Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Fejős Zoltán: Gyűjtögetésgyűjtemény
Gmtögetésgyűitemém lekció többi része. Áll ez különösen a többséget kitevő szarvasagancs szarukra, de alapjában a marha- vagy juhszarvból kialakítottakra is. Még a korai gyűjtésekből származó példányok sem az eredeti használatból kerültek a múzeumba. A Jankó által Felsővidráról behozott két darab is már csak féltve őrzött családi emlék volt (Jankó 1895a. 86-91), a továbbiak zöme műgyűjtőktől, műkereskedelmi árusításból származik, vagy esedegesen olyan másodlagos funkciót betöltve került elő, mint a legutóbb ajándékként a múzeumba került marhaszarv lőportartó, melyet arra használtak, hogy pálinkát vigyenek benne a mezőre (ltsz.: 97.12.9). Mint az 1967-es lopás esete is kifejezi, a lőporszaruknak jelentős műkereskedelmi értékük van, így egészen más „műfajba” tartoznak, mint a gyűjtemény többi része. Bár Jankót foglalkoztatta a lőportartók esztétikai, népi, népies jellege (Jankó 1895a. 107-109; értékeléséhez lásd Szilágyi 1993. 25), utóbb meglehetősen kritika nélkül tekintették ezt a tárgyat a népi kultúra, a népművészet vitathatadan részének. A lőporszaruk általánosan fennmaradt emlékanyagának mennyiségéhez képest (Lehoczky 1895; Borsos 1982) a Néprajzi Múzeumé jelentősnek mondható, de ezt az anyagot egyelőre csak részleteiben publikálták, a folyamatosan jellemző gyűjtés ellenére is (Bátky 1926a; Viski 1933b. 287-295; Erdélyi 1963. 93; 1966. 310; Veres 1970). Kiállításokon kísérőelemként gyakran szerepelt, viszont önálló, a lőportartókat bemutató tárlatra csak egyszer, 1979-ben került sor, de ekkor sem a múzeumi anyagot, hanem Borsos Imre magángyűjtő kollekcióját állították ki (KárpáTVIDéKI 1979). Míg a lőportartók az esztétikai és műgyűjtői érték normája miatt a gyűjtemény magas presztízsű részét alkotják, addig az 1930-as évek második felében élénk néprajzi érdeklődés által kísért primitív vadfogó eszközök ennek ellenpólusát jelentik. Mai kutatói érdeklődés mellett nem várható ennek a háttérbe szorult tárgycsoportnak alaposabb, például katalógus jellegű feldolgozása, így az anyagot továbbra is elsősorban Gunda Béla idézett publikációinak köszönhetően lehet megismerni (vö. Korómpay 1983). A vadászati anyag 1937 óta ritkán szerepel kiállításokon. A népi természetismeretet, a gyűjtögetés és zsákmányszerzés témáját valamennyire a Hegyi Imre rendezte Erdő néprajza 1979-1980-as archívfotó-kiállítás mutatta be, valamint a visegrádi fellegvárban rendezett Ember és természet című kamarakiállítás, ahol pár tucatnyi tárgy szerepel 1992-től. Szilágyi Miklós 1983-ban a méhészeti világkongresszus alkalmából méhészettörténeti kiállítást rendezett a Sportcsarnokban. A méhlakások teljes körű feldolgozása (Boross 1963b) révén ez a gyűjteményi rész a hagyományos tárgy- kultúra egyik legjobban ismert területévé vált, bár az anyag azóta is tovább gyarapodott, s azt újabb feldolgozás nem követte. Ugyanakkor az esztétikai, népművészed érdeklődés is hozzájárult ahhoz, hogy ennek a tárgycsoportnak a díszített vagy megformáltságban kvalitásos darabjai kiállításokon, publikációkban megjelenjenek. Az ember alakú méhkasok valamennyire népszerűek is lettek, anélkül azonban, hogy az emlékanyag valódi eredetét érdemben figyelembe vették volna. Megjelentek a népművészet, sőt a magyar népművészet (Ú. Kerékgyártó 1943. 115. kép) kanonikus rendjében, jóllehet a gyér adatok ellenére is tudnivaló, hogy a fennmaradt tíz példányt két szlovák faluban gyűjtötték, s azok egykoron úri méheseknek a díszes darabjai voltak (Boross 1963b. 55). Ennek ellenére kiállítottak belőlük többek között a Néprajzi Múzeum 1983-as Rablók és szentek - emberábrázolás a népművészetben című kiállításán, amit bemutattak Prágában és Innsbruckban is (Páldy 1983), vagy legutóbb 2000 tavaszán a Műcsarnok Intuíció, innováció, invenció címmel rendezett tárlatán, ahol a címben megjelölt készségek paraszti-népi megnyilvánulásait voltak hivatva érzékeltetni. A gyűjtemény múltjának, alakulásának ismeretében jövőjét is az esetlegességek és jó esetben a határozottabb, tervszerűbb lépések valamilyen vegyülete fogja meghatározni.
