Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Csupor István: Kerámiagyűjtemény
Kerámiagyűjtemény 289 múzeumban lévő régi cserépedényeket. Úgy vélem, ezzel egy időben ugyanakkor a mai fazekasmunkák célirányos gyűjtése is fontos, mégpedig lehetőleg helyszínen, műhelyekben, minél alaposabb dokumentálás mellett. Az üvegművesség eddig a kerámiagyűjtemény egyik meglehetősen rosszul adatolt területének számított. Úgy vélem, egy ilyen rendkívül törékeny tárgyegyüttes esetében el kellene készíttetni kiállítási célra a legfontosabb hutai üvegek másolatát. A tárgyak készítését is szükséges volna minél alaposabban dokumentálni, azaz a kézműves jellegű (az egykori üvegcsűröket idéző) üvegkészítés technológiáját filmen is rögzíteni. A gyári edények esetében egyelőre nem történt meg annak pontos felmérése, hogy mely gyárak milyen termékeket készítettek. Szükség volna tehát az egyes gyárak (Hollóháza, Apátfalva, Telkibánya, dunántúli, illetve cseh, osztrák gyárak) termékkatalógusainak átvizsgálására is. A kályhacsempék esetében pedig annak meghatározására kell fektetni a hangsúlyt, hogy az egyes elemek milyen fajtájú tüzelőberendezésekbe voltak egykor beépítve, milyen volt azok formája, fűtési rendszere, és az egyes darabok hol helyezkedtek el a kályhákon, kandallókon belül. A közelmúlt újkori régészeti ásatásai - részben még az 1960-as években elkezdett, mórágyi fazekas-selejtgödör feltárása, részben az 1990-es évek elejének hasonló mezőcsáti ásatásai (VlDA 1993; 1996; Nagy 1995) - arra világítanak rá, hogy némiképp hamis képünk van az eddigi szakirodalom alapján még a legjobban dokumentált fazekasközpontokról is, hiszen főleg a jellegzetes, az adott stílushoz jól köthető edények vannak túlsúlyban, a hétköznapi, úgynevezett folyóedények, azaz a mindennapi használati edények gyűjteményünkben meglehetősen esetlegesen képviseltek. Szerencsés volna az eddigi ismereteinket úgy módosítani, hogy minél több helyről próbáljunk meg selejtgödörből származó anyagokhoz (legalábbis dokumentáció szintjén) hozzájutni. Az a felmérés, amelyet az elmúlt évek folyamán végeztem, számba vette mindazokat a tárgyakat, amelyek feltételezhetően egy helyszínen készültek, azaz megpróbáltam rekonstruálni a legfontosabb fazekasközpontok termékstruktúráját, összevetve azokat az írott forrásokkal. Ennek a vizsgálatnak az eredményeként kiderült, hogy a múzeum(ok)ban őrzött emlékanyag segítségével kialakított kép egyrészt pontatlan, másrészt gyakran nem konkrét adatokra, hanem feltételezésekre épül. Természetesen nem lehet cél, hogy minden hiányzó tárgyféleséget begyűjtsünk. Sokkal célravezetőbb volna, ha a többi magyarországi múzeummal közösen megpróbálnánk felmérni, hol milyen anyagot őriznek. A magyar népi kerámia közös kutatása tehát elengedhetetlen. Az eddig elért eredmények felhasználásával egy számítógépes adatbázist kellene létrehozni, amely megkönnyíti a felvett adatok rögzítését, ellenőrzését, összevetését és felhasználását. Az eddigi szakkutatás mindmáig nem használta fel kellőképpen azokat az ismereteket, amelyeket a múzeumi leltárcédulák rögzítenek (még egyetlen múzeumon belül sem), és különösen nem terjedt ki a vizsgálat a különböző múzeumokban őrzött fazekasmunkák alapos összehasonlítására. Ezt még egyetlen múzeumon belül sem sikerült maradéktalanul végrehajtani, noha ez a fajta elemzés nagymértékben pontosíthatná a műtárgyakra vonatkozó adatokat. Kresz Mária megkísérelte a fontosabb fazekasközpontok stílusát meghatározni, ám időszerű volna az általa megfogalmazottakat további kutatásokkal regionális/lokális szinten tovább folytatni, eredményeit ellenőrizni, feltételezéseit megerősíteni vagy megcáfolni. A (más múzeumokkal egyeztetett) közös munka az alábbi alapvető feladatok elvégzésében jelenthet komoly eredményt. A meglévő, múzeumi műtárgyállomány számítógé