Madarassy László: Nomád pásztorkodás a kecskeméti pusztaságon (A Néprajzi Múzeum tudománytörténeti sorozata 2; Budapest, 1990)

2. Pásztorok

a városba, följárja a soros gazdákat, a kik a következő kulcs szerint adják ki az eleséget : egy jószág után egy kenyér, egy itcze tarhonya, egy itcze kása, y

2 font szalonna és só, a melyet a gazda 2 krajczárral megválthat. Ugyanevvel az alkalommal a számadó fölkeresi a következő heti soros gazdákat, figyelmeztetvén őket, hogy jövő vasárnap reájuk kerül a sor. Az élelmezésen kivül a számadónak minden jószág után 60 krajczár jár." *) Az élelemért ma a számadógazda, saját kocsiján és lovaival jár be a városba, mig azelőtt a tanyás járt a kétkerekű éleségestaligával, a mit a gazdák ökrei húztak. A vándor juhászok is minden hét végén beszamaragoltak a gazdához az eleségért, a mikor is a heti eleségtől és egyéb jótól csak úgy duzzadtak a szamár két oldalára vetett iszákok. A pásztor, mikor fogytán volt eleségének „nem csuda, lia „megmászta" kivancsiságból a „kenyérváró hegyet" a hetedik napon." **) Az említett járandóságokon kivül a régi pásztornak százféle alkalma és hunczutsága volt arra, hogy a fizetése, vagy ellátása soványságán néhanapján javítson ; ezek között nagy szerepet játszott a szerzetthús. A pásztornép, egész megjelenésében, viseletében, magatartásában, beszédmodorában, ma is föltűnően elválik a földmivelő parasztságtól. Takáts Sándor azt tartja, hogy a pásztorok ,,a fajkeverés révén erős, szép és edzett emberekké lettek.***) Ennél azonban döntőbb tényezőnek találhatjuk az életmódban, a szabad ég alatt való tanyázásban, az egészséges táplálkozásban, az izmokat, életkedvet nem túlságosan emésztő foglalkozásban, a korláttalan mozgásban található nagy előnyöket. Ha evvel szembeállítjuk a mindenkori földmivelő parasztságnak röghözkötöttségét, testet-lelket igábantartó, állandó foglalkozását, silány táplálkozását, nyomorúságos és egészségtelen lakását, akkor nem olyan különös talány a pásztorságban megnyilatkozó erő, szépség, edzettség. A pásztorságnál sem csupán a nyers erő volt az, a mivel például a nehézkes földmivelő mellett föltűnt, hanem a találékonysága, fürgesége, ügyessége. Midőn I. Ferencz császár és király 1820. őszén hosszabb időt töltött Budán ,.hív magyarjai közt", a Pest melletti szentlőrinczi pusztán pásztori mutatványokkal egybekötött nagy mezei ünnepet rendeztek tiszteletére, a mikor is a kecskeméti pusztaságról egybesereglett gulyásoknak alkalmuk volt ügyességeiket bemutatni. „Első ritka jelenés az volt, hogy egyik Gulyás sebes futásában farkánál fogva elfogott egy esztendős borjút, 's azt a' nyereg kapába vévén benyargalt az akolba. Nem sokára nagy nehezen bevergődött a' gulya is, melly ritka szépségével, és sokaságával álmélkodást gerjesztett. De még inkább meglepte a' Nézőket, midőn egymás után Borjukat és Tinókat kézen kifogatni, 's meg-bélyegeztetni látták. Nevelte az álmélkodást, midőn egy derék szilaj Bika szőrkötéllel kifogattatott, 's azt a' Gulyások elől a' szőr kötélen, hátulról farkánál fogva tartván, általa soká hurczoltattak, mig végre nyakszirtjára egy nagy nyomó rúd reá vettetvén, az által letepertetett. Itt szilajságának elvételére a' szarva hegyei elfűrészel tettek, 's midőn feleresztenék elejébe egy bundát terítettek, 's süvegeket tettek, hogy dühösségét azon töltené ki. Továbbá *) L. : Herman Ottó : A magyarok nagy ősfoglalkozása — A „Kecskeméti rend" czímü fejezetben. **) L. : Bársony István : Csend. Budapest, é. n. -— „A puszta fiai közt" czímű fejezetben. ***) L. : Takáts Sándor : Régi pásztori élet.