Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
BEVEZETŐ - Fejős Zoltán: Útmutató néprajzi gyűjtemények értelmezésére
24 Fejős Zoltán kát (Balassa 1951; vö. Bátky 1926b). Szemkeő Endre a Néprajzi Tár elhelyezését vizsgálta a Magyar Nemzeti Múzeumból való 1892-es kiköltözése és a tisztviselőtelepi gimnáziumba való 1924-es áttelepítése közötti időszakban. A hangsúlyt a Csillag utcai korszakra (1893- 1906) fektette, melynek több, eddig ismereden dokumentumát dolgozta fel, illetve publikálta (Szemkeő 1997a; 1997b; Jankó 2000a). Az 1920-as, az 1930-as éveknek, majd a 2. világháború időszakának még nem akadt érdemi elemzője, így az intézményi átszervezéseket, a fontosabb eseményeket, a múzeumi munka mostoha körülményeit, problémáit és viszonylagos eredményeit, a gyűjtemények állapotát, a háborús eseményeket egykori forrásokból ismerhetjük meg: korabeli jelentésekből, múzeumi kalauzokból vagy a résztvevők népszerűsítő írásaiból, netán vitairataiból és személyes emlékeiből (Bátky 1926b; 1927c; 1929; 1933c; Györffy 1929; 1939. 75-80; Viski 1928b; 1929; 1931a; Fél 1954; Balassa 1954a; 1961. 26-27; 1997; Kodolányi 1972. 14-15). A múzeum önállósulását és a világháborút követő évtized eseményeit, a magyar múzeumügy kultúrpolitikai átalakítását elsősorban az akkori főigazgató, Balassa Iván cikkei tárgyalják (Balassa 1950; 1954b; 1955a; 1955b; 1961. 28-43; 1980; Domanovszky 1954a; 1954b; Kodolányi 1973. 38-40; vö. Korek 1988), de ezt a periódust, miként a későbbiek történetét, az 1950-es évek közepe és 1970-es évek eleje közötti időszak, majd a Kossuth téri évek tevékenységét önállóan, a források szintjén még nem kutatták. Kivételként a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum önállósodása említhető, melynek folyamatát a résztvevők néhány publikált beszámolója (Hoffmann 1972; 1973; Szege 1973) mellett Balassa M. Iván ismertette a korabeli dokumentumok feldolgozása alapján (BALASSA M. 1989). A korábban említett, az elmúlt ötven év fejleményeit is felölelő áttekintések azonban elsősorban személyes tapasztalatokra korlátozódnak, s az egykorú hivatali munka termékeiként elsősorban a korszak forrásainak tekinthetők, mint tudománytörténeti munkáknak.10 Ez és a történeti távlat hiánya magyarázza e szemlék beszámoló jellegét, az elsődleges források és a szélesebb körű összefüggések tudományos színvonalú elemzésének elmaradását. Kutatók munkásságát aránylag gazdag szakirodalom tárgyalja, bár az elemzések száma és színvonala korántsem elégséges, szemléletét többnyire áthatja a „nagy előd” iránti elfogódottság, így gyakorta még távol áll a modern tudománytörténet követelményeitől (persze ez elmondható az intézménytörténet műfajáról is). A teljesség igénye nélkül, vizsgálatunk szempontjából a múzeum egykori munkatársairól írtak közül azok a főbb tételek igényelnek figyelmet, melyek a kutatók gyűjtő- és muzeológiai munkáját elemzik, s őket mint muzeológusokat értékelik. Az ilyen tanulmányok ritkák, a kutatókról írottakat az életrajzi adatok összegyűjtése, a szakmai tevékenység általános leírása jellemzi, és a szellemi hatások kimutatásának igénye hatja át. Reguly Antal munkásságát érthető módon még csak a hazai muzeológia előzményeként lehetett számításba venni, de az általa a múlt század közepén az osztjákoktól, vogu- loktól, szamojédektől s másoktól hozott anyag megkülönböztetett érdeklődésre tart számot mint a Néprajzi Múzeum legkorábbi terepen gyűjtött - legalábbis többnyire a terepről szár10 A múzeumi munkáról a Néprajzi Értesítő 1954-es újraindulásától 1962-ig éves jelentéseket tettek közzé, illetve 1961-től 1974-ig évente (vagy 2-3 évet összefogva) részletes beszámolókat a múzeum tárgygyűjtéséről. Balassa Ivánnak az 1945 utáni évtizedet felölelő két összesítését 1962-ben követte egy, az azóta eltelt időszakot mérlegelő és a további munka irányait kijelölő jelentés Bodrogi Tibor és Vincze István tollából (BALASSA 1954b; 1955b; BoDROGl-VlNCZE 1962).
