Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Csupor István: Kerámiagyűjtemény
290 Csupor István pes adatbázisának kiépítése, valamint az eddigi adatok ellenőrzése. Az adatbázis tartalmazná az egyes kerámiatárgyak leltári számát, megnevezését és népi nevét, a tárgy kódszámát (a Kresz Mária - Igaz Mária-féle szakterminológia alapján), a tárgy részletes leírását, méreteit, a készítésére és használatára vonatkozó adatokat, múzeumba kerülésének módját, idejét, a leltározás idejét és a leltározó nevét, valamint a tárgy képét. (Ez utóbbi esetében szerencsés volna, ha nemcsak a tárgy fényképe szerepelhetne az adatbázisban, hanem digitális kamerával rögzített filmrészleten a műtárgy minden oldala, körbejárhatóan, sőt bizonyos esetekben a belseje, illetve a feneke is.) Ennek az adatbázisnak azonban a legfontosabb újdonsága az lenne, hogy szerepelne benne az „adatminőség” fogalma is. Öt fokozatot kellene alkalmazni: a tárgy készítőhelyére vonatkozó adatot akkor vennénk a legerősebb fokozatúnak, ha azon szerepel a készítő neve, a készítés ideje és helye is. A második fokozat azt jelentené, hogy a tárgyon szerepel a fenti adatok közül legalább kettő, de a harmadik nem, a cserépedény ettől függetlenül meglehetősen pontosan meghatározható. A harmadik fokozatba tartoznának azok a fazekasmunkák, amelyek esetében a stílusjegyek alapján valószínűsíthető a készítés helye, a negyedik-ötödikbe pedig az ennél bizonytalanabb meghatározású vagy teljesen adatolatlan tárgyak. Mindenképpen szükséges ugyanis az eddigi adatok ellenőrzése, hiszen egy-egy bizonytalan vagy téves meghatározás sok későbbi tárgy hibás adatolásában játszott szerepet, így elsősorban a bizonytalan tényezők sokszorosítása folyt, s nem a vizsgált cserépedények tényleges meghatározása. Ebben egyébként az egyes múzeumok gyűjteményeinek összehasonlítása is hatalmas segítséget jelenthet, hiszen amely tárgyegyüttes az egyik kollekcióban meghatározatlan vagy adatolatlan, a másikban nemegyszer részletes és pontos információkkal bír. Ez azonban csak egy alapos összehasonlító munka során bukkanhat felszínre. A tárgyak készítőhelyének meghatározásánál segíthet az egykori feljegyzés, ám nemegyszer ez is tévedéseket, vélekedéseket tartalmaz csupán, s nem tényszerű adatot. Valamennyi adat ellenőrzésére, korrigálására, javítására szükség lesz tehát, amelyben az adatminőség tervezett bevezetése a muzeológiai munka nagy segítségére lehet. Szükség volna továbbá a magyarországi fazekasság Írott emlékanyagának fokozottabb feltárására és felhasználására is, mert a levéltárakban, múzeumokban és magánszemélyeknél őrzött dokumentumok sokszor évszázadokon keresztül követik a helyi agyagműves- ség fejlődését, technológiai és egyéb változásait. Ezek a források (céhek kiváltságlevelei, statútumai, valamint a limitációk, árszabások) gyakorta a helybeli fazekasok teljes termékstruktúráját elénk tárják, ám az esetek többségében ezeket a terméklistákat alig-alig lehet cseréptárgyakhoz kötni. Más írott adatok (szegődtető könyvek, tanácsjegyzőkönyvek és összeírások, anyakönyvek) a fazekasok életéről tudósítanak, igaz, konkrét tárgyakra történő utalások nélkül. Ennek ellenére ezeknek a forrásoknak a felkutatása és egy közös, elérhető adatbázisban történő rögzítése elengedhetetlen, hiszen nem egy helyszínről jelenleg egyedül ezek az adatok állnak a rendelkezésünkre. A Kárpát-medence fazekasságára vonatkozóan az 1900-as nép- számlálás adatai számtalan olyan településről állítják, hogy ott fazekasok dolgoztak, amelyről eddig még csak nem is sejtettük azt, stílusukról, edényformáikról nincsenek elképzeléseink. Más helyekről pedig éppen tárgyi emlékanyagunk van, noha a falu a statisztikák szerint nem rendelkezett fazekassal. A fazekasmunkák készítőhelyének meghatározása során nagyon sok a bizonytalanság, nemegyszer külalakbeli hasonlóságok alapján történik ez meg. A legtöbb fazekasközpont és fazekasfalu nem rendelkezik pontos leírásokkal, ezért nagyon is szükséges volna azoknak
