Madarassy László: Nomád pásztorkodás a kecskeméti pusztaságon (A Néprajzi Múzeum tudománytörténeti sorozata 2; Budapest, 1990)
3. Pásztortanyák
a pusztán rendes fedél alá kerül.) Ebben tartja a számadó az egy hétre való eleséget"... *) Herman Ottó meghatározásában a cserény külső oldalán ,,áll a faliga, kétkerekű, kulcscsal elzárható, deszkafedeles alkotmány, mely eleségkamarának szolgál s mely rúdjánál fogva a kocsi után kötve jár."**) A hortobágyi pásztorok ,,taligás"-sa, aki egy a kecskeméti puszták tanyássával, lakossával, világosan rámutat azokra az időkre, mikor az eleséget még itt is „taligán szállították a nomád pásztorok után." ***) öreg gazdálkodóktól és hagyományokban nevelkedett pásztoroktól nyert értesülések nyomán, az eleségestaligáról való ösmereteinket még bővíthetjük is. Ezek közül legfontosabb az az adalék, hogy a régi szilaj pásztorkodás korában a gulyások és csikósok vándorlásaiban az egyedüli járómű még csak a taliga volt. Kocsinak, szekérnek nyoma sem volt a pásztortanyák körül. A pásztorok, ha a gyalogjárást megunták, lóra ültek s onnan igazították a jószágot. De lóháton jártak a faluba, majorba, meg a csárdába is ; a kopolyákkal agyonlékelt, zsombékokkal telehullajtott mezőkön, a „högyes-vőgyes" homokokon mit is keresett volna a nehéz szekér, de még a könnyű parasztkocsi is, mikor egy jófutó ló mindennél előbb vitte őket oda, ahová igyekeztek. Holmija sem volt az ide-oda vándorló, igénytelenségben nevelődött gulyásnak, csikósnak több, mint a mi egy taligára elfért. Még a mai pásztor sem tud tökéletesen kocsinülni ; ülést nem csinál magának, hanem lekuporodik az alcserényre, vagyis a kocsi fenekére s onnan hajtja a lovakat. Ha a paraszt kanczaódalú *•**) kocsit lát igyekezni az országúton, a melynek kocsisa a kocsi fenekén ül, már tudja, hogy a kocsiban pásztorféle ül. A régi pásztortaligának eleseges része — mondjuk : belsősége — egy négyszögletes formában vesszőből fonott, vagy nádból fűzött, födeles kosár voit, a melyre, az eső és napheve ellen egyaránt, mindég egy egész bikabőr volt terítve. A vessző- vagy nádkosarat, éppenúgy mint a vessző- és nádenyhelyeket, később a deszkából készült láda váltotta fel, olyan, a milyent a kecskemétvidéki tanyákban, városi, régi kamrákban szökrény név alatt még fölös számmal találunk. De akár vesszőből, akár nádból, akár fából készült az eleségestaliga belsősége, annak födele mindég lapos volt és nem háztetőformájú, mint a milyeneket ma találunk. Ajtónyilás sem volt rajta, mint a mostaniakon, hanem egyszerűen födelét fölemelték s peczekkel kitámasztották. Hogy miért volt lapos a régi taligák belsőségének teteje, azt később meglátjuk; előbb még a taligának egy-két lényegtelen adalékát kell elmondanunk. Az eleségestaliga belsősége mindég egy terjedelmes koszorúfán nyugodott, melynek egymásbarótt gerendái messzire kinyúltak. A belsőséget többféle rekesztékkel, polczczal tagolták, hogy az eleséget, mennyisége és mineműsége szerint, továbbá a kényesebb, értékesebb holmikat, mint például a kolompok, csengők, rovások, kések, kisebb ruhaneműek stb. elhelyezhessék. Mindezeket, mindenféle időjárás ellen, jól megvédte *) L. : Bársony István : Csend. **) I.. : Herman Ottó : Az ősfoglalkozások. ***) L. : Herman Ottó: A magyarok nagy ősfoglalkozása. — A ,,Debreczeni rend" czimü fejezetben. — Győrffy István, tisztelt barátom, értesít arról, hogy a pásztortaliga a Nagykunság legelőin csak nemrégen tünt le ; a Nagykun községek régi jegyzőkönyvei pedig arról tanúskodnak, hogy használata a pásztorok között, legalább is a XVIII. században, még általános volt. ****) Olyan kocsi, a melynek oldalában nincs keresztfa.
