Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)

I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Gráfik Imre: Közlekedésgyűjtemény

Közlekedésgvűitemém 141

vő szekér mind a tudományos vizsgálat, mind kiállítás céljaira elsőrendűen alkalmas.” (FÖLDES 1963. 112-113, kiemelés - G. I.) „Az egyes alkatrészek országos összehasonlító vizsgálatához jelentenek tárgyi adatot a Komádiból gyűrött hámfa (62.168.4), a Kiskőrösön... használt hármas húzó (hármas húzó) a hozzá tartozó, de önállóan is használt kisefával és hámfával (kisefa, hámfa, 62.170.37-39).” (Földes 1963. 113, kiemelés - G. /.) Különleges, egyedi tárgyak is kerültek a gyűjteménybe: „lószerszámaink között igen eredeti, tárgyfejlődési kutatásokhoz is fontos láncszemül szolgálható darabot jelent a szénamunkáknál használt Komádiból való gyékényhám (gyíkiny- hám, 62.168.3), amiről gyűjtője külön számol be [Molnár 1966]”, és hasonlóképpen figyelemre méltó az a fakengyel (ltsz.: 62.159.33) is, mely Gyimesközéplokról származik (Földes 1963.114, kiemelés - G. /.). Végezetül: „Három olyan kis fakeret került be, amellyel a gabonás, lisztes zsákot két ember vitte, s amelyek mind sűrűbb bekerülése a tárgyféleség széles elterjedtségét valószínűsíti hasonló formában és azonos névvel (zsákhordó, 62.7.86, 62.7.87 Borsodnádasd; 62.94.20 Jászberény).” (Földes 1963. 114, kiemelés - G. I.)

A korszak megélénkülő néprajzi kutatásainak szellemében a gyűjteménygyarapítás egyik szempontja olyan tárgyak megszerzése volt, amelyekhez társadalmi, etnikai vonatkozások, illetve szokás- és folklórhagyományok is kapcsolódtak. Erről tanúskodik a következő idézet. Az 1960-as évek elején „A Közlekedés-teherhordás Gyűjteményben az emberi erővel használt eszközök újabb két korsó-hordó vállrúddal gyarapodtak Mohácsról [...] Egy-egy háznál annyi darab volt, ahány asszony (a sokacok nagycsaládban éltek). A két példány közül egyik festeden (64.58.17), az ilyet öregasszonyok használták, a másik (64.58.18) sötétkékre festett. Festett, gyakran tükörberakással díszített rudakat a fiatalasszonyok, leányok használtak [...] Gyakran... a legények faragák a szeretőjüknek, s e korsóhordó rudak rendszeres tartozékai voltak a busójárásnak is - a legény szokás szerint először meghordozta a díszes rudat a busó felvonuláson, s utána adta át a leánynak.” (Földes 1965. 199-200, kiemelés - G. /.)

A változatok, variánsok, személyekhez köthető innovációk folyamatosan az érdeklődés előterében álltak, s bekerülésükről gyűjtőik többnyire hírt adtak. Lássunk erre egy-egy példát 1963-ból. „A két ember által vitt teherhordó saroglyákból először 1962-ben került két példány gyűjteményünkbe, ehhez a most megszerzett harmadik saroglya (63.85.243; 30. ábra) formailag is, funkcionálisan is gyarapodás [...] Egyedi darabnak látszik a tiszanánai ezermester által készített, nyomtatásnál, zsákhordásra használt kétkerekű tolókocsi (63.85.242; 31. ábra), mihelyst elnyomtattak, a padláson félretették.” (Földes 1965. 200, kiemelés - G. I.)

Visszatekintve megállapíthatjuk, hogy a gyűjteménygyarapítás folyamán mindvégig különös figyelmet fordítottak a kutatók a régies típusokra, archaikus példányokra. Egy-egy ilyen tárgy begyűjtése szinte eseményszámba ment a muzeológusok körében, s nem véletlen, hogy a beszámolókban is helyet kaptak. Ebbe a körbe tartoznak például a fanyergek és az egy fából vájt csónakok. „A fanyergek ma már ritkán fellelhető becses emlékei s mintegy utolsó hírmondói e régen nem készített, nagymúltú tárgyféleségnek, mint a Mohácsról gyűjtött egyfából vájt csónak, sokac aun (64.58.1; 35. ábra), amit a múlt század végén készített Cselináz Ivó, s a mohácsi szigeten használták, legutoljára 1961-ben. Ezzel közlekedtek a tanyára (szállás). Minden gazdálkodó, akinek a szigeten tanyája volt, készített ilyet. Példányunk nyárfából vájt, nyújtott téglalap alakú, két végén ovális rúdszerű fogó, középen ugyancsak a csónak fájából kiképzett ülőke. Hossza: 410 cm, szélessége: 60 cm, magassága: 28 cm.” (Földes 1965. 204; vö. Gráfik 1983a.) „A terepen egyre inkább ritkaságszámba menő fanyergekből gyűjteményünk szintén meglehetősen szép kollekcióval rendelkezik, de közülük sok hiányosan adatolt. Ezért lényeges minden új példány, amely pontosan lokalizált, s amelyhez