Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)

I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Gráfik Imre: Közlekedésgyűjtemény

142 Gráfík Imre

funkcionális és egyéb adatok konkréten kapcsolódnak. Elsősorban ilyen szempontból érték- gyarapodás a Sajóecsegről gyűjtött (65.58.1), különben erősen rongált állapotú nyereg; továbbá e tárgycsoporthoz kapcsolódó kengyelek, Kispaládról (Szatmár m.; 65.125.63-64), ahonnan 1963-ban három fanyerget már behoztak a gyűjtők.” (Földes 1966b. 333; vö. László 1943; Füvessy 1996; illetve Morvay-Molnár 1966.)

Sajnálatos módon az utóbbi évtizedekben ezek az informatív gyűjteményi beszámolók elmaradtak. Az egyik utolsó ilyen típusú áttekintés bevezető gondolatai egyrészt utalnak a Néprajzi Múzeum tárgygyűjtő tevékenységének - a már több mint száz éve hangoztatott „huszonnegyedik órára” való hivatkozás ellenére - megvalósítható jelenkori lehetőségeire, másrészt a gyűjtőmunkát meghatározó elvi és gyakorlati szempontokra, harmadrészt pedig a néprajzi tárgygyűjtéssel szemben támasztott új igényekre. Megfogalmazódik, hogy: „a néprajzi adat- és tárgygyűjtés folytatódhatott s még ma sem az abbahagyásáról, hanem inkább a fokozásáról beszélhetünk. A gyűjtési lehetőségek sok helyen és sok tekintetben megváltoztak ugyan, s módosultak igényeink, elveink is, ezek a módosulások is a gyűjtőmunka folytatását igénylik. Mindehhez csatlakozik a Néprajzi Múzeum esetében az az újabban jelentkezett igény, amit a Szabadtéri Gyűjtemény szervezése ró a magyar néprajz, de főleg a Néprajzi Múzeum munkatársaira.” [...] „Gyűjtéseink egyik csoportja tematikus jellegű, igényű. Ebbe a csoportba soroljuk a gyűjteményeink kiegészítésére szolgáló tárgyakat is. Tematikus gyűjtéseinknek nem gyűjteményeink puszta növelése a célja, hanem hiányosan képviselt tárgykörök kiegészítése, változatok szerzése különböző vidékekről, datált, hitelesen korhoz köthető tárgyaink gyarapítása, gyűjteményeink nem vagy hiányosan értelmezhető, kevés adattal ellátott tárgyainak új gyűjtésű tárgyakkal való kiegészítése stb. stb. Ezek a gyűjtések segítenek típusok megalkotásában és a különböző kultúrális jelenségek kérdéseinek megragadásában. Nem egyszer kiegészítő gyűjtés révén sikerül korábban szerzett, de adatokkal kellőképpen el nem látott tárgyaink származási, készítési helyét meghatározni, vitatható föltevéseket megerősíteni. [...] A monográfikus igényű gyűjtések sorában első helyen a Szabadtéri Gyűjtemény létrehozására megindult munkákat kell említenünk.” (Kodolányi 1967b. 277; vö. Takács 1973b. 109.)

A „Szabadtéri Gyűjtemény” végleges kiválása és Szentendrén való berendezkedése után, valamint a Néprajzi Múzeum Kossuth téri új épületébe való átköltözését követően történt még egy kísérlet a gyűjtemények 2. világháború utáni gyarapodásának összefoglaló áttekintésére és a legfontosabb teendők felvázolására. Az 1980-as évek elején megfogalmazott muzeológusi beszámolók azonban csak részben készültek el, illetve jelentek meg (lásd Bodrogi 1989; Fél 1989; Gráfík 1989; K. Csilléry 1989b; illetve a kerámiagyűjtemény történetének valamivel korábbi feldolgozásának vonatkozó részei: Kresz 1977b).

Utaltunk már a költöztetésekre és az ezzel összefüggő raktárrendezési munkálatokra, majd az állományrevízióra, a nyilvántartási dokumentumok (leírókartonok, utalók) pótlására, a műtárgyfényképezésre, mely feladatok elvégzésének nagy része éppen az utóbbi fél évszázadra esett. A Néprajzi Múzeum - s benne a közlekedésgyűjtemény - a 2. világháború után három nagyobb, a fenti tevékenységeket - olykor évekre is elhúzódóan - magában foglaló szakaszon ment keresztül. E munkák eredménye (melyek főként Földes László és Gráfik Imre nevéhez kapcsolódnak) a legutóbbi (1983) revízió adatai szerint a következők:- a közlekedésgyűjtemény mintegy 1350 tárgyat számlál;- minden tárgyról van mutató, és készült rajz vagy fénykép;- az új, nyolcpontos leírókarton mintegy 800 tárgyról áll rendelkezésre;- raktárrendezés során 285 darab tárgy került beazonosításra és újraleltározásra;