Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
BEVEZETŐ - Fejős Zoltán: Útmutató néprajzi gyűjtemények értelmezésére
Útmutató... 25 mazó - kollekciója. Reguly tárgygyűjtő munkáját előbb Balassa Iván méltatta, aki az általa hazajuttatott és egykor a Nemzeti Múzeumba került tárgyak azonosítására, valamennyire a beszerzés körülményeinek rekonstruálására és a gyűjtemény értékelésére is vállalkozott (BALASSA 1952a. 172-180; 1954a). Munkáját Kodolányi János folytatta és egészítette ki az időközben azonosítható tárgyak számbavételével, és így teljessé tette a fennmaradt Reguly-féle anyag leltárát (Kodolányi 1959a; 1959b). A Néprajzi Osztály első vezetője, Xántus János muzeológiai munkája több irányban is értékelhető. így az Amerikában gyűjtött s hazahozott tárgyait Sándor István ismertette (Sándor 1957. 175-180), magyarországi gyűjtőmunkáját pedig Gráfik Imre összegezte és méltatta (Gráfik 1997a), mig tevékenységét a Néprajzi Múzeum megalapítása és múzeumszervezés szempontjából ugyancsak Sándor István tárgyalta, valamint újabban Selmeczi Kovács Attila (Sándor 1951; 1953; Selmeczi Kovács 1997a; 1997b). A magyar néprajzi tárgygyűjtés megteremtője, Herman Ottó kiterjedt munkássága kisebb könyvtárnyi irodalom tárgya. Természetrajzi alapozottságú tudományos fölfogását, evo- lucionizmusát, a tárgyak szempontjából a régészet és a néprajz általa vallott összefüggését ugyan már többen taglalták (Lambrecht 1920; Csermák 1955; Kósa 1989.120-126; Erdó- DY 1984. 131-156), ám az általa felhalmozott - „főkép személyes kontroverziák miatt” (Se- mayer 1916a. 8) ma a Néprajzi Múzeum és a Mezőgazdasági Múzeum (Herman 1908) gyűjteményei között megosztó - tárgyállományt mai szemmel egészében még nem tanulmányozták. A Néprajzi Múzeum szervezése érdekében tett fellépéseit legteljesebben Szabadfalvi József foglalta össze (Szabadfalvi 1995; 1998). A Magyar Nemzeti Múzeum néprajzi gyűjteményét megerősítő és kiteljesítő Jankó János munkásságát többen vizsgálták szorosabban a terepmunka és a muzeológiai tevékenység viszonylatában is (Balassa 1968; 1975. 61-105; Kodolányi 1968; Fogarasi 1993); kutatóútjainak közzétett dokumentumai pedig az általa követett adatfelvétel módját szemléltetik (Jankó 1993a, különösen: 251-262 [vö. Hála 1993]; 1993b; 2000b). Az elvi és a gyakorlati szempontok összhangja tekintetében kiemelkedik Szilágyi Miklós elfogultságtól mentes elemzése, aki nagy invencióval rekonstruálta a néprajzi tárgy Jankó által kimondatlanul vallott fogalmát, s a kor tudományos színvonalához mérve jellemezte Jankó ma már általa is meghaladottnak tekintett gyűjtőmódszerét (Szilágyi 1993). Egy másik tanulmányában Györffy Istvánnak a Néprajzi Múzeumhoz kötődő gazdag munkásságát vizsgálta. A jószerével minden lehetséges forrást feldolgozó közlemény az eddigi legalaposabb portré, amit Magyarországon múzeumi munkával (is) foglalkozó etnográfusról, kiváltképp annak tárgykiválasztási, adatnyerési módszereiről írtak. Szilágyi szerint Györffy múzeumi szerzeményezési munkája és egyéb kutatásai viszonylag elváltak egymástól. Tárgygyűjtő útjai ugyanis más érdeklődést mutatnak, mint egykorú publikációi, s vásárlásai - részben az osztály törekvéseivel összhangban - a drága, ünnepi és régies darabok megszerzését célozták (Szilágyi 1984c. 582-583; lásd még Selmeczi Kovács 1981). Györffy ugyanakkor, mint látni fogjuk, utóbb bizonyos mértékig, azaz a pusztuló javak mentésének szándékát leszámítva, elítélte a népi tárgykultúra múzeumi kiválasztásának ilyen elveit (bár nyilván nem saját magára gondolt, hanem azokra a közvetítőkre, akiktől a múzeum tárgyainak jó része származik). A cikkben Szilágyi Miklós mellesleg Semayer Vilibáld tevékenységéhez, gyűjtési terveihez is fontos adatokat szolgáltat; az ő munkásságának megfelelő méltatása egyébként még várat magára (vö. Fejős 2000b). De ennél feltűnőbb, hogy még nem akadt érdemi feldolgozója a múzeum 1920-1934 közötti igazgatója, Bátky Zsigmond közvetlen múzeumi tevékenységének, pedig többen is értekeztek sokrétű munkásságáról, s alapjaiban
