Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)

I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Katona Edit: Textil- és viseletgyűjtemény

Textil- és riseletgyűjtemény 201

net értelme... a következő volt: »Az ’ember’, mikor még együtt ették a huszároknál a Sziráki Józsival a profontot, meghívta vendégségre jó fegyver-bajtársát. Most jött el a húgával együtt. Ki is öltöztek a lelkeim.«” (Jankó 1897a. 39.)

Bár a néprajzi faluhoz csatlakozva felépítettek négy pásztorhajlékot, ahol viseletes „bábalakok”, illetve az építmény hazájából érkezett pásztorok fogadták a látogatókat, de ezeken kívül az egyes házakban ábrázolt jelenetekbe Jankó előszeretettel csempészte be a jellegzetes hazai figuráknak tartott pásztoralakokat, sajátos öltözetükben. Példaként a szentgáli, valamint a bűdszentmihályi (Szabolcs megye) házat említhetjük: „Az első szobában konvenczió- fizetés van folyamatban. Beállitott a pitykegombos nadrágos kondás és a széles kalapjára büszke gulyás.” (Jankó 1897a. 48.) Előfordult az is - mint a Bács-Bodrog megyei sokác háznál -, hogy minden rafináltság nélkül, a változatosság érzékeltetésére különböző falvak öltö- zetes alakjai kerültek egymás mellé.

A kiállított kosztümök a 19. század végének népviseletét reprezentálták, s csak a szentgáliaknál és a mecenzéfieknél (utóbbiakra N. Fülöp Katalin hívta fel a figyelmemet) fordult elő a már elhagyott, divatjamúlt öltözetek visszaidézése (Jankó 1897a. 26). A helyi viseleteket - máig példaértékű módon - a maguk teljességében, az alsóruházattal együtt igyekeztek megszerezni, s így bábukra öltve hitelesen megformálni (NMI sz. n./1896). Az 1885-ös és az 1889-es kiállításokhoz hasonlóan a „bábalakokat” a tájegységükre jellemző antropológiai típusnak megfelelően mintázták és festették ki. „Az alakoknak bábjait megcsinálta Maugsch Nándor bártfai gyáros fényképek után. A ruhákat a megküldött fényképek szerint a megye megvásárolta, azok elküldettek Bánfára s a babák ugyancsak a fényképek szerint ott felöltöz- tettettek.” (Jankó 1897a. 8.) Mindez természetes következménye volt a néprajzon belül kibontakozott embertani kutatásnak és követelménye a valódi élet illúzióját keltő ábrázolás- módnak. A bábukat külön megemlítették a vármegyei adományok között, ez is mutatja tudományos értékelésüket (NMI 8/1897).

A néprajzi falu minden egyenetlensége ellenére kiemelkedő jelentőségű volt, mert mindmáig egyedülállóan próbált széles körű áttekintést nyújtani a 19. század végének időmetszetében a magyarországi népélet regionális különbségeiről. Bár a vármegyék sokszor módosították az eredeti elképzeléseket, mert a szegénység palástolására inkább a jólétet kifejező és új divatú tárgyakat vásároltak, s esetenként a valóságos darabok helyett másolatokat, például hirtelenjében összetákolt alsóruhákat és olcsóbb gyári anyagból újonnan varratott felsőruhákat küldtek (Palotay 1948a. 3), szerepük mégis pozitív, mert ez a sikeres vállalkozás csak finanszírozásukkal születhetett meg. Ilyen komplex tárgygyűjtésre azóta sem kínálkozott pénzügyi lehetőség.

Mai szabadtéri néprajzi múzeumaink sem törekednek olyan teljességre, mint az ezredéves kiállítás, hiszen a viseletek nem szerepelnek egységeikben. Az öltözetek bemutatása a hagyományos történeti-néprajzi múzeumok-gyűjtemények - köztük a Néprajzi Múzeum - feladata maradt, de az a komplexitásra törekvés, hogy az egy bizonyos korszakhoz, alkalomhoz kötött lakás- és háztartási textilekkel kiegészített berendezésekhez illő viseleteket is beszerezzenek, azóta is csak egy-két esetben valósult meg. Sőt, sok esetben bútorzat nélkül gyűjtötték a teljes lakástextil-együtteseket, vetett ágy kellékeit, egész szoba textiljeit.

A millenáris kiállítás eredményeként körvonalazódtak azok a tájegységek és etnográfiai csoportok, amelyek a néprajzi kutatásban-tárgygyűjtésben a későbbiek során - időbeli eltérésekkel ugyan, de - megkülönböztetett figyelmet élveztek: a magyarság esetében a legelsőként kitűnt kalotaszegieken és matyókon túl a torockóiak, a csíki székelyek, majd a paló