Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Katona Edit: Textil- és viseletgyűjtemény
206 _ Katona Edit A századelőn, még elhíresülésük előtt kezdte élénken foglalkoztatni az etnográfusokat a matyók színpompás textil- és viseletkultúrája. Jól nyomon követhető ez a múzeumi gyűjtésekben. Bátky Zsigmond 1906-ban Mezőkövesdről és Tardról a matyó hímzőstílus alakulását dokumentáló darabokat szerzett be: így a legrégiesebb helyi hímzés emlékeként számon tartott, a 19. század első feléből való tardi főkötőket, valamint a század második felében készült, még nem tarka, hanem csak piros-kék fonállal kivarrt szálszámolásos és szabad- rajzú hímzéseket (ltsz.: 70903-70975, 71002). Az 1900-as évek legelején a néprajzi muzeológia is kezdett felfigyelni a sárközi népművészetre (Flórián 1990. 211). A vidéki múzeumi hálózat kiépülésének kezdetén ugyanis Jankó János mint néprajzi felügyelő, majd Bátky Zsigmond a helyszínen, Tolna vármegyében szakmai segítséget nyújtott a szekszárdi múzeum néprajzi gyűjteményének létrehozásához (KovÁCH 1904. 150-151). Ennek kapcsán bejárták a sárközi falvakat, és ők maguk, valamint biztatásukra Kovách Aladár gyűjtötte össze a Néprajzi Múzeum első ottani darabjait, köztük a viselettörténet számára igen értékes régies formájú úgynevezett tülök- vagy csücskös párta két példányát (ltsz.: 31457, 38664; Szilágyi 1984b. 278). Malonyay és a művészek köre csak később - Ács Lipótnak a háziipari műhelyek szervezését és a helyi népművészetet népszerűsítő tevékenységét követően - figyelt föl erre a tájra (Flórián 1990. 211— 212; lásd Malonyay 1912), a nagyközönség számára pedig csak az 1920-1930-as években vált ismertebbé, elsősorban ruhahímzései (főkötő, fátyol: „bíborvég”) révén, a korábbi „matyó divat” lecsengése után. Jankó János 1902-ben több értékes kisipari munkát, így női mentét, subát és férfibundát hozott (ltsz.: 38669, 38673, 38674). Az állami dotáció szűkössége ellenére a gyűjtemény folyamatosan gyarapodott. Az alkalmilag behozott tárgyak közül említésre méltó például egy Brinza Máriától megvásárolt Gömör megyei hímzett, recemunkával és csipkével díszített lakástextil-kollekció (ltsz.: 8844- 8856, 13126-13135) és „Kubala Anna krakováni földmíves asszonynak nyitra-, trencsén- és túróczmegyei hímzésekből” (Jankó 1900c. 37.) és három teljes szlovák viseletből álló ajándéka.4 Czobor Béla művészettörténész, egyetemi tanár hagyatékából pedig jelentős számú díszes lakástextil került a Néprajzi Tárba, köztük több olaszkorsós-vírágcsokros-madaras mustrájú dunántúli hímzés és öt alföldi szőrhímzéses párnahéj, párnavég (ltsz.: 52137-52209; vö. Czobor 1886). A korszak fellendült háziiparának termékei egyre csökkenő arányban, de továbbra is helyet kaptak a gyűjteményben. Míg Kalotaszegről többféle időben elszórtan kerültek be a polgári használatra szánt abroszok, ágyterítők és ruhadarabok, addig 1903-ban egyszerre vásároltak meg egy mintakészletet (ltsz.: 43456-43522) a békéscsabai Bartóky Lászlónétól. Bar- tókyné csaknem olyan intenzitással dolgozott a 19. század végén a szlovák szövés újraélesztésén, mint Gyarmathyné a kalotaszegi varrottasén. Kollekciója paraszti használatból kiemelt teljes és nagyobb részben asszonyi és takácsmunkákból levágott töredék, kisebb részben a felújítással kapcsolatos tervezgetések eredménye (Balogh Horváth 1993. 463). Az egyre szaporodó műtárgyállomány bármilyen raktári rendezése a Csillag utcai bérház szűkös hely viszonyai miatt szóba sem jöhetett: „a gyűjtemény... kényesebb része ládákba csomagolva fekszik raktáron, miközben rágja a szú, eszi a moly, s a helyszűke miatt ezt ki sem bonthatom, a pusztítás ellen semmiképpen nem védelmezhetem. A molyosodás veszedelmével szemben a védelemnek egyetlen eszköze van, s ez az hogy a tárgyakat állítsuk ki, ha még oly zsúfolt szekrényekben is... mert így legalább szem előtt vannak. S legott 4 Ltsz.: 9141, 9142, 9204-9208, 9210-9214, 9216, 9248.
