Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Fejős Zoltán: Gyűjtögetésgyűjtemény
102 Fejős Zuluin szentelt nevezetes cikkében foglalkozott a Régiségtár lőportartóival; ismertette mind a 22 példányt, továbbá azt a korábban már említett kettőt, ami a Néprajzi Osztályé volt, s amiket ő maga gyűjtött (Jankó 1895a). Látható, hogy az átadással a Régiségtár lőportartóinak csak egy része került a Néprajzi Osztály birtokába, s a ma meglévőkből csak hat olyan, amit Jankó vizsgált, mert a többi későbbi szerzemény. Itt említhető, hogy a Néprajzi Osztály csereként 1931-ben további három lőporszarut vett át a Nemzeti Múzeum akkori Történeti Osztályától. Ezek egyikét, az 1602-es évszámút (ltsz.: 130494) Jankó már tanulmányozta (Jankó 1895a. 99), a másik kettő (ltsz.: 130492-130493) valószínűleg későbbi beszerzés. Mindezeken túl az első korszakban begyűlt tárgyakhoz elvileg hozzá kell számítani a megszerzést követően be nem leltározott, valamint az időközben eltűnt, megsemmisült, a leltári számát vesztett és utóbb újraleltározott vagy egyelőre lappangó tárgyakat is, de ezek darabszámát értelemszerűen nem lehet megállapítani. Tény, hogy 1959-ben 83 szám nélküli tárgyat leltároztak be. Ily módon az első korszakban a jelenlegi gyűjtőgetésgyűjtemény által körülhatárolt szakterület 186-os darabszámú gyarapodást mutat a gyűjtemény mai nyilvántartási kartonjai szerint, és a hiánylisták korrekciói mellett, amihez képest a tényleges növekedés nagyobb volt, de ezt adatszerűén ma már nem lehet kimutatni. A második korszakot az első világháború és az 1930-as évek elejéig, 1933-ig tartó időszak jelenti. Szám szerint a gyarapodás erősen visszaesett, voltak olyan évek - 1916-1917, 1919-1920, 1922, 1924, 1929 -, amikor a gyűjtögetésnek, méhészetnek, vadászatnak egyetlen tárgya sem került a Néprajzi Osztályhoz. Ekkor, 1914-1933 között mindössze 50 a begyűlt tárgyak száma. Egy-egy múzeumi átadás - mint láttuk - vagy ajándék, alkalmi kiszállás szaporítja a tárgyak számát. Fényes Dezső balassagyarmati múzeumigazgató például két, a gyűjteményben addig még nem szereplő tárgyat juttatott a múzeumnak: egy madarászóparittyát, azaz csúzlit és egy bogánccsal borított, keretezett fenyődeszkából kialakított cinkefogó tőrt (ltsz.: 130482-130483). Viski Károly 1932-ben Szalonna községből hozott két természetes fatörzsből vájt méhköpüt és egy vesszőből fonott kast (ltsz.: 131243-131245), Györffy István pedig szatmári gyűjtőútjáról két csapdát és egy kereplőt (ltsz.: 131786-131787, 131800; vö. Szilágyi 1984c. 603-605). Madarassy Lászlót kell még megemlíteni, aki több helyről is gyarapította a gyűjtögetés-vadászat tárgyait. Baranyából 1930-1931-ben söréttar- tót, szaruból, ökörszarvból s egy különös, kobaktök nyakából kialakított lőportartókat szerzett meg (ltsz.: 130296-130297, 130466-130467), 1933-ban Zalából hársfakéreg edényeket (ltsz.: 133124-133126) és csapdák, hurkok mintáit, vagyis az eredetinél kisebb modelljeit (ltsz.: 133130-133132). Néhány tárgy erejéig a témába vágó gyűjtését a következő években is folytatta. A gyarapítás új szakaszát lehet megfigyelni 1934-től 1943-ig. Ebben a tíz évben a mai gyűjtögetésgyűjtemény állománya 115 darabbal növekedett. Az új szakaszt célirányos kutatások jellemzik. Új, fiatal és jól képzett kutatók lépnek színre, akik határozott érdeklődést mutattak a táplálékszerzés elemi formáinak, primitív technikáinak aprólékos megismerése és módszeres tanulmányozása iránt. Elsősorban az emberi tevékenység kezdetleges formái iránt nagyfokú tudományos érzékenységet tanúsító Gunda Béla játszott ebben meghatározó szerepet, de Gyutay István, Borzsák Endre, Krompecher Bertalan, Vajkai Aurél, Fél Edit s az idősebbek közül Gönyey Sándor is említhető. A természetes növénytakaró hasznosításának módjai, a vadfogás, a méhészkedés archaikus eljárásai és eszközei rövid időre a kutatások előterébe kerültek. Györffy István A magyarság néprajzában még azt írta, hogy „a magyar népi vadászat tanulmányozása egyike tárgyi néprajzunk legelhanyagoltabb területé-
