Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)

I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Gráfik Imre: Közlekedésgyűjtemény

134 Gráfík Imre

híd”; „A gyalogos közlekedés, faláb, korcsolya”; „Vízi járművek”; „Szán, vontató”; „Talyiga, szekér, rakodás, kocsi”; „Befogás, szerszám”; „Hátalás, nyereg”) pedig mintegy előlegezi a - kisebb változtatásokkal - létrejött tematikus felosztást.

A magyar néprajztudomány első nagy összegzése - valamint az annak hátterében levő nemzetközi példák - és a magyar néprajz külföldi tapasztalatokat szerző kutatóinak ismeretei formálták tovább a néprajzi tárgyanyag múzeumi kezelésének gyakorlatát. K. Kovács László 1939-ben publikálta a Néprajzi Értesítő hasábjain a Néprajzi múzeológia című tanulmányát (Kovács 1939b). Ebben a szerző részletesen kifejti gondolatait „a gyűjtemény múzeumtechnikai szempontból szükséges csoportosításáról”. Ennek kapcsán tizenöt szakcsoportra osztotta a magyar népi kultúra tárgyi anyagát, mely csoportok néhány eltéréssel lényegében megfelelnek a múzeum jelenlegi gyűjteményeinek.

A VI. egységben szerepel a Teherhordás, közlekedés mellyel kapcsolatban itt is az olvasható, hogy: „Ez a csoport természeténél fogva, mindegyik csoporttal szoros kapcsolatban van. Tagolásakor az alcsoportok által való részletezés helyett inkább az egybefoglaló alcso- portosítást alkalmazzuk.” (Kovács 1939b. 269.) A szerző által javasolt, illetve kialakított alcsoportok rendje a következő: 1. „Teherhordás emberi erővel”; 2. „Állatok hátán”; 3. „Csúszó járművek”; 4. „Gördülő járművek”; 5. „Úszó járművek”; 6. „Közlekedés, híradás”; 7. „Út, híd”.

Figyelmet érdemel, hogy egyes alcsoportok (1., 6., 7.) tartalma magyarázatot, illetve a tárgyak besorolását segítő értelmezést kap. Tanulságos ezek felidézése.

„1. Teherhordás emberi erővel. Ide azok a teherhordó módok, eszközök tartoznak, amelyekben az ember a legfontosabb tényező, pl. kézről-kézre adogatva szállítanak valamit (vályogot, téglát) vagy kézben, vállon, fejen, eszközzel vagy anélkül, stb. Nem vesszük azonban ide azokat a módokat, midőn az ember a terhet már nem maga cipeli, hanem valamilyen alkalmatossággal húzza maga után, esedeg maga előtt tolja vagy úsztatja, stb.” (Kovács 1939b. 11.)

„6. Közlekedés, híradás, ebbe a csoportba azokat a módokat soroljuk, ahogyan az ember az egyik helyről a másikba eljut, de nem teherhordás céljából, pl. utazás gyalog, lóháton, lápon lápi cipővel, hóban hótalpakkal, sível, sárban falábon, stb. Természetes dolog, hogy ezek a mozgások nagyon sok esetben, sőt a legtöbb esetben egybe vannak kapcsolva teherszállítással is, ebben az esetben azt kell mérlegelni, hogy melyik az elsődleges cél... ha a dolog mind a közlekedés, mind a teherhordás szempontjából fontos, az esetben mindegyik csoport számára készítsünk... [dokumentációt]. A híradás körébe vágnak a különféle jelek, pl. fa kérgeinek a bevágása, valamilyen színes rongy feltűzése fára, árbocra, hiradás tűzzel, tükröző tárgyakkal. Híradás dobbal, kereplővel, stb., kürtök, dudák, sípok, stb. és az emberi hang, mint a híradás eszköze. Híradás jelvények (írott vagy íradan) körülhordozása által. Híradás állatok (főleg madarak) útján, stb. A pásztorok fenti híradó, jeladó módjait ide is beosztjuk.” (Uo. 12.)

„7. Út, híd. Ösvények, utak taposása, vágása, készítése. Útjelzők, mérföldfák, útti- lalomjelek, stb. Átkelőhelyek, pallók, hidak készítése.” (Uo. 12.)

Amint az a felsorolásból is kitűnik, a hír- és jeladás tárgyai jellegük és használatuk révén sokkal inkább illeszkedtek más gyűjtemények anyagába. így például a kereplők a gazdálkodás-, illetve a szokás- és játékgyűjteményben, a hangszerek a zenegyűjteményben, a céhek jelvényei és behívótáblái a mesterséggyűjteményben találhatók.

A magyar néprajzi kutatások egészére s azon belül a tematikus egységek tagolására nézve is egyfajta iránymutatásnak tekinthetők az 1945 és 1949 között megjelent Magyar népkutatás kézikönyve című sorozatban kiadott áttekintések és ajánlások. A közlekedés témájával kapcsolatban K. Kovács László írt tanulmányt A magyar népi közlekedés kutatása - Közlekedés,