Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)

I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Katona Edit: Textil- és viseletgyűjtemény

194

__Katona Edit

kirándulásra, és kutasd ki hol lehetne valami meglepőt és újat gyűjteni - a régiségeken kívül!” (Kőhegyi 1971. 284.)

Az egykorú jelen tárgyai mellett a történetiséget hordozó régiségekhez is hozzájutottak, így gyarapodott a gyűjtemény például úrihímzésekkel, egy 1665-ös, valamint egy 1766-os hímzett lepedőszéllel (ltsz.: 51.14.598, Pomogy, Moson megye; a tárgy múzeumi pályafutását lásd B. Horváth - Katona 1999). A kortárs Pulszky Károly bizonyos úrihímzésekkel kapcsolatos megjegyzése tovább árnyalja a gyűjtés módszeréről kialakult képet: „Römer és Xántus urak gyűjtési lajstromából kitűnt, hogy nem a köznép háziiparának termékei, hogy a nevezett urak gyűjtéseik közben ezeket többnyire közbirtokosoktól kapták, kiknél, mint családi örökség nemzedékről-nemzedékre szállottak.” (Pulszky 1878. 7.) A kiválasztás során minden bizonnyal az esztétikai szempontok lehettek a legfontosabbak, bár a lajstromokban néhol feltűnnek a „mindennapi”, „durvább”, „közönséges” jelzőkkel illetett egyszerűbb példányok is. A tárgytípusok esetében a sorozatok, formai és díszítménybeli változatok megszerzésére törekedtek. Különösen kiemelkedők lehettek az ékszer-, főkötő-, szűr- és subasorozatok. A néprajzi meggondolásoknak és kiállítási céloknak megfelelően több teljes öltözetet is gyűjtöttek: így például a Somogy megyei Tarnócáról egy juhászlegény- és egy menyecskevi- seletet, egy hétfalusi csángó magyar, valamint egy breznóbányai tót legényöltözetet. Csak arról tudunk, hogy az utóbbi kettőt együttesként mutatták be.

Az anyag végül is - bár területi eloszlásában és tematikus összetételében nem egyenletesen, de - megvalósította Xántus tervezetét, mert a korszak háziiparának metszetén keresztül híven tükrözte a tájilag és nemzetiségileg igen változatos népélet ünnepélyes, díszes tárgyi világát.

Ezt a viselet és egyéb textil szempontjából kiemelkedően nagy gyűjteményt először a hazai közönségnek mutatták be a „Köztelken” az Országos Gazdasági Egyesület budapesti székházában 1873 első negyedében (Sándor 1953. 332, 339). A budapesti kiállításról megjelent részletes tudósításból tudjuk, hogy az anyagot a gyűjtési elveknek megfelelően Magyarország tájai szerint földrajzi rendben (keletről nyugat felé haladva), etnikai egységek alapján, azon belül pedig tárgytípusonként, tárgysorozatonként rendezték. A dunántúli magyar vidék háziiparát bemutató teremben például cifraszűröket lehetett látni „sokféle változatban, szabásokban és színekben. Nem messze az ajtónál a zalamegyei szűrök függnek sorban, odább a somogyiak, melyek... mindenféle zsinórral úgy ki vannak kanyargatva: »hogy a menydörgős mennykő is eltévedne rajta«; hanem e tekintetben a szombathelyiek sem engednek, van köztük néhány valóságos mestermű is... A szűrök szomszédságában jobb- rúl-balról nehézkes méltósággal fogadnak minket a hatalmas bundák. Hosszú és rövid szőrűek... cifra, vörös és zöld kivarrásokkal... Ott fehérlenek a borjúszájú patyolat ingek tizenhatszélű rojtos gatyák, kopogó vörös csizmák Baranyából, tulipános csizmák Somogy- búl.” (CSUKÁSSI 1873.)

A kollekció a sikernek köszönhetően még további, a látogatók által behozott darabokkal is gyarapodott. A bécsi világkiállításon, a Práterben viszont Rómer jelentése szerint a gyűjteménynek oly szűk helyet jelöltek ki, hogy ,,[a]ki itt... az össze-vissza rakosgatott kháoszt szemléli, csak sajnálni fogja mélyen, hogy olyan tárgyak, amelyek a szakemberekből a meglepetés felkiáltását csalják elő, ennyire kedvezőtlenül tárulnak az egész világ szeme elé.” (Römer 1875. 22; Sándor 1953. 331.) A bécsi szállítási tárgyjegyzékek és a tárlat katalógusa alapján úgy tűnik, hogy a kollekció jelentős része nem kerülhetett bemutatásra (EAD 162, Iparművészeti Múzeum Irattár 5/1873, Ungarn 1873).