Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)

I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Szilágyi Miklós: Halászatgyűjtemény

Haldszatgvűiteme'mi 119

kalmiak, mint tervszernek voltak. 1950 óta csupán Csermák Géza (87 darab) és Molnár Balázs (61 darab) gyűjtött nagyobb mennyiségű halászati (és vízi közlekedési) tárgyat. A további 86 darabnyi új szerzeményen - a nyilvántartási adatok szerint - összesen 27, hosszabb-rövi- debb ideig a Néprajzi Múzeumhoz kapcsolódó etnográfus és folklorista osztozik. A szakmai szereposztás szerint „halászatkutatók” ugyanis nem a Néprajzi Múzeum szervezeti keretében készítették el egy-egy tó vagy folyó népies halászatának monografikus összegzéseit (Sólymos 1965; 1996; Bárdosi 1994; Szilágyi 1980; 1989; 1995), így - ha gyűjtöttek is tárgyakat terepmunkájuk során - azok rendszerint nem ezt a halászati gyűjteményt gazdagították.

Az 1960-as években a Néprajzi Múzeum majdnem minden önálló gyűjteményének kezelője évről évre nagymértékű és tervszerűnek tetsző) gyarapodásról, ezzel együtt új muzeológiai módszerekről, tárgyértelmezési javaslatokról adott számot. Ugyanekkor a halászati tárgyak néhány darabos gyarapodásáról szóló beszámolóban (ha volt egyáltalán beszámoló!) alig fedezhető fel az újszerű kutatói felfogást akárcsak sejtető szándék. íme néhány példa: az 1960-ban múzeumba került három halászati tárgy közül a Szeremlén gyűjtött „egyfából készült haltartó bárkát” (ltsz.: 60.28.17) emelte ki a jelentés, hangsúlyozva a tárgy régies voltát és unikális jellegét (Néprajzi Értesítő 1961. 59). 1962-ben szintén mindössze három tárgy - egy jégpatkó és két hálósúly - a gyűjtemény éves gyarapodása (a magyar gyűjteményeké összesen 2727 darab). A gyűjteményt ekkor kezelő Molnár Balázs - ez volt a legtermészetesebb gesztus - Herman Ottó fejtegetéseihez, magyarázó rajzaihoz, valamint a gyűjtemény ilyen tárgyaihoz képest minősítette jelentős adatgyarapodásnak a Tihanyból és Szekszárdról származó, igen kopott, s nyilván ezért „szép és tanulságos” két hálókövet (S

zolnoky 1963. 93-94). Csupán az 1963-1964-es gyűjtésű tizenhét tárgy közül kiemelt perionvarsa (ltsz.; 64.79.1) megszerzésének indoklása tartalmaz figyelemre méltóan új ötletet. Az ötkarikás, kétversekes, egyszárnyú hálóvarsa ekkortájt már minden jelentős halas vízen (és a hivatásos halászok körében) szinte kizárólagos használatú varsatípus volt, a kenderfonál- műszál váltás azonban éppen ennek az évtizednek a fejleménye (vö. Szilágyi 1995. 155— 162). Molnár Balázsnak ekkor még mintha védekeznie illett volna az „ősfoglalkozásról” közforgalomban lévő etnográfusi vélekedésekkel szemben: megállapítja ugyan, hogy a perion- fonál a halász kötötte varsák anyagaként „rohamosan terjed”, mégis a műszálból és a kenderből kötött varsák megszerzését egyaránt sürgette. Vagyis mintha azt akarta volna sugallni, hogy a relatíve „régebbi” mégiscsak „értékesebb”... Molnár Balázsnál persze nem az archaizá- láson, hanem a változások nyomon követésén volt a hangsúly: „Egyelőre a hálóformák használata, fogástechnikák nem változtak, de várható az is, s a változás egyes mozzanatai lépés- ről-lépésre megfigyelésre, gyűjtésre érdemesek.” (Kodolányi 1965b. 183.)

A gyűjtemény műtárgyállományának - különösen a hálóknak és a vesszőfonatú varsáknak, tapogatóknak - elég nagy százaléka folyton romló állapotban van évtizedek óta és lesz a jövőben is: az anyag töredezése, poriadása megállíthatatlan. Az ilyen állapot következménye volt, hogy bármilyen mozgatáskor, főképp költöztetéskor újabb és újabb darabok vagy véglegesen elenyésztek, vagy csökkent információs értékű, kiállításban pedig használhatatlan „töredékké” silányultak. Talán nem minden költöztetés, raktáron belüli áthelyezés volt kellően körültekintő, a tárgypusztulások mégsem írhatók a muzeológusi, restaurátori gondatlanság számlájára. A legfőbb ok: a használat közben hónapokon át vízben ázó és tűző napon száradó kenderhálókban (hiába volt a rézgálicos impregnálás vagy a kátrányozás) és fűzvessző fonatokban poriadási folyamat indult el, esetleg már a múzeumba kerülés előtt, de utána mindenképpen. A halászok munkáját figyelve tapasztalhattam, hogy bármennyire gondos volt is