Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Csupor István: Kerámiagyűjtemény
Ill Csupor István Ez az összegzés ugyan felvillantott egy sereg kérdést a fazekassággal kapcsolatban, ám a szerző terjedelmi okok miatt részletesebben nem tudta kifejteni ezeket. Néhány fiatal néprajzkutató már az 1920-as években is bővítette a kerámiagyűjteményt, közülük 1933-ban Gunda Béla és Tagán Galimdsán, majd 1936-ban Madarassy László, Keszi Kovács László és Fél Edit gyarapította a népi kerámiák számát; utóbbinak különösen martosi gyűjtőútja volt eredményes 1939-ben (ltsz.: 136340-136415). 1937-ben a népi fazekasság feldolgozásában áttörést jelentett Beczkóyné Révész Ágnes gyöngyösi cserépedényekről megjelentetett tanulmánya, majd a mórágyi és gyüdi fazekasságról írt munkái (Beczkóyné Révész 1937; 1938). Fontos adatokat tartalmaz Fábián Gyula A jaki gerencsérek című könyve (Fábián 1934) is. Az 1940-es évek elején a korábban elcsatolt területeken ismét lehetett terepmunkát végezni: a Felvidéken és Erdélyben. Domanovszky György ebben az időben már intenzíven foglalkozott a kerámiával, és 1942-es könyvében nem csupán a magyar fazekasság ösz- szefoglalását adta, hanem megpróbálta meghatározni a főbb fazekasközpontok stílusát is (Domanovszky 1942b). Domanovszky leltározta azt a nagyobb, Szatmárból származó tételt11 is, amelyet a terület visszacsatolása révén sikerült beszerezni. Az 1942-es évet azonban elsősorban Gönyey Sándor hatalmas, több százas gyarapodást eredményező gyűjtőmunkája jellemezte, melyet Zilahon, Égerháton, Désházán,12 Vámfaluban (ltsz.: 138554-138563), Bor- gón (ltsz.: 139179-139196) és Mosóbányán (ltsz.: 138736-138770) folytatott. Gönyey leltározta az Orosz Endre nevéhez fűződő, szintén kiemelkedő tárgycsoportot: egy alsójárai fazéksorozatot (ltsz.: 138759-138762). A gyűjtő erről közölt korábban egy kisebb tanulmányt (Orosz 1930). A háborús veszély miatt lebontották a néprajzi kiállítást, és ládákba csomagolták az anyagot Fél Edit vezetésével. Domanovszky György, aki ezekben az években a múzeum igazgatója volt, rendelte el a bontást és menekítést, így elévülhetetlen érdeme volt abban, hogy a világháború nem okozott nagyobb kárt a gyűjtemények anyagában (KRESZ 1977b. 34). Miközben az 1. világháború (és természetesen az azt követő költözködés) közel egynegyedével csökkentette a kerámiagyűjtemény tárgyállományát (6776-ról kb. 5276-ra), úgy a gyűjtemények viszonylag kis veszteséggel vészelték át a 2. világháborút, a műtárgyállomány a kerámiagyűjteményben mondhatni változatlan számú maradt (KRESZ 1977b. 75-76). A világháborút követően az első fontos esemény az intézmény önállóvá válása (1947), valamint a gyűjtemények kialakulása volt. Ekkor bízták meg a kerámiagyűjtemény vezetésével Kresz Máriát, aki munkássága alatt hatalmas mértékben gyarapította azt: a jelenlegi műtárgyállomány közel egyharmada közvetlenül az ő gyűjtéseiből származott, további egy- harmada pedig az ő vezetése idején került a múzeumba. Az ő elképzelései szerint alakították ki a korábban a háború miatt ládákban őrzött anyag raktározási rendjét, amelyben már a tárgyformák és a készítőhelyek szerinti elhelyezés volt a meghatározó, szemben a korábbi látványos, ám jóval kevésbé szakszerű raktározási gyakorlattal. A kerámiagyűjtemény két nagy teremből álló raktára 1948 és 1950 között készült el, ahol a tárgyakat tárgycsoportok - és ezen belül méretek - szerint helyezték el (Kresz 1950). 1948-ban újabb muzeológusok is bekapcsolódtak a munkába, így többek között Csilléry Klára, aki később számtalan kitűnő kerámiatárggyal (és remek leirásokkal) gyarapí11 Ltsz.: 137449-137457, 137459-137470, 137471-137474. 12 Ltsz.: 138483-138544, 138564-138602,138668-138700, 138734-138735, 139038-139123.
