Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
BEVEZETŐ - Fejős Zoltán: Útmutató néprajzi gyűjtemények értelmezésére
Útmutató... 29 volt ez a tevékenység tervszerű, de gyakran tervszerűtlen is. A gyűjtemények összetétele rávilágít, koronként miképpen változott a néprajz meghatározása, gyakran ugyanabban az időben is egymástól mennyire eltérő értelmezései éltek.” (Kodolányi 1972a. 17.) E sorok érvényes kutatási programként is olvashatóak, mert az itt megfogalmazott alapgondolatot a kutatás azóta sem töltötte meg tartalommal. Két évtizeddel később Selmeczi Kovács Attila (1991) elsősorban a tervszerűség, a módszertani fejlődés és a különböző szempontok szerint felvethető aránytalanságok fényében vázolta fel a magyarországi néprajzi tárgygyűjtés jellemző korszakait, támaszkodva a múzeumtörténeti irodalomra, saját kutatásaira és a megyei múzeumok néprajzi gyűjteményeinek ismertetéseiből (Selmeczi Kovács - Szabó 1989) leszűrhető tapasztalatokra (Selmeczi Kovács 1991). A Néprajzi Múzeum magyarországi anyagának magvát képező, Xántus János és Römer Flóris által az 1873-as bécsi világkiállításra gyűjtött - ám a múzeumba különböző időszakokban, nem teljes egészében bekerült - tárgyállomány összetételét, a gyűjtésük mögött lévő tudományos és gyakorlati megfontolásokat Gráfik Imre rekonstruálta az elsődleges források s részben újonnan feltárt adatok segítségével (Gráfik 1997a). Negyedik megközelítésként lehet megemlíteni azokat a kritikus véleményeket, amelyek a néprajzi tárgyanyag forrásértékére vonatkoznak, mert ezek áttételesen összefüggésben állnak a tárgyállomány kiterjedése, minősége esedegességeinek problémájával és a múzeumi gyűjtési gyakorlattal is. Ismeretes, hogy Györffy Istvánnak a múzeum anyagáról - talán túlzottan is - lesújtó véleménye volt, mégpedig több szempontból is: „ha valaki - írta - a tárgyaknak az élettel való kapcsolatára keres adatokat, vajmi keveset talál, mert az anyag kilenctized része nem a szakemberek helyszíni gyűjtése, hanem kereskedőktől való vétel”; a gyűjtésben a tárgyak mellett elhanyagolták „a szellemi néprajzi gyűjtést”, s az élet rendkívüli ünnepi megnyilvánulásaival szemben a „hétköznapi, nehéz, primitív élet többnyire kívül reked a néprajzi kutatások régen meghúzott körén” (Györffy 1939. 80). A hiányosságok kiküszöbölésének és az aránytalanságok megszüntetésének feladata az 1930-as évek végén fellépő és a 2. világháborút követő muzeológusnemzedékekre hárult. A széles körű gyakorlati munkát a tárgygyarapítás és -rendszerezés követelményeit kidolgozó módszertani írások is követték (Fél 1938a; 1963a; 1993; Kovács 1939b; Vajda 1954a; Fél-Hofer 1961a; 1964; Hofer 1956; Morvay-Molnár 1966; Takács 1972). Eközben - s azóta is - a gyűjteményekkel kapcsolatban újabb tudományos igények merültek föl. Hoffmann Tamás a nagy történeti folyamatok rekonstrukciója, a rekonstrukció lehetősége és a társadalom erőteljes belső tagoltsága szempontjából fogalmazta meg véleményét (Hoffmann 1969; 1974). Hofer Tamás szintén a tárgyakból kiolvasható absztraktabb következtetések problémáját vetette fel, mégpedig azt, hogy alkalmasak-e a múzeumi tárgyak egy-egy társadalom szerkezetének, gondolkodásmódjának, aspirációinak megismerésére (Hofer 1983b). Szilágyi Miklós viszont gyakorlati muzeológiai szemszögből, többek között a Néprajzi Múzeumban az 1980-as években rendezett kiállítások tapasztalatai nyomán mutatott rá a bevett néprajzi gyűjtőkör szűkösségére - így például az innovációk vagy az iparosodás hatására elterjedt tárgyak, alapanyagok, technikai eljárások elhanyagolására, hiányosan dokumentált voltára (Szilágyi 1984a. 55-68). Míg Hoffmann Tamás a kutatás elméleti mélységét hiányolva a társadalomtörténeti és marxista látószögű elemzést s ennek nyomán a tárgyvizsgálatok hagyományos medrének átalakítását szorgalmazta, addig Hofer Tamás nemzetközi példák és elméleti tételek nyomán, Szilágyi Miklós pedig inkább gyakorlati megfontolások miatt a néprajzi kutatás tárgyi forrásbázisának - egymástól eltérő irányban kijelölt - bővítését és a szemléletmód megváltoztatását tartotta megkerülhetetlen feladatnak. Ezek s más elképzelések (például Piróth
