Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
BEVEZETŐ - Fejős Zoltán: Útmutató néprajzi gyűjtemények értelmezésére
28 Fejős Zoltán anyagának igencsak aránytalan képe rajzolódik ki az érdeklődő számára. Az 1960-as években úgy látszott, hogy az anyagot tervszerűen, katalógusokban fogják földolgozni. A megoldás módjában azonban nem volt teljes egyetértés a múzeumon belül. Fölmerült, hogy a gyűjteményeket egy kézikönyvben kellene ismertetni, amely az egész magyar tárgyi kultúráról adna áttekintést.14 Ez lett volna a bevezetőben már említett, a 100 éves évfordulóra tervezett kötet. Mások, elsősorban Takács Lajos, a teljes anyag rendszerezett, katalógusszerű közzétételét szorgalmazták. A gyűjteményi anyag számbavételéhez ki is dolgoztak egy feldolgozási tájékoztatót, ám a vállalkozásnak egy kivétellel nem lett kézzelfogható eredménye. Egyedül Takács Lajos valósította meg a tervet, miután összeállította a földművelés-gyűjtemény teljes katalógusát,15 de abból is csak egy mutatvány jelent meg (Takács 1972). Ezt követően sem az „új” Bátky, sem a minden tárgy feldolgozására kiterjedő forráspublikáció munkálatai nem folytatódtak, miután Hoffmann Tamás elhibázottnak ítélte az ilyen jellegű munkákat, és más muzeológiai, kutatási irányokat részesített előnyben (vö. Hoffmann 1969). Utóbb, 1993-ban tárgykatalógusok publikációjával önálló sorozat indult, amelyben egyéni kutatói érdeklődés szerint kiválasztott tárgycsoportok - s nem az egyes gyűjtemények - feldolgozásai jelennek meg (Gáborján 1993; Szacsvay 1996a; Fejér-Roboz 1999; B. Horváth 1999). A tárgycsoportok ismertetői, a különféle katalógusok ugyanakkor ritkán térnek ki - s ha igen, akkor is csak futólag, nem kellő mélységben - a beszerzés, a gyarapítás körülményeire, és a szerzeményezés tudományos értékelésére,16 amit az eddigi módszertani cikkek sem szorgalmaztak (Sebestyén 1899; Takács 197217). Ebből a szempontból az anyag ismertetése rendszerint Bátky Útmutatójának szenvtelen stílusát követi, aki csak elvétve tett említést a bemutatott tárgyak muzeológiai értelemben vett származásáról (kivételként lásd például Bátky 1992. 170). Ez az eljárás részben érthető is, hiszen Bátky a népi tárgykultúra akkori felfogás szerinti teljességéről, s nem kisebb alegységeiről kívánt szólni. így új megoldást jelent az a legutóbbi - e kötet előmunkálataival párhuzamosan készült - katalógus, mely a múzeum bútorgyűjteményének székeit úgy teszi közzé, hogy a szerző az anyagot a gyűjtéstörténet szemszögéből tárgyalja (Fejér-Roboz 1999). Ez persze csak egy szempont, a tárgyi emlékanyagot feltáró katalógusok inkább az anyagcsoportosításban, a típusalkotásban töltenek be fontos szerepet. A műtárgykatalógusoknak, e sajátos feldolgozási, osztályozási metodikának és publikációs formának kritikai értelmezésével ugyanakkor még adós a kutatás. Harmadrészt következnek azok a tanulmányok, melyek szerzői a gyűjtési eljárások sajátságát, a gyűjteményfejlesztés irányait és körülményeit az eddig tárgyaltakhoz képest tá- gabb értelemben vetették fel. A múzeum százéves jubileumi kiállítását kísérő kötetben Kodolányi János érintette a szerzeményezés változó elveinek problémáját. „A 100 esztendő folyamán - írta - sokféle elgondolás, elv érvényesült a gyűjtemények gyarapításában, sokszor 14 NMI 01-02/1964. A Néprajzi Múzeum munkaterve 1963. IX. 1.-1964. VIII. 31. Takács Lajos ezt a tervet a „Bátky féle megoldás könnyebb és gyorsabb” lehetőségének nevezte a Jankó-féle koncepcióval szemben, „mely a teljes anyag tudományos igényű feldolgozását tűzte ki célul”; ennek jegyében alakította ki saját elképzelését (EÁ 16181/1—II. Takács Lajos; A Néprajzi Múzeum Földművelés gyűjteménye tárgyainak típuskatalógusa 19; 1972. 24). 15 EA 1618/1—II. Takács Lajos: A Néprajzi Múzeum Földművelés gyűjteménye tárgyainak típuskatalógusa I-X. rész. 16 Ez a nemzetközi gyakorlatot is jellemzi. Vö. Vansina 1992; idézi Schindlbeck 1993. 59. 17 EA 1618/1—II. Takács Lajos: A Néprajzi Múzeum Földművelés gyűjteménye tárgyainak típuskatalógusa 7-14, ahol röviden utal a gyűjtemény történetére.
