Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Katona Edit: Textil- és viseletgyűjtemény
208 Katona Edit Ugyanebben az évben a Magyar Nemzeti Múzeum centenáris díszkötetében Bátky Zsigmond mutatta be a „magyarországi gyűjteményt” (BáTKY 1902a; németül 1905), felmérte, értékelte a textilanyag bizonyos egységeit is, utalt a hímzésgyűjtemény hiányosságaira, a 18. századnál korábbi tárgyak kis számára, és elsőként elemezte hangsúlyosan a vászon, illetve gyapjúból szőtt testi ruhán (ing, fejrevaló, kötény) alkalmazott hímzésmódokat (Bátky 1902a. 354-355). Bátky ezzel beilleszkedett az 1873-as kiállítással megkezdett folyamatba, amely elsősorban a ruhadarabok díszítésén keresztül próbálta jellemezni az egyes vidékek-nemzetiségek hímzéskultúráját. A kutatástörténetben megfigyelhető, hogy később Palotay Gertrúd, Fél Edit, majd N. Fülöp Katalin munkásságában a vászonhímzések fogalma általában a lakástextilekre szűkült le, és a vászonhímzés kifejezést is azokra értették. A kötetben Bátky tanulmánya összesen két illusztrációt kapott, az egyik kerámia volt, a másik pedig viseletdarab: bőrruha, hímes melles, éppen Kalotaszegről (Bátky 1902a. 356). A 20. század eleje, amely Semayer Vilibáld igazA gyűjtemény a 20. század elején gatóságának idejével (1902-1920) és a Néprajzi Tárnak a városligeti millenniumi iparcsarnok épületébe való költözésével esett egybe, az előző évekhez képest lényegesen nagyobb állami dotációval és a textil- és viseletgyűjtemény vonatkozásában is kiugróan magas tárgygyarapítással jellemezhető. (1885-1913 között 10 675 tételszám alatt 11 605 műtárgyat regisztrálnak a leltárkönyvek. Ebből 1885-1905 közé 4802 tételszám alatt 5387 darab esett, míg a jóval rövidebb, 1906-1913 közé eső időszakra 5873 tételszám alatt 6218 darab, ami a teljes állomány 53 százalékát tette ki). Semayer igazgatói tevékenységét a kortársak részéről sok kritika érte (Bátky 1926b. 45; Szilágyi 1984c. 579), de az kétségtelenül nagy erénye volt, hogy kiváló szakembereket alkalmazott, és ha szűkös keretek között is, de időt és anyagi támogatást biztosított terepmunkájukhoz. Irányítása alatt némileg javultak a raktározási körülmények, a második állandó kiállítással pedig teljesítette a múzeum bemutatási feladatát. A tárgygyarapítás érdekében a századelőn jelent meg nyomtatásban az első útmutató, amely a szélesebb gyűjtőhálózat kiépítéséhez kívánta biztosítani az elméleti hátteret. A Néprajzi Értesítő publikált egy kérdőívet, amely a néprajz teljes gyűjtőkörét érintette (Semayer 1909). Ebben a textil és viselet témái elszórva, a „népélet”, azaz az emberi élet fordulóinak kontextusában, a házi- és kismesterségek termékei között, valamint „ruházat” cím alatt fordultak elő. Semayer Vilibáld a kérdőívhez kapcsolódó kutatási programjában a múzeumi anyagban tapasztalható területi hiányok felszámolását irányozta elő, monografikus igénynyel. Tervezete szerint az egyes tájak minden falujának bejárása után a legtipikusabbnak talált településen folyt volna a mélyreható kutatás, valamint a tárgygyűjtés, amelyet a vidéken található legfontosabb változatok egészítettek volna ki. A nagyszabású terv ugyan nem valósult meg, de hatása a gyűjteményben jól nyomon követhető a gyűjtőkörzetek kiválasztásában és a kutatási módszerekben (Szilágyi 1984c. 581). A helyszíni gyűjtésekben tehát nagy intenzitással indult meg a terra incogniták, a néprajzilag ismeretlen vidékek felkutatása, melyben elsőként Györffy István tevékenysége emelhető ki. Györffy 1906 és 1909 között az akkor még sok tekintetben néprajzilag feltáratlan Alföldön, 1910-1911-ben az ipolysági gazdasági kiállítás (és a múzeum) számára Hont és kisebb részben Nógrád és Nyitra megyében gyűjtött, valamint 1910 végén tájékozódó, majd
