Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)

I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Csupor István: Kerámiagyűjtemény

2/0 Csupor István

Viski Károly 1922-ben került a Néprajzi Múzeumba. Mivel a múzeumnak korábban otthont adó Iparcsarnok valósággal ráomlott a kiállításra, muszáj volt elkezdeni a tárgyi anyag kiköltöztetését. Ebből a munkából Viski Károly jelentős részt vállalt, mint ahogy az új kiállítás rendezésében is. Ebben a fazekasságot egy teljes teremben mutatták be. Mintegy 13 hónapon át folyt a csomagolás, a szállítás, majd az új kiállítás felállítása. Viski munkássága jelentős változásokat eredményezett a kerámiagyűjteményben. Ahogy Kresz Mária írta 1977-ben: „Viski példás rendbe hozta a kerámiagyűjteményt. Minden tárgyra nemcsak számát, hanem lelőhelyét is ráírta, és minden leltárcédulát kiegészített a tárgy színezésével, feliratával, pontos méretével, lerajzolta a mesterjelet, a tulajdonjegyet, s gyakran helyesbítő megjegyzést fűzött a régi leltárcédula adataihoz. Az elnevezések terén is megkezdte a következetes rend keresztülvitelét és egyes leltárcédulákra a tárgy szaknevét zárójelbe írta a leltárkönyvben szereplő név után. Viskit követjük, amikor a bokály, a kancsó, a korsó, a szilke szót szaknévként használjuk.” (Kresz 1977b. 31.)

Az első Selmecbányái türelemüveg (igaz, még nem bányászpalack!) szintén ezekben az években került a múzeumba: egy kálváriadomb (ltsz.: 109611). Egy másik nagyobb tétel, 157 darab ónmázas edény a magyar-morva határszélről jutott el a gyűjteménybe: részben késő habán tárgyak, egy részük azonban egyértelműen morva munkának látszik (ltsz.: 110526-110683). Gróf Zichy Jenő letéti gyűjteménye egy különösen kiemelkedő darabot tartalmazott, egy tordai könyvbutellát (ltsz.: 119729). Laczkó Antal hagyatékából szép számú sárközi és nagyon színvonalas erdélyi anyag származott (ltsz.: 121733-121915).

A munka a világháború után is folytatódott, és újabb munkatársak is bekapcsolódtak a gyűjtésbe. 1923-ban Ébner Sándor egy írókát hozott a kerámiagyűjteménybe Tatáról (ltsz.: 125471). Ekkoriban jutott el a múzeum gyűjteményébe az első mezőcsáti Miska-kancsó is (ltsz.: 125785). A leírókarton szerint „Kiss Sámuelnétól vásárolta a leltározó Györffy István 1924-ben, és Viski Károly »Tiszafüredi cserépedények« könyvébe mint a legrégebbi miska került bele, de tudták, hogy Mezőcsáton készült.” Ezt a Miska-kancsót egyébként Rajczy készítette 1847-ben, lelőhelye a Zemplén megyei Gesztely volt.

Viski múzeumi kinevezése után kisebb gyűjteményét a múzeumnak ajándékozta 1925-ben. Ez részben nagyszalontai, részben makfalvi gyűjtésű tárgyakat (ltsz.: 126127- 126141) tartalmazott.

Az 1920-as években még nem voltak jó leírások az egyes területek fazekasainak munkásságáról, a kutatásban korábban is inkább csak általános kérdéseket igyekeztek megfogalmazni a kutatók, csupán Kiss Lajos ismertette egy fazekasközpont, Hódmezővásárhely tá- lasságát az 1910-es években (Kiss 1914; 1915; 1916), majd 1926-ban megjelentette A hód- mezővásárhelyi tálassá^ története című munkáját is (Kiss 1926). Igaz, a tanulmány megjelenését csak évek múltán követte az első hódmezővásárhelyi cseréptárgyak Néprajzi Múzeumba kerülése, más központok stílusának összefoglalására pedig megfelelő számú és minőségű anyag híján egyelőre nem vállalkoztak a néprajzkutatók.

Ezekben az években egyébként a fazekasság is nagy változásokon esett át. Az a tradicionalitás, amely korábban ezt a mesterséget jellemezte, a világháború után nagyon gyorsan megbomlott, a cseréptárgyak részben ki is szorultak a háztartásokból. Ugyanakkor a 19. század végén kezdődött fazekastanfolyamok is meghozzák „eredményeiket”: ezek hatására a fazekasok vagy a keménycserepek stílusához hasonló módon, ecsettel kezdtek díszíteni, vagy felhagytak a mesterség űzésével.

A gyűjtések azért igen színvonalas tárgyakat eredményeztek, 1926-ban Madarassy László például egy csigatészlacsinálót gyűjtött Mezőtúron (ltsz.: 126690), majd 1928-ban egy 36