Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Gráfik Imre: Közlekedésgyűjtemény
Közlekedésgtüjtemém 133 I. Gazdálkodás: taliga vagy tragacs, zsákhordó, rőzsehordó, járom, szánkóragasztó gúzs, faláb, vízhordó vashorga, eketaliga, „eke fa-ló”, kereplő, istállólámpások, kosarak, háti kosár. II. Pásztorkodás - állattenyésztés: kászu, hócipő, tarisznyák, fanyereg, szíjsallang, zablák és „lovas-kantár”, kengyelvas, tarisznyacsatok, botok, tülkök, kürtök. III. Halászat és vadászat: mankós evező, bödönhajó, lapos fenekű ladik, jégpatkó, fakorcsolya. IV. Szobabútorzat: gyertyatartók, lámpások. V. Konyhaszerszámok: vízhordó rúd, ételhordó fazék, kettős fazék. XIV. Céhemlékek: dunai gabonás hajó modellje. Közbevetőleg jegyezzük meg, hogy az útmutatóban javasolt osztályokba sorolás, csoportosítás még az osztály éves tárgygyarapodásról számot adó jelentéseiben sem tükröződik pontosan, illetve következetesen. Az 1909. évi jelentés például a vételek részletezése során az alábbi egységeket említi: „ruházat, női kézimunka és ékszer”; „szövés-fonási szerszám”; „bútorzat”; „konyhaeszköz”; „gazdasági eszköz”; „halászat-vadászati tárgy”; „használati tárgy”; „kismesterség tárgy”; „kerámiái tárgy”; „kultusztárgy”; „játékszer”; „zenetárgy”; „pásztoréleti tárgy”; „fegyver”; „templomfelszerelési tárgy”; „modell”; „üvegkép”; „szobor”; „anthropológiai típus-mellszobor”; „festmény”; „képes album”; „fénykép” (Jelentés 1910. 118). így csak feltételezhetjük, hogy a jelentésben egyébként kiemelten említett, Sztripszky Hiador Háromszék megyei (Torja) gyűjtéséből bekerült 80232-es leltári számú légelyhordó (vagy zekehordó) a 77 darab gazdasági eszköz vagy a 177 darab használati tárgy között került regisztrálásra.1 Az akkor még gyakornok Györffy István Mezőtúrról, Túrkevéről és Karcagról származó gyűjtése pedig, mely sallangokat és csatokat (összesen 8 darab) tartalmaz, akár a 253 darab kismesterségi tárgy körében is „megbújhat” a jelentésben.2 Itt jegyezzük meg, hogy a gyűjtött tárgyaknak a később kialakított gyűjteményekbe való besorolása vissza-visszatérő problémát jelentett. E vonatkozásban kissé zavaró az az eljárás is, amikor például Györffy István gyűjtéseit egy, sem a korabeli jelentés tárgygyűjtési felsorolásával, sem a későbbi szervezeti rendben kialakított gyűjteménycsoportokkal nem harmonizáló, úgynevezett tárgycsoportok szerinti megoszlásban ismerteti és értelmezi az utókor (Szilágyi 1984c. 583). Időrendben a következő támpontot a tárgyi anyag csoportosítására az ugyancsak Bátky Zsigmond által írt Kalauz a Magyar Nemzeti Múzeum néprajzi gyűjteményeiben című, 1929- ben megjelent kiállításvezetője adja. Itt sem találkozunk a gyűjteménybe tartozó tárgyak önálló megjelenésével, csupán néhány darab tűnik fel más témakör bemutatása kapcsán: a földművelésnél (17. vitrin) a „dunai régi gabonáshajó, dereglye és komp mintája”, „színes lakodalmi járom Kalotaszegből” (Bátky 1929. 38), a pásztoréletnél (6. számú szekrény): „csikósnyergek, kantárok, zablák” (uo. 40) és a halászatnál (7. tábla): „Régi balatoni bödönhajó egy darab kemény fából; benne evedzők” (uo. 43). Fordulatot hozott, s a témakör egyfajta felértékelődését jelentette A magyarság néprajza megjelenése, melynek második kötetében már külön foglalkoztak a témával. A Györffy István által írt Gazdálkodás részben a VI. fejezet a Teherhordás, közlekedés, jármű címet viseli (Györffy 1933a). Belső tagolásában („Teherhordás emberi erővel”; „A közlekedés és a híradás”; „Út, 1 Lásd NMI 151/1909. Sztripszky Hiador jelentése és elszámolása háromszéki gyűjtőútjáról. 2 Lásd NMI 147/1909. Györffy István gyakornok jelentése nagykunsági és tiszavidéki gyűjtőútjáról. V. 26.-VII. 19 között. A jelentés további - később egyértelműen - a közlekedésgyűjteménybe tartozó, illetve sorolt tárgyakat is tartalmaz. Ilyenek például a 78683-as és 78684-es leltári számú nyergek Túr- kévéről.
