gráfik 1997. 38). Pedig már a századfordulótól fogva szerepelt osztályozási egységként a „konyhafel­szerelés” a múzeum koncepciójában. A Néprajzi Értesítő rendre ezzel a névvel illette a század- forduló óta évenként százas nagyságrendben gyarapodó, a későbbi táplálkozásgyűjtemény ge­rincét képező tárgyakat. A majdani gyűjtemény első darabja egy víztartó kulacs (ltsz.: 2455) 1885-ből való ajándék. Ebben az évben jutottak a múzeum birtokába az első magyarországi tár­gyak. A táplálkozás tárgyai iránti élénk érdeklődést mutatja, hogy a múzeumba 1894-ig beke­rült több mint öt és félezer darab csaknem ötödé e tematika része. A fejlődés eme korai csúcs­pontja vélhetően a századfordulón a német-osztrák területeken kialakult tárgyi néprajzi vizsgá­latok hazai hatása (Kisbán 1989. 373). Fél évtized múlva, a millenniumi kiállításra, az 1900. évi párizsi világkiállításra történt átfogó gyűjtéseknek, valamint Herman kollekcióinak köszön­hetően ez az arány kiegyenlítettebbé vált: a Jankó működése nyomán 1899-re huszonötezresre duzzadt gyűjteményben már csak alig ötszázalékos e tárgyak aránya (Jankó 1900c. 33). Az ekkorra összegyűlt tárgyak több mint felét a millenniumi kiállítás anyaga ké­pezte. A kiállítási falu tervét készítő Jankó munkája során az 1894-ben Lembergben és Prá­gában megrendezett néprajzifalu-kiállítás tapasztalataira támaszkodott. A gyarapodás során átfogó koncepció csak korlátozottan érvényesült - a népi építkezés itthon alig ismert szak­terület volt, és a táplálkozás ennek részeként jelent meg -, erről tanúskodik, hogy a gyűjte­mény 38 százaléka ekkor ajándékozóktól származott. (A kiállítás bezárása után átvett tár­gyak elhelyezése Bátky Zsigmondra - akkor mint önkéntes gyakornokra - hárult.) Pedig Jankó 1894-es, az első állandó néprajzi tárlathoz készített kiállítási koncepciója - „osztá­lyunk szemléltető gyűjteménye tárgyában” - kiérlelt tematikáról árulkodik (idézi BALASSA 1968. 28-29). Ebbe a későbbi gyűjteménybe tartozó tárgycsoportok a házberendezés része­ként mint a kemencék, a konyhabútorok, a konyhaeszközök és az edények csoportjába tar­tozó tárgyak jelennek meg. Az 1898-as év fontos eseménye volt az Iparművészeti Múzeum rendezése során előkerült mintegy 2500 darabból álló, Xántus és Rómer által az 1873-as bécsi, valamint egyéb (1885-ös országos) kiállításokra gyűjtött néprajzi anyag átadása (JANKÓ 1902b. 345; Semayer 1913. 187; lásd Gráfik 1997). Ezek közül mintegy félszáz a későbbi táplálkozás­gyűjtemény része lett. A századforduló idejének első jelentős gyarapodása Gönczi Ferenc 34 darabos gö­cseji gyűjtésének köszönhető. E kollekció érdekessége, hogy először Gönczi gyűjtött ételt: 15 darab úgynevezett népies süteményt, ezek azonban nem élték túl az idők viszontagságait. Századunk első évtizede dinamikus növekedést hozott. A leírókartonok és a Néprajzi Érte­sítőben negyedéves bontásban, a „konyhaeszközök” címszó alatt közölt számok egybevetése azonban óriási eltérést mutat. Eszerint a múzeum 2143 darabos gyarapodásának mindössze a harmada (725 darab) található ma is a gyűjteményben. Az eltérés annak tulajdonítható, hogy - ahogy később is - számos konyhafelszerelést soroltak át elsősorban a kerámiagyűjte­A gyűjtemény fejlődése, jelentős gyarapítások

Next

/
Thumbnails
Contents