Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Fejős Zoltán: Gyűjtögetésgyűjtemény
Gyűjtögetésgyűitemém 103 nek” (Györffy 1934a. 63). Az ő összefoglalása, személyes ösztönzése,8 valamint Ecsedi István könyve a Debrecen környéki és a tiszántúli népies vadfogásról, vadászatról (Ecsedi 1933) serkentőleg hatottak a tárgykör kutatására. A korábban ugyancsak elhanyagolt gyűjtögetés módszeres megismerését Gunda Béla 1939-ben közzétett útmutató füzete segítette, amely az eszközökre is felhívta a figyelmet (Gunda 1939a. 1-35; lásd még Kovács 1939a. 35-37, vadászat: 38). A méhészet tanulmányozásához a múzeum új részlege, az Etimológiai Adattár önálló segédletet adott ki Gönyey Sándor tollából (Gőnyey 1939). Mindezek nyomán megjelent több friss gyűjtés, tárgybemutatás, összehasonlító és kultúrtörténeti szemléletű tanulmány. A vadászat, a gyűjtögetés iránti érdeklődés élénkülése és Gunda útmutatójának hatása kimutatható a múzeumi tárgygyarapításban, új adatközlésekben és alaposabb helyszini vizsgálatokban.9 A korszak végén az eredményeket a témában legaktívabb Gunda Béla foglalta össze a tervezett Magyar népkutatás kézikönyve számára, valamint a vadászat és méhészet témájában folytatott kutatásait összegző későbbi tanulmányaiban (Gunda 1948; 1960; 1966. 136-246; 1991-1992; vö. Tálasi 1980. 122-129). Az első Gunda gyűjtötte tárgyak 1934-es ormánsági kutatóútjának köszönhetők (Gunda 1935; 1956. 17-40): három tölcsérformára összehajtott fakéreg ivóedény, úgynevezett sarginya (ltsz.: 133759-133761) és egy kéregedény, szütyő (ltsz.: 133764), amelyek Bátky érdeklődését is felkeltették (Bátky 1937. 71-72). Baranyából még két egérfogót gyűjtött 1937-ben (ltsz.: 134868-134869). A homokmégyi szállásokon egy méhkas mellett 12 különféle madár- és ürgefogó hurkot (ltsz.: 134754-134756, 134758-134760), drót egérfogót (ltsz.: 134762, 134764), íjas csapdát (ltsz.: 134766-134767) és kígyófogót (ltsz.: 134768) kutatott fel, mely utóbbiról megjegyezte, hogy egyéni találmány. Az íjas csapdák elterjedése külön foglalkoztatta, amiből a két homokmégyin kívül csak két további példány volt ekkor a gyűjteményben (Gunda 1937a); utóbb még hármat szerzett meg a Somogy megyei Török- koppányból (ltsz.: 135845-135847). Innen még egy nagy szarvasfogó hurkot és egy nyest- hajtó láncos botot is gyűjtött (ltsz.: 135844,135849), melyek használatát cikkeiben ismertette is (hurok: Gunda 1939c. 445; 1966. 88; nyestriasztó: Gunda 1942). Gunda minden lehetőséget megragadott, hogy a vadfogás és a primitív élelemszerzés módjait tanulmányozza. Az eucharisztikus kongresszus alkalmával 1937-ben Budapestre hozott bukovinai és moldvai magyaroktól is végigkérdezte az ismert csapdaféléket (Gunda 1940b). 1939-ben több területet bejárva a Felvidéken végzett kutatásokat. Célja „az ősfoglalkozások tágabbkörű néprajzi összahasonlításra alkalmas anyagának megfigyelése s egyes kultúrhatárok, kultúrmozgalmak megállapítása volt” (Gunda 1940d. 226). A Latorca völgyi ruszinoktól egy hótalpat és egy pruglo típusú madárfogó hurkot hozott magával (ltsz.: 136697-136698; vö. Gunda 1939b. 8 Korompay Bertalan beszámol arról, hogy Györffy milyen erőteljesen ösztökélte az ürgefogásra használt íjas csapdák finnugor és szibériai hátterének kutatására, amikor 1935 végén állástalan diplomás gyakornokként a múzeumba került (Korompay 1983. 12-13). Korompay különféle íjas csapdákat gyűjtött: a Fejér megyei Pátkán hármat (ltsz.: 135961-135963), kettőt Galgamácsán (136176-136177), s ugyancsak hármat a Somogy megyei Nagycsepelyen (ltsz.: 136625-136627). Ezeken kívül Bernecéből egy egérfogó deszkacsapdát és egy madárfogó tőrt szerzett meg (ltsz.: 136184 [Korompay 1983. 115], 136185). 9 Gönyey 1935; BorzsAk 1937; Márkus 1937; 1941; Vajkai 1938; 1941; 1945; Herkely 1941; PAvel 1942; TAlasi 1942; Bődéi 1947. A tanulmánynak nem célja a témakör teljes irodalmának áttekintése, ezért csak azokat az írásokat vettem figyelembe, amelyek a múzeumi anyagot ismertetik, illetve azokat, amelyek a gyűjtemény alakulásában érzékelhető hatással bírtak.
