Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
BEVEZETŐ - Fejős Zoltán: Útmutató néprajzi gyűjtemények értelmezésére
18 Fejős Zoltán teljesen ki vannak téve a természeti változások sokféle hatásának. Egyes tárgyak váltakozhatnak történeti és régészeti adatjellegük között (Schiffer 1996. 74-75). A tárgyak folyamatos jellegű, de új funkciójú felhasználása, azaz a történeti adatképzés és a földben fennmaradt anyagi javak utólagos összegyűjtése egyaránt a kiválasztás eredménye. Egyének, így laikusok, gyűjtők, specialisták, kutatók és szakosodott intézmények egyaránt kiveszik ebből részüket. Felhalmozásukkal mindkét esetben különféle jellegű gyűjtemények jöhetnek létre, melyek közül a rendszeres karakterűek tartoznak vizsgálódási körünkbe. Ezekben a forrássá alakítás/alakulás folyamata meghatározott tudományos, kulturális céllal történik. A gyűjtemények három típusát megkülönböztető Susan Pearce ebben a tárgyak felhalmozásához vezető intellektuális magyarázatban s indokoltságában látja a rendszeres gyűjtemény lényegét, szemben az emlékekkel és a fétistárgyakkal (Pearce 1993. 68-88). Kézenfekvő, hogy a múzeumok tárgyállományát rendszeres gyűjtőmunka eredményének tekintsük, noha gyarapodásuk egyáltalán nem független az ödetszerűségtől s más hiányosságoktól. Ennek ellenére létrejöttük indítékai világosan elválnak a más típusú gyűjtésektől. Rendszeres gyűjteményt ugyanakkor egyének is kialakíthatnak (Owen 1999). Kellően tág meghatározás szerint az etnográfiai gyűjtemények a múltban élt vagy a jelenben tevékenykedő emberektől - a kutatás által „bennszülött”, „törzsi” vagy „népi” elnevezéssel illetett emberi közösségektől - származó tárgyakból, információkból jöttek létre (Fowler-Fowler 1996). Ma e kísérő, az anyagot minősítő jelzők lassanként elmaradnak, de a néprajzi gyűjtemények ezen történetileg kialakult megnevezések jelölte társadalmi-kulturális körbe tartoznak minden határmódosító vagy névváltoztatási törekvés ellenére. A néprajzi gyűjtemények e meghatározás szempontjából hasonlítanak a történeti, régészeti kollekciókhoz, ám ez utóbbiakat más formációs folyamatok teremtik meg. Önkritikusan azt is mondhatjuk, hogy az itt vázolt elméleti szinten a három gyűjteményfajta határai meglehetősen el- mosódottak, a mai elkülönülésüket történeti okok magyarázzák s konvenciók tartják fenn - más szavakkal: körültekintő elemzést igénylő, történetileg meghatározott formációs folyamatok.6 A néprajzi gyűjtemények kialakulásakor az élő társadalmi körülményekből kiemelt tárgyak jelentették az érdeklődés fókuszpontját. A szelekció ilyen ismérvét még akkor is jellemzőnek vélhetjük, ha a kiválasztással a cél a múlt sajátos szempontú magyarázata volt, s a begyűjtött szerszám, használati eszköz vagy gazdagon megmunkált rítustárgy történetesen már kikopott a tényleges használatból. A 19. századi gyűjtések alakították ki az etnográfiai jelen és a pusztuló javak mentése jócskán tovább élő képzetét, mely előbbi paradox módon az aktuális, a modernizáció hatására átalakuló jelent megelőző változadannak, idődennek tartott korszak ideálképét jelentette. A gyűjteményeket e korszakból származó vagy annak mintájára előállított tárgyakból kellett gyarapítani (Fowler-Fowler 1996.130-131). Erre bőven lehet példákat idézni a Néprajzi Múzeum gyűjteményeinek történetéből is. A kiválasztás és az élő társadalmi környezet kapcsolódása, más szavakkal a „terepen” való gyűjtés vagy a közvetlenül a „terepről” származó tárgyállomány felhalmozása a néprajzi gyűjtemény lényegét jelenti, még ha ez esetenként csak áttételeken keresztül érvényesül is. A gyűjtőmódszerek finomodása és elméleti belátások miatt ez annyiban módosult, hogy ma a tárgyakon túl más infor6 Lásd ehhez Bátky Zsigmondnak a nagyközönség számára az egykor múzeumi kiállítás kalauzában írt okfejtését: „időbeli határt vonni néprajzi és régészeti gyűjtőmunkakör között nem lehet, vagy csupán gyakorlati tekintetekből szabad. Éppenúgy, amint a történet megszakítatlan folyamatát is csak ilyen tekintetekből szokás ú. n. »korszakokéra osztani.” (BÁTKY 1929. 3.)
