Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 33. évfolyam - Csángók a 20. században, Élettörténetek (Budapest, 1994)

LACZKÓ ISTVÁN: Emlékek egy moldvai csángómagyar életéből (Önéletírás)

ságokat is ők rendezték ünnepnapokon. Amikor a 16 éves legény kiment az utcára este, először meg kellett igyék a bácskútjából három bögre vizet, jó féllitereseket egymás után. Ezután mondták, hogy mától te es legény vagy. Aztán eljött az az idő, amikor én is befejeztem az iskolát. Mi legyen most velem, itthon nem ülhetek. El kell nekem menni szolgálni, mert a családnak szüksége van a keresetemre, másképp nem tudnak megélni. Igy aztán beadtak engem szolgálni Nenestre [Nenest-falu Lábnik közelében] egy nagy román polgárhoz, akinek volt valami 50 darab birkája és azt én őriztem. Jól is éreztem magam, őriztem a birkákat rendesen. Még szerencsére volt neki két velem egykorú lánya, én ezekkel sokat játszadoztam, jól éreztem magam. De nem elégedtek meg annyival, hogy csak a birkákat őrizzem. Rátettek otthon mosogatni, sepregetni, minden piszkos munkáikat elvégezni. Én erre nem voltam hajlandó, mert nagyon utáltam. Erre a gazdaasszonyom azt mondta - ebből a kölyökből nem lesz jó szobalány -, így a seprűnyéllel jól elvert. Másnap ki se hajtottam a birkákat, hazaszöktem. Kérdi édesapám - „mi van fiam kitelt az esztendő?" - „Kitelt apám és többet vissza nem megyek ehhez az ólához, én nem fogom nekik a hugyos fazékjaikat kivinni a házból, mert én nagyon utálom." Szegény édesapám megint gondolkodni kezdett még hova tudna beadni engemet. Bátyám Anti aki ez időben egy grófnál szolgált, mint kovács, azt mondta apámnak - „apa én elviszem a Pistát énhozzám, úgyis kell nekem egy segéd, aki a nagykalapáccsal üti a vasat." El is mentem én a bácsikámmal. A gróf, amikor meglátott nagyon megörült nekem, kivált amikor megtudta, hogy testvérek vagyunk. Jól van mondta. Mint tanuló kap 300 lejt egy hónapra és egy pár bocskort. Ennek én es örültem, gondoltam kárpótolom szegény édesapámat, kap minden hónapban 300 lejt utánam. De itt is visszafelé sült el a puska, mert én még hónapig se voltam kovács a bátyámmal. Az volt neki a baja, hogy nagyon hirtelen volt, úgy bánt velem mint kutya a macskával. Egy bizonyos napon, ahogy én fújtattam a patkóvasat a tűzbe, eltátottam a szájam és a patkóvasat elégettem. Amikor bátyám meglátta, avval a tüzes vassal egyet húzott a hátamra. Szerencse, hogy